Szakértői szintek

Miután a jelenlegi összetételében minap utoljára ülésezett Európai Parlament hitet tett a demokrácia és a jogállam ellenőrzésére hivatott nemzetközi szervezetek támogatásának megháromszorozása mellett, ismét kénytelenek vagyunk szembesülni azzal, hogy a „függetlenség” mint ethosz kizárólag a balliberális értékrend mellett elkötelezettek sajátja. Mi másért bízna Brüsszel mintegy ötszázmilliárd forintnak megfelelő összeget olyan, senki által meg nem választott csoportokra, ha nem lenne biztos benne, hogy az érintettek politikai semlegessége megkérdőjelezhetetlen, s még véletlenül sem szubjektív szempontok mentén szólnának bele az egyes tagállamok – választások révén hatalomba került – kormányainak munkájába. Azaz: avatkoznának bele kívülről belpolitikai folyamatokba, végső soron az adott ország irányításába. Tehát csakis egyetlen magyarázat lehet erre a dilemmára, mégpedig az, ha az EU-s gigatámogatást elnyerő NGO-k megfellebbezhetetlenül függetlenek.

Nyilván pusztán afféle fasisztoid–paranoid kelet-európai aggályoskodás, ha mégis azt feltételezzük, hogy ez bizony – ahogy egy bukott miniszterelnök fogalmazott – lárifári. Hogy nem más történik, mint hogy tisztázatlan hátterű lobbicsoportok valami megfellebbezhetetlennek kikiáltott, homályos emberi jogi kritériumrendszerre hivatkozva kapnak felhatalmazást a Brüsszelnek nem tetsző utat járó tagországok megregulázására. Erről is szól majd az EP-választás.

A baloldalon persze itthon is komoly hagyománya van az úgynevezett függetlenségnek. Objektív szakértő például Lengyel László, aki hiába jósol gazdasági csődöt immár kilenc éve, de szakértő volt maga a Bajnai-kormány is, és csakis független diákok, tanárok meg érdekvédők tüntetgettek itt az elmúlt években az Orbán-kormány ellen. Leegyszerűsítve: aki nekimegy a Fidesznek, kritizálja a kormányt, s mondjuk, nem tagja valamely ellenzéki pártnak, rögtön az adott téma hozzáértője, sőt, szakértője lehet.

Olykor azonban nagyot bicsaklik a gépezet. A Soros által is pénzelt Korrupciókutató Központ például évek, egészen pontosan 2010 óta aggódik a hazai közbeszerzések miatt, tavalyi tanulmányukat is rendre virtigli szakértői forrásként idézgette az ellenzéki – bocsánat: szintén független – sajtó. Aztán kiderült, hogy a Fővárosi Törvényszék ítélete szerint a dokumentum félrevezető és alacsony minőségű. Kár, pedig jólesett rá hivatkozva szidni a gazdaságpolitikát. Vagy ott van a mocskos szájú Nagy Blanka, aki annyira függetlenül gimnazista, hogy részt vett már a Momentum, az MSZP és a DK kampányrendezvényén is. Hasonló státus jár Kálló Dánielnek, aki a Független Diákparlament szóvivőjeként, egyben a szocialista EP-lista szereplőjeként gyakorolja a pártoktól való egyenlő távolságtartást. Aztán a teljesség igénye nélkül: nyilván totálisan független volt bármiféle politikai érdektől a kormányváltást követelő Pukli István egykori gimnáziumigazgató vagy a rendészeti dolgozók korai nyugdíjazása mellett demonstráló Kónya Péter is, aki végül pártokhoz csatlakozott, sőt, parlamenti mandátumot is sikerült szereznie.

Nem vitás tehát: a szakértelem, a függetlenség, sőt, a civilség is a balliberális oldal privilégiuma. Magyar és európai szinten egyaránt. Innentől kezdve pedig már nem is olyan merész gondolatkísérlet eljutni oda, hogy ha egyre több ország választ magának szuverenista, a keresztény értékrendet hangsúlyozó kormányt, Brüsszel „kénytelen lesz” elvenni egyre több döntési kompetenciát. Az eddigi tendenciát azonban megakaszthatja, ha az uniós polgárok többsége nemet mond az efféle elképzelésekre.