Rejtélyes jeleket kezdett sugározni a Földre egy 60 éve halott műhold

A csillagászok 2024 júniusában egy rendkívül intenzív rádiókitörést észleltek, amely egy pillanatra túlragyogta az égboltot – a forrása azonban nem egy távoli galaxis, hanem egy közel hatvan éve elnémult űreszköz volt. A Relay 2 nevű NASA-műhold 1967 óta inaktív, mégis furcsa rádióimpulzust bocsátott ki, amelyet a nyugat-ausztráliai ASKAP rádióteleszkóp fogott.

A jel mindössze 30 nanoszekundumig tartott, ám intenzitása így is lenyűgözte a szakértőket.

„Ez egy hihetetlenül erős rádióimpulzus volt. Olyan fényesnek látszott, hogy mindent túlragyogott” – mondta a New Scientist magazinnak Clancy James rádiócsillagász, az arXiv weboldalon publikált tanulmány vezető szerzője.

A Relay 2 nem új műhold. Az űreszközt 1964 januárjában bocsátották fel, és a hidegháborús korszak egyik kommunikációs kísérlete volt. Feladata az volt, hogy hang- és tévéjeleket továbbítson az Egyesült Államok és más országok között, valamint adatokat szolgáltasson az ionoszféra és a részecskesugárzás vizsgálatához. Bár 1967-ben hivatalosan leállt, sok más űrszeméthez hasonlóan továbbra is Föld körüli pályán kering.

A most észlelt rádiójel egy véletlenszerű keresés során bukkant fel. A kutatók a gyors rádiókitöréseket (FRB-ket) figyelték, amelyek jellemzően más galaxisokból származnak, és rövid, energiadús rádióimpulzusokat bocsátanak ki. Az ASKAP rendszer viszont egy olyan jelet érzékelt, amely sokkal közelebbinek tűnt – annyira, hogy nem is tudott rá megfelelően fókuszálni.

„Először azt hittük, talán új típusú égi objektumot találtunk” – mondta James, ám a pályaszámítások szerint a jel pontosan akkor és ott bukkant fel, amikor a Relay 2 elhaladt az érzékelési mezőben.

Mi válthatta ki a rádióimpulzust egy évtizedek óta néma műholdból?

A kutatók két fő lehetőséget vizsgálnak. Az egyik egy mikrometeorit-becsapódás, amely plazmafelhőt és átmeneti elektromágneses jelet generálhatott. A másik, valószínűbb magyarázat szerint a műholdon hirtelen elektrosztatikus kisülés (ESD) történt. Ez utóbbi különösen érdekes lehet, mert a régi műholdak felülete hajlamosabb töltést felhalmozni, amit egy apró szikra formájában leadhatnak – ez a folyamat ismerten rádióimpulzust kelthet.

A rövid jel formája és időtartama alapján a kutatók inkább az ESD mellett érvelnek.

Ez új kutatási irányt nyithat, mivel az elektrosztatikus kisülések korábban ismertek voltak a műholdas technológiában, de az ASKAP-hoz hasonló rádióteleszkópok most először észlelhetik ezeket a jelenségeket közvetlenül.

„Ez az észlelés különösen fontos lehet, mivel egyre több kisebb műhold kering a Föld körül, sok közülük minimális védelemmel rendelkezik az ilyen típusú kisülések ellen” – jegyezte meg Karen Aplin, a Bristoli Egyetem fizikaprofesszora. „Rádióteleszkópok segítségével akár valós időben is nyomon követhetjük, mikor és hol történnek ilyen események az űrben.”