Vélemény és vita

A kettétört nyugati civilizáció

A kérdés az, hogy képes lesz-e a liberálisok semmit és senkit nem tisztelő szabadságvágya olyan világlátássá alakulni, amely elfogadja a keresztény kultúra értékeit

Azt Huntington sem láthatta előre, hogy az általa nyugati kereszténységnek nevezett civilizáció olyan történelmi törésvonalat rejt magában, amelynek mentén az első globális krízis hatására kettészakad, illetve nem képes önálló entitásként létezni. A professzor jóslata, miszerint – a hidegháború lezárulta után – a civilizációkon belüli politikai ideológiák mentén megvalósult frontvonalat fel fogja váltani a civilizációk vallási és a tágabb értelemben vett kulturális szembenállása, szó mi szó, valóra vált. Még akkor is, ha a politikatudós által megnevezett nyolc civilizációs entitás határvonalai vitathatók. De mivel Huntington már bő egy évtizede nincs közöttünk, így azt nem tapasztalhatta meg, hogy a „nyugati kereszténység” névvel illetett civilizáció törik majd ketté – a leginkább iszlámalapú migrációs krízis súlya alatt.
A globális népvándorlás, amely Európában (de Amerikában és Ausztráliában is) egyre nagyobb társadalmi és gazdasági válságot okoz, békétlenséget szül, és azért válik egyre veszélyesebbé a „benne élők” számára, mert nem tudnak egységesen fellépni a „civilizációk összecsapása” során. Európa iszlamizációja (ismét) a spájzban van.

A bevándorlás és leginkább az iszlám szellemiségű illegális bevándorlás nem csupán megoldandó probléma, hanem civilizációnk fennmaradásának kérdése. A jövőnk most és aszerint dől el, hogy miképp viszonyulunk a krízishez.

Ha csak a szűkebb értelemben vett „civilizációs magot” szemléljük, és ha tovább szűkítjük a fókuszunkat oda, ahol minden érték és norma megszületett, azaz Európát vizsgáljuk meg, akkor szembeötlő különbségre lehetünk figyelmesek. Olyan törésvonalat találunk, amelynek mentén gyakorlatilag két kulturális entitás létezik egy civilizáción belül. Az egyik – a régebbi – a keresztény hagyomány, értékrendszer, norma és együttélési kultúra. A másik pedig a polgárosodás során, az individualizmus szélsőségessé válásának következtében létrejött egalitárius (egyenlőségen alapuló) és liberális eszmék összessége. Az első szellemiség Jézus Krisztushoz nyúlik vissza, és az egyházak kialakulásának köszönhetően vált társadalmi alapkővé; míg az utóbbi a felvilágosodás forradalmaiban gyökerezik. Az első egyfajta védelmező magatartást (és politikai cselekvést) váltott ki és adott egyfajta azonosulási lehetőséget az egyén és a közösségek számára; a másik ellenben a befogadást, a sokszínűséget és a multikulturalizmust hirdette meg, hivatkozva a szabadság és az egyenlőség önkényes és forradalmi értelmezésére. Ez utóbbiban, az állan­dóan lángoló forradalmiság (szerintük progresszió) már átlépte a normális együttélés határait és sokszor ellentmond a józan (paraszti) észnek.

A nyugati keresztény civilizáció legrégebbi forrása maga a keresztény (tágabb értelemben vett) kultúra. Benne a magatartásunkat meghatározó összes morális normával; az igazság, az egyenlőség és a szabadság kétezer éve létező értelmezésével; a velünk élő, sokszor észrevétlen búvópatakként a cselekvésünket meghatározó hagyományokkal; a tradicionális közösségekkel, a férfira és nőre épülő családmodellel; és olyan láthatatlan, de az egyén felett álló értékekkel, amelyek iránytűként szolgálnak a társadalmi együttélés során.

Ennél sokkalta fiatalabb, mondhatni „modernebb” kulturális alapjait adja a civilizációnknak a felvilágosodás forradalmi eszméje, amely ateista, sokszor materialista és az együttélés normarendszerét redukálja az egyén egyenlőségére és szabadságára. Ezt a szabadságot pedig vagy az egyénhez kötve igyekszik végteleníteni, vagy a kollektivizmus segítő karjával megteremtő egyenlőség fogalmába tuszkolni. Az előbbi politikai megnyilvánulása a liberalizmus, az utóbbié pedig a marxizmus, majd a kommunizmus és végül minden mai egalitarizmus. De mielőtt még visszatérnénk az ideológiai szembenállás szintjére, jelezni kell azt is, hogy mindkét világlátás túllépi az ideológia karakterének határait – gyakorlatilag egyfajta vallássá válnak. A liberalizmus és a marxizmusból kialakult egalitárius gondolkodás – akár egy vallás – túllépve a plurális együttélés hagyományain, a normális létezés hitének hazug állításával lépett és lép ma is fel. Azaz a liberalizmus és a kommunizmus sem ideológiaként akarja megméretni magát, hanem az egyetlen és kizárólagos, mindenhol terjesztendő kulturális entitásként fogalmazza meg önmagát.

Így tört ketté a szemünk láttára a (nyugat-)európai civilizáció a migráció és az iszlamizáció súlya alatt.

A kérdés már csak az, hogy képes lesz-e civilizációnk összeboronálni a különböző értékeket, le tud-e mondani a liberalizmus és az egalitárius, egyenlőségpárti tömb a kizárólagosság trónjáról; és mérsékeltebbé válik-e az utóbbi kettő, egyre szélsőségesebb megnyilvánulást mutató világkép. Azaz a baloldalon jellemző utópikus egyenlőségbe vetett hit és a liberálisok végtelenített, semmit és senkit nem tisztelő szabadságvágya képes lesz-e szélsőséges, romboló és dekadens létezéséből olyan világlátássá alakulni, amely képes elfogadni a keresztény kultúra értékeit. (Saját érdekében is, hisz a megmaradásról van szó.) Nem belülről rohasztva a civilizációt, hanem együtt gondolkodva építeni és megvédeni a nyugati keresztény civilizáció jövőjét.

Kapcsolódó írásaink

Rab Irén

Rab Irén

Iskolai kultúrharcok (1.)

ĀBrennpunktschule – így hívják a speciális szociálpedagógiai támogatást igénylő iskolatípust Németországban

Bogár László

Bogár László

Kína kártyái

ĀA világbirodalom Amerika hanyatlóban van, így egyre gyengébb hatásfokkal képes az általa felépített és fenntartott világrend üzemeltetésére

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom