Tudomány

Szenzáció: elveszett emberi civilizációt találtak

A becslések alapján kilencezer éves lehet

Rendkívül ősi, a legendás Stonehenge-re emlékeztető építményt találtak az amerikai Michigan-tó mélyén – írja az Origo.

Szenzáció: elveszett emberi civilizációt találtak
Michigan-tó
Fotó: AFP/Diane Desobeau

A Grand Traverse-öböl fontos kereskedelmi útvonalnak számított, vizei egykor nyüzsögtek a kereskedelmi hajóktól. A mélyben számos hajóroncs található, a környék ezért kedvelt célpontja a régészeknek és kincsvadászoknak.

Mark Holley, az Északnyugat-Michigani Egyetem munkatársa és kollégái is hajóroncsok után kutattak, amikor 12 méter mélyen egy masztodont ábrázoló faragványra bukkantak. Kiderült, hogy az alkotás egy 1,6 kilométer hosszú építmény része.

A kövekből kialakított épületkomplexum a becslések alapján mintegy kilencezer éves lehet, vagyis csaknem négyezer évvel idősebb a Stonehenge-nél. Ekkor a Grand Traverse-öböl még szárazföldnek számított.

Az építményhez nem tartozik kőkör, kövei kicsik, és nem megalitikus szerkezetű, mint a Stonehenge.

Legutóbb a Huron-tóban találtak olyan struktúrát, amely kétszer idősebb a Stonehenge-nél és az egyiptomi Nagy Piramisoknál. Az az épület vélhetően azt a célt szolgálta, hogy csapdába ejtsék vele az űzött vadakat. Nem kizárható, hogy a Grand Traverse-öbölben található lelőhely is hasonló vadászati funkciót töltött be.

Kapcsolódó írásaink