Régészeti csoda: kiderült, ki és hogyan végezhetett Macsói Bélával

A projektet Hajdu Tamás (ELTE TTK, Természettudományi Kar, Antropológiai Tanszék) szervezte, a genetikai elemzéseket pedig Szécsényi-Nagy Anna és Borbély Noémi végezte az ELTE Régészettudományi Kutatóközpontjának Archeogenomika Intézetében. Munkájuk jól példázza, hogyan lehet a történelmi beszámolókat igazolni és a történelmi erőszakos haláleseteket részletesen rekonstruálni, ha a humán- és természettudományok együtt dolgoznak. A tanulmány a Forensic Science International: Genetics folyóiratban jelent meg.

Korai felfedezések a Margitszigeten

A történet 1915-ben kezdődött, amikor régészek a budapesti Margitszigeten található domonkos kolostorban fiatal férfi csontjait tárták fel a sekrestyében. A temetési kontextus, a kortárs források és a csontvázon talált sérülések alapján a korabeli kutatók úgy vélték, hogy a maradványok Macsói Béla hercegéhez, az Árpád-ház tagjához tartoznak.

Béla (született 1243 után – meghalt 1272. november) anyai ágon IV. Béla király unokája volt, apai ága pedig a skandináv eredetű Rurik-dinasztiából származott, amely a 9. századtól számos kijevi nagyfejedelmet adott. A 13. századi osztrák krónikák szerint 1272 novemberében Béla herceget Héder nembeli Kőszegi Henrik bán és társai gyilkolták meg. A kortárs beszámolók szerint a megcsonkított testet Margit (nővére) és Erzsébet (unokahúga) gyűjtötte össze, majd temették el a domonkos kolostorban.

Elveszett csontok és a 20. századi eltűnés

A feltárás után a maradványokat Bartucz Lajosnak küldték a Budapesti Egyetem Antropológiai Intézetébe (ma ELTE TTK Antropológiai Tanszék) bioantropológiai vizsgálatra. Bartucz 23 kardvágást és több halálos koponyasérülést dokumentált a csontvázon, és arra a következtetésre jutott, hogy a herceget egyszerre több támadó sebezte meg, és még fekvő helyzetben is ütéseket kapott. Bartucz 1936-ban nyilvánosan is említette a csontokat, 1938-ban pedig közzétett egy fotót a koponyáról. Ezt követően minden említés eltűnt, és sok szakértő azt hitte, hogy a maradványok a második világháború során elvesztek.

2018-ban váratlanul újra megtalálták a posztkraniális csontokat egy fa dobozban, amelyet a Magyar Természettudományi Múzeum Antropológiai Gyűjteményében tároltak több tízezer másik példány között, míg a koponya továbbra is az ELTE Aurél Török gyűjteményében volt.

Az ügy újranyitása modern tudomány segítségével

2018-ban új nemzetközi kutatókonzorcium alakult Hajdu Tamás vezetésével. A csapatban antropológusok, genetikusok, régész, archaeobotanikus, stabil izotóp szakértők, radiokarbon szakértők és fogorvosok dolgoztak együtt. Céljuk a maradványok azonosításának modern forenzikus és bioantropológiai módszerekkel történő ellenőrzése, valamint a herceg életének és halálának lehető legteljesebb rekonstruálása volt.

A lelet kiemelkedő történelmi értékkel bír: Béla III. király mellett Macsói Béla az egyetlen, majdnem teljes csontvázzal rendelkező Árpád-házi személy, amely megmaradt. Ez ritka betekintést nyújt mind az Árpád-, mind a Rurik-vonal genetikai örökségébe. A projektben részt vettek kutatók Bécsből, Bolognából, Helsinkiből, a Harvard Egyetemről és több magyar intézményből.

Biológiai profil és étrendi információk

Az antropológiai vizsgálat kimutatta, hogy a Margitszigeti kolostor padlója alá temetett férfi huszonéves volt. A radiokarbon vizsgálatot két labor végezte az eredmények pontossága érdekében, mivel a korai 14C-mérések kissé korábbi időpontot jeleztek (13. század második fele). További vizsgálatok a Debreceni Nukleáris Kutatóintézetben kimutatták, hogy a korai időpontot étrendi szokások okozták: a személy sok állati fehérjét, köztük halat és esetleg kagylót fogyasztott, amely ősi szénforrásokon táplálkozott, így a csontokban ismert „tartalék-hatás” alakult ki.

A csapat a fogkővizsgálatot is elvégezte, hogy rekonstruálja az étrendet. A fogkőből több mint ezer mikrofosszíliát nyertek ki. A búza- és árparostok, valamint a malom-, főzés- és sütésnyomok azt jelzik, hogy az étrendjében főtt búzakása és sütött búzakenyér is szerepelt.

A stronciumizotóp-elemzés, amely segít meghatározni, hol élt a személy életének különböző szakaszaiban, azt mutatta, hogy nem ott nőtt fel, ahol eltemették. A korai gyermekkor izotópmintái Vukovár és Szirmia területére (ma Horvátország és Szerbia, korábban a középkori Magyar Királyság Macsói Bánság része) és a Kárpát-medence más részeire utalnak. Később gyermekként valószínűleg Budapesten vagy annak közelében élt.

Genetikai bizonyítékok a királyi leszármazásra

Az azonosítás végleges megerősítését az ELTE RCH Archeogenomika Intézetében Szécsényi-Nagy Anna és Borbély Noémi végezte. Több genetikai vizsgálat megerősítette a történelmi dokumentumokban leírt családi kapcsolatokat. Az eredmények azt mutatják, hogy Macsói Béla III. király dédunokája (negyedik fokú leszármazottja) volt, és genetikai távolsága Szent Lászlóhoz illeszkedik a várt leszármazási mintázat szerint.

A genom-szintű elemzés kimutatta, hogy a herceg erős skandináv genetikai komponenssel rendelkezett (majdnem 50%), jelentős kelet-mediterrán örökséggel és kisebb kora-középkori közép-európai genetikai komponenssel. A skandináv összetevő a Rurik-dinasztiából való származást igazolja, a kelet-mediterrán komponens pedig anyai nagymamáját, Maria Laskarinát, a Bizánci Birodalom császári családjának tagját és IV. Béla feleségét jelzi. Az Y-kromoszóma vizsgálatok is megerősítik a történelmileg dokumentált Rurik apai vonalat. Egy 2023-as orosz archeogenomikai vizsgálat szerint egy 13. századi Rurikid (Dmitry Alexandrovich) ugyanahhoz az apai vonalhoz tartozott, amely Jaroszláv I-ig (Yaroslav a Bölcs) vezethető vissza. A mai Rurikid leszármazottak genetikai adatai tovább erősítik ezt a kapcsolatot.