Cumisüveg

Az új-zélandi parlament alsóházának ülésére a tanácskozást vezető Trevor Mallard nem egymaga érkezett a szószékre. Az egyik képviselő babáját vitte fel, akit ott kezdett el cumisüvegből etetni. Azután meg ezt írta az interneten: „A házelnök székében ma egy VIP-vendég foglalt helyet velem. Gratulálunk, Tamati Coffey és Tim, a családotok legújabb tagjához.” Mindezek mögöttese a következő: Coffey, a munkáspárti képviselő egy férfival, Tim Smith-szel él együtt, és vele neveli másfél hónapos kisfiát, akit egy béranyától vettek.

Valóban furcsa történet ez. Főleg az első része, amelyben a szélsőliberális gondolkodásmód, az erre jellemző, mindig erőszakos provokáció és a többség számára egy visszataszító létformát választó és vállaló kisebbség jellemzői mutatkoznak meg. A lényegében az európai kultúrkörhöz tartozó, távoli és szép szigetország – a brit Nemzetközösség tagja – ugyanabban a mocsokban hempereg, ami a mi földrészünk nyugati részét már évtizedek óta fertőzi. A szélsőliberális véleménydiktatúra hősei, a legtöbbször beteges és perverz kisebbségi figurái a maguk nagy médiahátszelével próbálják elhitetni a világgal, hogy az ő természetellenes gondolkodásmódjuk, életvitelük nem más, mint a teljes és tökéletes emberi szabadság alapja. Mindent, mindenkinek, mindenhol, mindenkivel szabad megtenni. Nincsenek korlátok, nincsenek határok, csak a világot benyálkázó zűrzavaros szabadságeszmény van. Szerintük. Gátlástalanságuk mértéktelen. Történelmi, erkölcsi és gyakorlati érvekkel az úgynevezett normális többség még csak elő sem állhat a degeneráltak hadával szemben, hiszen náluk sem erkölcs, sem hagyományok, sem pedig az élet természetes rendjét meghatározó szabályok nincsenek.

Nálunk, Magyarországon még vannak, bár sokan és sok mindent tesznek azért, hogy ne legyenek. Az új-zélandi esetről tudósító egyik balliberális hírportál például ezt a címet adta cikkének: Képzeljék el ugyanezt a jelenetet Kövér Lászlóval. Elképzeltük. Ha kezébe nyomnák, megfogná a babát, rámosolyogna, és átadná munkatársainak. Egy normális országban egy normális családban – ami törvényeink szerint apából, anyából és gyerekekből áll – nem fordulhat elő, hogy egy babát efféle durva provokációra használhasson fel bárki.

Az új-zélandi homoszexuális pár szolgálatára bizonyára bébicsőszök hada ugrik. Ők egészen biztosan azt is tudják, hogy egy másfél hónapos babának alapvetően mire van szüksége. Nyugalomra. Arról most ne beszéljünk, hogy az édesanyjától elrablása milyen következményekkel járhat. Az erkölcsi gátlásoktól végképp elszakadt liberálisok telesivalkodják a világot a nőket ért hátrányos megkülönböztetés miatt, közben meg a béranyaság intézménye náluk a szabadság netovábbja. Egyébként a szélsőliberálisok által Freud színrelépése óta agyonfetisizált pszichológusok abban egyetértenek, hogy egy csecsemőnek biztonságra, ritmusos napirendre és zavartalan, békés életkeretekre van leginkább szüksége. Így tehát a derék új-zélandi férfipár nem tett mást, mint aljas provokációra használta fel azt a kicsi életet, amit megvásároltak maguknak. Ehhez persze kellett az ő ostoba házelnökük is. A cumisüveggel.

Magyarország ragaszkodik a kipróbált értékekhez. Nem a totalitárius új-európaiság, hanem a kereszténység, a teremtő munka és a hagyományok tiszteletére épített gondolkodásmód és létforma a mintánk. Éppen ezért nincs szükségünk semmiféle importhülyeségre, főleg, ha az ennyire aljas módon provokálja országunk egyik legfőbb közjogi méltóságát, és így az egész magyar népet.