Tudomány
Több száz éves rejtélyre adott választ a mesterséges intelligencia
Műelemzéshez használták fel a technológiát

Brit és amerikai kutatók Raffaello munkáin tanították be a Microsoft ResNet50 nevű architektúrát, amelyet a Support Vector Machine nevű hagyományos gépi tanulóalgoritmussal párosítottak. A rendszerről korábban már megállapították, hogy 98 százalékos pontossággal képes azonosítani a Raffaello-festményeket, ezúttal azonban arra kérték, hogy ne csak a teljes képet, hanem az egyes arcokat is elemezze ki.
A betanítás után megmutatták a rendszernek Raffaello egyik híres, az 1800-as évek közepe óta vitatott eredetű festményét, a Madonna della Rosát, melyről az MI megállapította, a kétely jogos, és a festmény nem teljes egészében az itáliai mester munkája.
A Heritage Science című szakfolyóiratban közölt eredmények szerint a kép bal felső sarkában megjelenő Szent József arcáról állapította meg a mesterséges intelligencia, hogy az nem Raffaello műve. A program szerint ezen a részleten kívül minden más alakot a művész festett.