Megfejthették Peru legnagyobb rejtélyét: kiderült, mire szolgált a „Lyukak Sávja”

A bizonyítékok arra utalnak, hogy Monte Sierpe eredetileg egy élénk, Inka előtti piac lehetett, ahol kereskedők, földművesek és utazók cserélték áruikat és ötleteiket. Később, az Inka Birodalom idején, fejlett nyilvántartási és adószedési rendszerként működhetett, amely az erőforrások elosztását és a csereügyletek rögzítését szolgálta az egész birodalomban.

A Sydney-i Egyetem kutatói most új bizonyítékokat találtak, amelyek végre magyarázatot adhatnak az Andok egyik legrejtélyesebb régészeti helyszínére. Monte Sierpe – amely spanyolul „kígyóhegyet” jelent, és gyakran nevezik a „Lyukak Sávjának” is – a perui Pisco-völgyben fekszik, és több mint ötezer, precízen egymás mellé vájt kör alakú mélyedést tartalmaz a sivatagos hegyoldalban. Ez a különös képződmény évtizedek óta foglalkoztatja a tudósokat és a közönséget egyaránt.

A tanulmány vezető szerzője, Dr. Jacob Bongers, a Sydney-i Egyetem digitális régésze így fogalmazott: „Miért készített az ősi nép több mint ötezer lyukat Peru déli domboldalán? Kertek voltak? Vizet gyűjtöttek? Mezőgazdasági funkciót töltöttek be? Nem tudjuk pontosan, miért vannak itt, de új adataink biztató nyomokat adnak, és új elméleteket támasztanak alá a helyszín használatával kapcsolatban.”

A kutatócsoport dróntechnológiával térképezte fel a területet, és olyan számszerű mintázatokat fedezett fel a kialakításban, amelyek szándékos tervezésre utalnak, nem véletlenszerű elrendezésre. Megdöbbentő felfedezésük, hogy Monte Sierpe szerkezete szinte pontosan megegyezik egy ugyanebben a völgyben talált inka khipu – csomózott zsinórból álló, adatrögzítésre szolgáló eszköz – elrendezésével.

„Ez rendkívüli felfedezés, amely kibővíti ismereteinket az őslakosok számviteli rendszereinek eredetéről és sokféleségéről az Andokon belül és azon túl is” – mondta Dr. Bongers.

A lyukakból vett talajminták kukorica – az Andok egyik legfontosabb terménye – és nádféle maradványait tartalmazták, utóbbiakat hagyományosan kosarak készítésére használták. Ezek arra utalnak, hogy az ősi emberek növényi anyagokat helyeztek a lyukakba, talán szállításra szolgáló fonott edényekben. „Ez nagyon izgalmas” – tette hozzá Bongers.

„Lehet, hogy ez egy Inka előtti piac volt, egyfajta régiségvásár. Tudjuk, hogy a térség prehiszpán népessége elérte a százezer főt. Talán vándorkereskedők, hajósok, lámakaravánok, földművesek és halászok gyűltek itt össze, hogy kukoricát, gyapotot és más helyi termékeket cseréljenek. Én ezeket a lyukakat egyfajta társadalmi technológiának tekintem, amely összekötötte az embereket, és később az Inka Birodalom idején nagyszabású nyilvántartási rendszerré alakult.”