A bálnák és delfinek az evolúció csodái

A cetek legkorábbi ősei, a pakicetusok körülbelül 50 millió évvel ezelőtt éltek. Ezek a négylábú állatok kevesebb mint egy méter hosszúak voltak, és leginkább a farkasokra hasonlítottak, kevésbé „nemes” testalkattal és hosszúkás pofával. A fajt először a mai Pakisztán területén fedezték fel. Az eocén korszak idején (ez a korszak 56 millió évvel ezelőtt kezdődött, és 33,9 millió évvel ezelőtt ért véget) ez a terület egy elzárt sziget volt Eurázsia partjainál. Sok tudós úgy véli, hogy ezek az állatok félig vízi életmódot folytattak, és olyan halakra vadásztak, mint a fókák és a tengeri elefántok, illetve azok ősei. A pakicetusoknak kis paták voltak a lábujjaikon, és a modern fajok közül a legközelebbi nem cetfélékhez tartozó rokonaik a vízilovak.

A következő lépcsőfokot az ambulocetus jelentette, amely a szárazföldi és a teljesen vízi állatok közötti átmeneti formának tekinthető. Testük keskeny és áramvonalas volt, a pofájuk pedig hosszúkás, magasan elhelyezkedő szemekkel. Az ambulocetusok valószínűleg a krokodilokhoz hasonlóan vadásztak: a part közelében, a víz alatt rejtőzködve, lesből támadtak nagytestű emlősökre. Úgy úszott, mint a folyami vidra – mellső lábait behúzta, hátsó lábaival pedig evezett, egész testével és farkával segítve magát. Az evolúciónak ebben a szakaszában a cetfélék még nem vesztették el a szárazföldön járás képességét, bár valószínűleg meglehetősen ügyetlenül mozogtak rajta. Nem világos, mennyire volt sűrű az ambulocetusok bundája. Néha vastag gyapjúval borítva ábrázolják őket, egy másik elképzelés szerint szinte kopaszok voltak. A hátsó végtagok csökevényei a modern cetfélék csontvázán is megfigyelhetőek.

A cetfélék hangok segítségével kommunikálnak, de a biológusok csak nemrég derítették ki, hogy mennyire fejlett a „beszédük”. Minden egyes egyed egy speciális sípolásra reagál, amelynek lejtése a születéskor dől el, és attól kezdve változatlanul megmarad. A delfinek kommunikációs elemzése lehetővé tette a tudósok számára, hogy elkülönítsék benne a különálló „neveket”, és amikor reprodukálták azt a vízbe merített hangszórókon keresztül, minden egyes „névre” egy egyed reagált. A delfinek egyébként az életük során képesek új hangjelzéseket megjegyezni. De egymás azonosításának egyedi módja azért válhatott ilyen fontossá, hogy a csoport együtt tudjon maradni a víz alatt, rossz látási viszonyok között is.

A párzási időszakban a bálnák az énekléshez hasonló, összetett dallamhangokkal kommunikálnak egymással. Ezeknek a „daloknak” a témái közösek a populációban, de rendszertelenek és időszakonként változnak. Némelyik rendkívül népszerűvé válik, és világszerte elterjedt. Nemrég fedezték fel, hogy a kölcsönzések láncolata sok ezer kilométerre – Polinéziától Dél-Amerikáig – képes továbbítani a púpos bálnák énekét. A biológusok számára még mindig nem világos, hogy pontosan mely témák válnak népszerűvé, és milyen elv alapján változnak.

A 18–19. században Európában nagy keresletnek örvendett a spermaceti, egy olyan anyag, amelyet a spermabálnák fejéből nyertek ki. A puha anyag nyers formában valóban hasonlít a spermára, de a feldolgozás során olajos és viaszszerű frakcióra oszlott. A spermacetit krémek és rúzsok alapanyagaként, valamint világításhoz használták – az olajat lámpákba öntötték, a szilárd részből pedig gyertyákat készítettek. Valójában a spermacetizsák a bálna echolokációs szervének működéséhez szükséges, amelynek köszönhetően navigál.

A delfinek teste kiválóan alkalmazkodott a vízi életmódhoz, de néha további eszközökre is szükségük van. Egyes halak a homokban vagy apró sziklák között bújnak meg, ezért az ausztráliai Cápa-öböl delfinjei szivacsokat „raknak” a szájukra, és azok segítségével vadásznak. Ez a viselkedés nem születésüktől fogva öröklődik a delfineknél: a szivacsok használatát rokonaiktól tanulják meg, ami arra utal, hogy a tengeri emlősöknek van kultúrájuk. Hasonló módon öröklődik az a készség is, ahogyan az üres kagylóból előcsalják a bennük megbúvó halakat: a delfin felkapja, felúszik, a levegőbe emeli, kiönti a vizet, és kirázza a zsákmányt.