Tudomány

Először emelkedett a levegőbe hidrogénhajtású utasszállító repülőgép

A cél, hogy 2025-re már kereskedelmi járatokon is alkalmazzák

A ZeroAvia egy Dornier 228-ba szerelte be a saját üzemanyagcellás rendszerét – írja a Rakéta.hu. 

Először emelkedett a levegőbe hidrogénhajtású utasszállító repülőgép
Először emelkedett a levegőbe hidrogénhajtású utasszállító repülőgép
Fotó: ZeroAvia

A fenntarthatósági törekvések szempontjából a légi közlekedés szereplői nincsenek könnyű helyzetben, hiszen miközben a légi forgalom a globális szén-dioxid-kibocsátásnak mintegy 2,5 százalékáért felel (ami a közlekedési szektoron belül a teljes kibocsátás 14 százalékának felel meg), a repülőgépek esetében az akkumulátoros hajtásnak sokkal több hátránya van, mint az autóknál. Nem véletlen, hogy ma már többek között az Airbus, valamint a sugárhajtóművek területén a világ második legnagyobb gyártójának számító Rolls-Royce is aktívan foglalkozik a hidrogénhajtású, úgynevezett üzemanyagcellás hajtásban rejlő lehetőségekkel, ami nemcsak könnyebb, de nagyobb hatótávot is biztosíthat, mint az akkumulátoros megoldások.

Objektum doboz

Az elmúlt években ugyanakkor a leglátványosabb eredményeket egy jóval kisebb szereplő, a ZeroAvia szállította, akik a HyFlyer projekt keretében egy olyan üzemanyagcellás hajtóművet fejlesztenek, amely a kisebb, közepes hatótávolságú utasszállító gépeknél válthatja majd le a hagyományos hajtóműveket. Az amerikai–brit vállalat célja, hogy 2025-re megjelenhessenek a piacon a technológiájukkal, ez a határidő pedig a legutóbbi tesztjük alapján nem is tűnik tarthatatlannak.

Ahogy arról az Interesting Engineering beszámolt, a ZeroAvia a napokban egy hidrogénhajtásúvá alakított Dornier 228-as géppel hajtott végre tesztrepülést az Egyesült Királyságban, amelynek során azt demonstrálták, hogy a technológia egy utasszállító gépben is megállja a helyét. Bár a 80-as évektől gyártott légcsavaros gép a maga 19 ülőhelyével természetesen nem a Boeingek és Airbusok kategóriájában játszik, ugyanakkor sok kisebb légitársaság előszeretettel használta vagy használja még akár még ma is rövidebb útvonalakon – kis szerencsével még Európában is bele lehet futni.

Kapcsolódó írásaink

Egy titokzatos faragvány

ĀA kőbe körkörös és egyenes vonalakat vájtak, a kutatók szerint a vésetek egy figurára emlékeztetnek

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom