Félelmetes nemzet

Ehhez hajdan vizsgázni kellett, s bemutatni, hogy a jelölt nem az orrában képzi a hangokat, alaposan ismeri a magyar nyelvet, s nem vét hibát. Vagy éppenséggel vét? Hogy is van ez? Csak nem úgy, hogy „Gyors belső védőről van szó”, „Két méter magas kapusról beszélünk”, mondja Szószaporítovics Péter a mikrofonba. Beszél, hadar, ontja a szót, nyilván egyetemi végzettsége is van, vagy legalább a tanárképzőtől kapott papírt, de nem tudja, hogy a magyarban nem kötelező az igei állítmány, mint számos más európai nyelvben, tehát az első mondat maga a jelzős szerkezet: gyors belső védő, vagy két méter magas kapus és semmi beszélünk. Az üres locsogás.

Az ősrégi „jó napot” köszönés helyére benyomult a „szép napot”.

Miért baj ez? Azért, mert a beszélőnek nincs fogalma a jó meg a szép értelméről, e két szó jelentésének mély különbségéről. Ezáltal hallgatói nyelvismeretét is összegányolja. Az előbbi jelző ugyanis tágabb értelmű az utóbbinál. A jó minőséget, mégpedig belső minőséget jelent: jó asszony, jó ember, jó idő. A szép asszony vagy szép ember nem föltétlenül jó: könnyen lehet gonosz, csapodár – tudjuk már a Grimm testvérek Hófehérke meséjéből is, melyben a gyönyörű gonosz mostohának egyszer ezt mondja a csodatükre: „Szép vagy, úrnőm, szebb a Napnál, de Hófehérke szebb náladnál.”
A hiú némber menten elküldte a kislányt az erdőbe az udvari vadásszal, hogy a gyereket ölje meg, szívét pedig vágja ki tette bizonyságául.

A vad viharban is gyönyörködhetünk – különösen, ha biztos fedél alól nézegetjük. A szép küllemű étel lehet ehetetlenül rágós, vagy éppen romlott. Tehát a szép meg a jó nem azonos értelműek, sőt, egymás ellentétei is lehetnek.

„Azokat a hibákat kell javítani, melyek nem működnek jól” – írja az újság. Tehát szerzője átolvashatta, szerkesztője ellenőrizhette, mégis egyetértettek abban, hogy a jól működő hibák maradhatnak. Ámde a hibás, az „elvétett hibákból” valami derék dolog is kisülhet, tehát törlendők. Aki hibát vét, az jól végzi dolgát, mert a hibázás rontást jelent, így aki elvéti a rontást, az jól cselekszik…

Végül nézzünk egy mindenízű szót. Ha a szálloda azt ígéri, hogy kellemes élményeket biztosít, ne higgyünk neki. Élményeket nem lehet biztosítani. Tudtommal még a Lloyd sem vállalja… Mi nem biztosítást rendelünk jövendő szállásadónktól, hanem rendes lakrészt meg ellátást. Ha mégis, ha a hotel az épületét s benne bútorzatot s miegyebet biztosítja bármelyik biztosítónál, az az ő dolga, nem a miénk.

A mi dolgunk legnagyobb földi kincsünk, anyanyelvünk védelmezése az alattomos, buta, értelemzavaró nyelvhasználat ellen, ami megrontja beszédünket, kapcsolatainkat, legkivált gondolkodásunkat.

A helyzet csodája, hogy a hatalmas és bámulatosan gazdag magyar nyelv jobbára írástudatlan emberek tömérdek nemzedékének műve és hagyatéka. A mai utódok már iskolázottak, de mintha őseik­nél kevesebbet tudnának gondolkodásunk és beszédünk természetéről, lélekrajzáról. Mintha mesterségesen zárnának el bennünket nyelvünk ismeretétől, s általa a világ, múltunk-jövőnk, meg önmagunk megismerésétől.
Ennyire veszélyesek volnánk?