Vélemény és vita

Európai tavasz

Nagyon ideje volt már Heinz-Christian Strache budapesti látogatásának. Ahogyan az Orbán Viktor által is említett politikai ütemérzék diktálja, éppen jókor

álláspont

A miniszterelnök is tudja, hogy az elmúlt kilenc évben az FPÖ politikusai mindig – idézem – látványosan és hangosan kiálltak a magyar kormány, Magyarország mellett az európai parlamenti vitákban, miközben az úgynevezett barátok és szövetségesek hallgattak. Nemcsak a migrációs válság óta, hanem a megelőző években is, amikor a 2010–2014-es ciklus alatt folyamatos támadás alatt állt a kormány. Ahhoz azonban, hogy most eljussunk oda, hogy méltó körülmények között, egy politikai fordulattal kecsegtető EP-választás előtt három héttel, a karmelita kolostor erkélyéről nyíló elképesztő kilátás mellett beszélgessen Orbán Viktor és Heinz-Christian Strache, kellett a migrációs válság is.

A 2014-es EP-választás után Strachenak és szövetségeseinek még csak nagy nehezen, utolsó pillanatban „beugró” képviselőkkel jött össze az azóta folyamatosan stabilizálódó frakció, most pedig már arról beszél, hogy minden korábbinál erősebb szövetség jöhet létre a választás után. Az FPÖ évtizedek óta figyelmeztet a bevándorlás veszélyeire és a lopakodó uniós centralizációra, már Jörg Haider is azzal kampányolt, hogy „Ausztria az első”. Hiába beszéltek azonban az integráció kudarcáról sokáig, csak a 2015-ös migránsválság, az Európán átvonuló milliós tömeg sodorta a témát a politikai közbeszédbe. Az elmúlt években ugyanis kikerülhetetlenül valóságos lett a tény, hogy nemcsak az átmeneti védelmet kereső menekültek jelentenek nehézséget Európának, hanem a milliónyi illegális, gazdasági bevándorló, a soraikban megbújó terroristák, és ami talán az aktuális biztonsági kockázatnál is rémisztőbb, a már meglévő párhuzamos társadalmak. Több száz emberrel végző véres terrortámadások bizonyították be, hogy a többedik generációs, nem integrálódott tömegekből dzsihadisták nőnek ki, és még csak elszigetelve sincsenek, hiszen minden robbantóra jut egy csomó másik ember, aki bújtatta, támogatta. Emberek egész, zárt hálózata, akik gyűlölik Európát, gyűlölnek minket. Ez a felismerés, az ebből fakadó közhangulat átalakította az európai politikát, és elhozta az áttörést a jobboldali populistának nevezett, valójában bevándorlásellenes, hazafias pártoknak.

Könnyű dolguk persze most sincs, hiszen – ahogy Orbán Viktor nyilatkozta egy osztrák lapnak – ha az egész Európát átszövő liberális hálózat rászáll egy politikusra, igencsak meg tudja keseríteni az életét.

„A jobboldali politikusok egy része éppen ezért mindig ügyel arra, hogy ne váltsa ki ennek a hálózatnak az ellenszenvét. Az ilyen taktikázás miatt tűnt el az európai politikából az a képesség, hogy szívből beszéljenek” – mondta. A magyar kormányfő, ahogyan azt számos nyilatkozata mutatja, nem ijedt meg ettől. Strache sem, aki népességcseréről beszél, és Matteo Salvini sem, aki szerint a bevándorláspárti baloldal iszlám kalifátussá változtatná Európát.

Orbán – aki ezt maga is kiemelte – végre olyan politikusokkal tarthat közös sajtótájékoztatót, akikkel egyetért, akik ki merik mondani a dolgokat, mernek cselekedni, nem pedig kínosan feszengenek a semmitmondástól. Három héttel az EP-választás előtt végre van okunk bízni a szuverenista, bevándorlásellenes fordulatban.

Legfőbb ideje ugyanis kiszavazni az európai politikából mindazokat, akiknek már régen lejárt az idejük, akik központosításhoz, kvótákhoz, legális bevándorláshoz ragaszkodnak – szemben a választói akarattal és a józan ésszel.

Kapcsolódó írásaink

Kelemen András

Kelemen András

Merre tovább, Oroszország?

ĀA Kreml ideológusa, Vlagyiszlav Szurkov szerint a volt nagy eurázsiai birodalom lebomlott egészen az Orosz Föderáció szintjéig, de itt megállt a szétesés

Kasznár Attila

Kasznár Attila

Az 5G és a tengi reformok

ĀEgyre mélyül az 5G-hálózatok kapcsán kialakult konfliktus. Az Egyesült Államok és egyes szövetségesei nemzetbiztonsági veszélyre hivatkozva egymás után jelentik be, hogy kitiltják országaikból a területen világvezető kínai nagyvállalatokat

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom