Csalóka ábrándok

A bajor politikus örömét viszont némileg kisebbíthette a tény, hogy alighanem ez a tisztség lesz a maximum, amire a következő öt évben számíthat. Jelen állás szerint ugyanis Weber, az Európai Néppárt csúcsjelöltje hiába vágyik az Európai Bizottság elnöki székébe. Tegnapi megválasztása papírforma, hiszen a mögötte álló pártszövetség adta a legnagyobb néppárti delegációt, szóval a szokásjog a székében tartotta.

A Weber-párti kemény magban azért persze igyekeznek más olvasatot adni a dolognak. Marcus Söder bajor tartományi miniszterelnök például – aki szintén a Keresztényszociális Unió, azaz a CSU politikusa – diadalról számolt be a Twitteren. Söder szerint Weber egyhangúlag történt újraválasztása azt mutatja, hogy ő AZ – igen, így, csupa nagybetűvel – erős vezéregyéniség az Európai Parlamentben, és muszáj az Európai Bizottság elnökének lennie. Weber persze joggal várhatja el párttársaitól, hogy lelkesebbek legyenek az átlagnál, de ilyen sikerpropagandát rittyenteni azért erős túlzásnak tűnik.

A helyzet ugyanis az, hogy az egész csúcsjelölti rendszert félretették a tagállami vezetők két nappal az EP-választások után. Választhatják Webert, vagy valamelyik másik, nem győztes pártcsalád jelöltjét, vagy választhatnak lényegében akárki mást is, akit a többségük elfogad, és a bonyolult osztozkodásból is jól jön ki. A lényeg az, hogy követve az alapszerződésekben foglaltakat, nem tekintik magukra nézve kötelezőnek az erőegyensúlyt a parlament javára eldöntő csúcsjelölti rendszert. Érthető, hogy így tesznek, hiszen nem csak egy csúcspozícióról van szó, hanem a Tanács és a Parlament elnökéről, valamint a kül- és biztonságpolitikai főképviselőről is. Sőt, bár formálisan külön eljárásról van szó, az Európai Központi Bank vezetése is része a boltnak. Hiába toporzékolnak a csúcsjelölti rendszer túlélésében érdekeltek, attól még a szabály az szabály.

Weber pozíciója nagyjából semmilyen szinten sem erős. Ellene van például Emmanuel Macron, akinek esze ágában sincs a németek által dominált pártcsaládoknak kedvező rendszert életben tartani, ellene vannak a visegrádiak, és egyre nyilvánvalóbb, hogy AngelaMerkel is simán feláldozza, ha az érdeke úgy kívánja.

Az Európai Néppárt megnyerte ugyan a választást, de lényegesen rosszabbul szerepelt, mint öt éve, érzékeny veszteségei vannak. Németországban harminc százalékalá zuhantak, Franciaországban megsemmisültek, a brit konzervatívokat már rég elvesztették – igaz, most sokkal nem lennének velük beljebb –, és Olaszországban sem a néppárti Forza Italia uralja már a jobboldalt. Igaz, Silvio Berlusconi okosabb a többieknél, hiszen pártjától jobbra köt szövetségeket, nem a balliberálisok kegyeit keresi. A Néppártot egyébként a kisebb országok mentették meg a teljes megaláztatástól, a Fidesz 52 százaléka magasan a legjobb szereplés a pártcsaládban, és például a szintén bevándorlásellenes, szuverenista szlovénok is jól szerepeltek. Igaz, a mérleg nem billent el érdemben ennek a tábornak a javára. Mindenesetre,tekintettel az eredményekre, az most a minimum, hogy a Fidesz megkapja a megcélzott fontos bizottsági helyeket, hiszen ki másnak lenne ehhez több joga.

Weber tegnap is jelezte, balra keres szövetségeseket. Ha csak jobbra nyitna, valóban nem tudna többséget építeni, a liberálisoknak való udvarlás ugyanakkor csak újabb lökés a Néppártnak a lejtőn. Éppen ez az oka ugyanis annak, hogy most bajban van.