A híres „haladás menete” evolúciós illusztráció, amit mindenki ismer, úgy tűnik, téves

A kreacionisták utálják, a tudósok még jobban utálják, mégis a „haladás menetelése” továbbra is az emberi evolúció meghatározó illusztrációja.

A viktoriánus korszakban történt megalkotása óta vitathatatlanul a modern tudomány egyik legikonikusabb illusztrációjává vált. A rajzon egy sor főemlős látható balról jobbra haladva, a púpos, majomszerű teremtményekkel kezdve, amelyek fokozatosan egyre magasabbak és felegyenesednek, míg végül elérkeznek a Homo sapienshez, amely felegyenesedve és büszkén áll.

A kép úgy ragadt meg a köztudatban, mint meleg nyelv a hideg póznán, számtalan tankönyvben, poptudományos cikkben, karikatúrában, művészeti alkotásban és mémben. Csak egy baj van vele: mélyen félrevezető.

A mai tudósok közül sokan elutasítják a képet, mivel az tévesen azt sugallja, hogy az evolúció lineáris és progresszív. A valóságban a természetes szelekció általi evolúció az élőlények folyamatos alkalmazkodását jelenti a környezetükhöz; nincs végpont, és jellemzően egy nagyon összetett, nem lineáris útról van szó.

„Vannak más tudományos ikonok is – mint például Newton prizmája és hasonlók –, de ezek általában olyanok, amelyeket a tudósok helyeselnek. A haladás menete pedig az, amelyet a tudósok szerintem nagyon utálnak” – mondta Gowan Dawson, a Leicesteri Egyetem viktoriánus irodalom és kultúra professzora az IFLScience-nek.

Dawson professzor, aki a viktoriánus korszak tudománytörténetére és tudományművészetére szakosodott akadémikus, új könyvében, a Monkey to Man címűben magyarázza el annak különös történetét, hogyan vált ez a félrevezető firka ikonikussá.

Elmagyarázza, hogy a kép eredete egy rajzhoz köthető, amely Thomas Henry Huxley 1863-as Evidence as to Man's Place in Nature című könyvének címlapján jelent meg, amely az emberi evolúció korai, óriási hatásúvá vált előzménye volt.

A kép – amely egy sor főemlőscsontvázat mutat a gibbontól, orangutánon, csimpánzon, gorillán át az emberig – sokkolta a viktoriánus olvasókat azzal, hogy azt merte sugallni, hogy evolúciós kapcsolat van az ember és más majmok között. Még a művész, aki ezeket a csontvázakat Huxley könyvéhez rajzolta, egy különös ember, Benjamin Waterhouse Hawkins sem rajongott a rajz következményeiért.

A gorilla ezen a híres képen, ha jobban megnézzük, úgy néz ki, mintha épp most borulna fel, ahelyett, hogy ilyen progresszív módon haladna előre. Ez nagyon is Hawkins és a gorillák iránti, régi gyűlöletéből táplálkozott. Úgy gondolta, hogy valójában mindet ki kellene ölni.

„Ő egy jobboldali érzelmű, szabadúszó művész volt, és szüksége volt a pénzre, nem engedhette meg magának, hogy nemet mondjon. Részben azért van szüksége a pénzre, mert bigámista. Kétszer nősült meg, és két családja van, amelyek nem tudnak egymásról. (...) Ezért szüksége van annyi pénzre, amennyit csak meg tud keresni. Nem tud nemet mondani az olyan megbízásokra, mint Huxley-é.”

A nagy áttörés azonban 1965-ben következett be, amikor a Time-Life által kiadott, széles körben népszerű könyvsorozat, a Life Nature Library Early Man című kötetében megjelent a March of Progress kép kihajtható illusztrációja.

A 19. századi képpel ellentétben ez az illusztráció nem csontvázakat ábrázolt, hanem művészileg rekonstruált, fokozatosan magasabbra növő emberi ősöket. A fejlődés sugallata – hogy az emberek folyamatosan fejlődtek az állatokból sapiensekké – még egyértelműbb volt.

A képet egy híres paleoművész, Rudolph Zallinger rajzolta. Akárcsak Hawkins, ő is gyűlölte a saját képét.

Zallinger nem szerette a rajzainak lineáris elrendezését, amelyet Elwyn Simons paleoantropológus javasolt. Megpróbált más rajzokat is benyújtani, amelyek nem azt sugallták, hogy az evolúció progresszív és lineáris, de javaslatait a tudósok elutasították.

„Manapság a tudósok gyűlölik ezt a képet, mert szerintük félreérthetően mutatja be a fajtaevolúciót és az evolúcióról alkotott, modern nézetüket. De valójában az akkori tudósok akarták, hogy így rajzolják meg, nem pedig a művészek” – mondta Gowan az IFLScience-nek.

Hiányosságai ellenére a „haladás menetelése” mindannyiunk agyába beleégett. Ha rákeresünk a Google keresőjében az „emberi evolúció” kifejezésre, a kép végtelen számú ábrázolásával és újragondolásával fogunk találkozni; némelyik tudományos, némelyik humoros. Ahogy Gowan is írja könyvében, a népszerűségének oka összetett, de úgy tűnik, hogy az egész azon a tényen nyugszik, hogy kétségtelenül nagyszerű kép (legalábbis esztétikai szempontból).

Az emberi evolúció kusza. Ez egy összetett történet, tele hézagokkal, zsákutcákkal és mélyen összefonódó kapcsolatokkal. Amikor a tudósok megpróbálják ezt a történetet illusztrációval bemutatni, az inkább csak össsezavarja a megértést, minthogy tisztázná a zűrzavart.

Bosszantó módon az emberi evolúcióról készült, egyetlen más képnek sincs akkora esztétikai ereje, mint a „haladás menetének”. Csak kár, hogy teljesen rossz.