Tudomány
Meglepő, hogy miféle ősi struktúra burkolja a Föld magját
A struktúra hatással lehet a bolygó mágneses mezőjére is

Ez a vékony, sűrű réteg nagyjából 3200 kilométerrel a Föld felszíne alatt helyezkedik el, a mag és a bolygó középső rétege, az úgynevezett köpeny között.
A Föld belsejének tanulmányozása érdekében a szeizmológusok földrengéshullámokat mérnek, amelyek áthaladnak a bolygón, majd visszatérnek a Föld felszínére. Azáltal, hogy figyelik, miként változnak ezek a hullámok, miután áthaladtak a Földön belüli különböző struktúrákon, a kutatók térképet készíthetnek arról, hogyan néz ki a Föld belseje. A mag közelében elhelyezkedő, elszigetelt, egykori óceáni kéreg darabjait már korábban is azonosították ezzel a módszerrel. A mostani, új kutatás során a tudósok szeizmikus berendezéseket helyeztek el 15 állomáson az Antarktiszon, és három éven keresztül gyűjtöttek adatokat. A mostani egyébként az első olyan tanulmány, mely során a mag-köpeny határának nagy felbontású képalkotása a déli féltekéről származó adatok felhasználásával készült.
A most vizsgált réteg borotvavékony a maghoz képest, amely 724 km átmérőjű, és a köpenyhez képest is, amely nagyjából 2900 km vastag. Mint azt a vastagság kapcsán az egyik kutató elmondta:
„A vastagság helytől függően változik, egyes szigetek körülbelül 5 km, mások pedig 50 km vastagok."
Ez az ősi óceáni réteg valószínűleg akkor alakult ki, amikor a Föld tektonikus lemezei elmozdultak, aminek következtében óceáni részek kerültek a bolygó belsejébe a szubdukciós zónákban, ahol két lemez ütközik, és az egyiket a másik maga alá gyűri. Az idő múlásával az így felhalmozódott óceáni anyagok összegyűlnek a magköpeny határán, és a köpenyben lassan áramló kőzet tolja őket.