Tudomány

Furnérból készült robot ültethet magvakat

A bürökgémorr nevű, rendkívül gyakori vadvirág magvai ihlették azt a „robotot”, amely képes elültetni magát

Nehezen elérhető területeken, például egy erdőtűz utáni helyszínen végezheti el a növényzet regenerációjában az első lépéseket az új módszer – írta meg a National Geographic.

Furnérból készült robot ültethet magvakat
Bürökgémorr
Fotó: Wikipedia

A bürökgémorr nevű rendkívül gyakori vadvirág magvai ihlették azt a „robotot”, amely képes elültetni magát – írta meg a National Geographic. A bürökgémorr (Erodium cicutarium) magvainak vége kis dugóhúzó alakban feltekeredett szálacskát hordoz, amely, eső vagy pára hatására elkezd forogni, és ezzel a mag „önbeásó” módon kerül a talajba. Lining Yao, a Carnegie Mellon Egyetem kutatója ebből merített ötletet az ültetőrobothoz, amellyel távoli, nehezen elérhető helyeken a levegőből is hatékonyan lehet magvakat ültetni.

Objektum doboz

„A magvak betemetődését nagyon sokat tanulmányozták már mechanikai, fizikai vagy anyagtulajdonságok szempontjából, de eddig senki se utánozta le ezeket a folyamatokat mérnöki módszerekkel” – magyarázta a kutató. Munkatársa, a Nature-ben megjelent tanulmány első szerzője, Danli Luo hozzátette, a bürökgémorr és néhány rokona száraz klímához alkalmazkodott ezzel az önbeásó módszerrel.

A virág azonban csak repedezett talaj esetén képes beásni magvait, ezért kicsit módosítani kellett a terveken a természetes mintához képest. Nem egyetlen, hanem három szálból álló spirál volt a mag hordozója, ez ugyanis sokkal hatékonyabban tudott felegyenesedni, és ezzel a magot a föld mélyébe tolni.

A kutatók számos természetes vagy természetes alapú anyagot próbáltak (papír, cellulóz, hidrogélek), ám végül egy, az egyetem közelében lévő fafeldolgozó adott ötletet: a vízre szintén reagáló furnér lett a hordozó alapanyaga.

A kutatók elmondták, hogy e módszerrel nemcsak magvakat lehet kijuttatni, hanem számtalan más, apró, de a talaj számára szükséges dolgot is, így gombákat, ragadozó fonálférgeket vagy épp tápanyagokat. Az önbeásó magvakkal olyan helyeket lehet beültetni, amelyeket egyébként nem lehetne gyalogosan elérni, például meredek hegyoldalakat, így akár a későbbi földcsuszamlások is megelőzhetőek lesznek, vagy épp az inváziós fajok térnyerését lehet a segítségével megfékezni. Hasonló eszközzel akár környezeti körülményeket mérő szenzorokat is kijuttathatunk majd, számos egyéb alkalmazási lehetőség mellett – olvasható a portálon.

Kapcsolódó írásaink