Furcsa barlangrajzok Dél-Afrikában

A Cambridge Archaeological Journal című folyóiratban megjelent tanulmány szerzője, David Witelson elmagyarázta, hogy az egyszarvúak kutatása mindennapos volt Dél-Afrikában a gyarmati korszakban. Az európaiak busás jutalomról álmodozva indultak az egyszarvú lófélék keresésére, miután meghallották a helyi bennszülöttek meséit a különös lények létezéséről.

Ez az „egyszarvúláz" 1797-ben kapott új lendületet, amikor John Barrow – a Jóreménység-foki államháztartási főellenőr –közzétett egy vázlatos rajzot egy egyszarvúról, amelyről azt állította, hogy egy barlangrajzról másolta le, amivel a Tarka folyó partján találkozott. A rajz óriási felháborodást keltett, a cinikusok azt feltételezték, hogy az állat nem lehetett más, mint egy közönséges orrszarvú.

Ennek ellenére a helyi jelentések továbbra is egyszarvúszerű lényekről számoltak be:

Nagyon nagy vadállat, amelynek egyetlen szarv van a homlokán, ami rendkívül hosszú – olvasható az egyik bennszülött beszámolója, amelyet Johannes Theodorus van der Kemp misszionárius jegyzett fel 1804-ben.

Witelson mélyebbre ásva ezekben a jelentésekben, megjegyzi, hogy a dél-afrikai egyszarvúakat általában csíkosnak írták le, és kamma néven emlegették, ami megegyezik a Cape Khoekhoe őslakosok „víz" szavával. Miután megvizsgált egy egyszarvú állatot, amely egy sziklafestményen jelenik meg, a tanulmány szerzője megállapította, hogy a lény hasonlít a szan mondák mitikus esőállataira, amelyekről úgy tudni, hogy csíkosak és szarvval rendelkeznek.

Így a kutatás végére úgy tűnt, hogy „dél-afrikai egyszarvú" csupán egy misztikus lény, egy mese.