A dánosi rablógyilkosság – a kapuban a 20. század

Szarvas Istvánnal baltacsapások végeztek, a feleségét megfojtották. Szintén baltával verték agyon Tabányi Pált, de fejsérülésén túl a mellkasán is volt két lőtt seb. Terézt összeverték, megerőszakolták, majd elvágták a nyakát. 

A magyar kriminológia és kriminalisztika „igazi” huszadik századi története alighanem ekkor kezdődött. Hiszen Magyarországon ebben az ügyben azonosították először a főbenjáró bűntett elkövetőjét az ujjlenyomata alapján. A daktiloszkópia (ujjlenyomat-tan) ekkor vált végleg elfogadott bizonyítási eszközzé.

A csendőrséget budapesti detektívekkel erősítették meg, és hozzáláttak az eset felgöngyölítéséhez.

A boncolás szerint Szarvas István sérülései a baltacsapásokon kívül késszúrásoktól is származtak, Tabányi Pál mellkasi sebeit pedig két különböző pisztollyal okozták. A halottak összes ujjáról ujjlenyomatot vettek, megkülönböztetendő azoktól, amiket remélhetőleg a tettesek hagytak maguk után. Hogy ezt igen bölcsen tették, a későbbiek igazolták.

A gyilkosság a tíz óra és éjfél közötti késő esti órákban történhetett, és hogy a tettesek többen voltak, biztosnak látszott. A megfelelő időben először Szarvas Istvánt támadták meg, utána Szarvasnéra és a lányára baltával törték rá az ajtót. Sorsukat már ismerjük. Tabányi Pál ekkor érkezhetett a kocsmához, ahová tejet szállított. Neki ezért kellett két golyótól találva és halálos baltacsapástól meghalnia. A többi áldozat holtteste mind a belső szobában hevert, csupán Tabányit érte a bejárat mellett, a kocsmapultnál a halál.

A gyilkosok baltával verték szét a szekrényeket, feszítették fel a fiókokat, és minden pénzt, vagy értéket elvittek. Utána pedig a nagyszobában gyújtottak tüzet, illetve a szalmatetőt gyújtották meg, így a tetőzet a gerendákkal együtt beomlott. Az egyik legősibb módszer, amitől a gonosztevők a nyomok eltüntetését remélik.

A csendőrök már az első nap találtak egy fülbevalót és egy zsebkendőt, ami szinte biztosan cigányoké volt. A legértékesebb lelet azonban két borosüveg, három borospohár és az a két spritzerpohár volt, amelyeken azonosításra alkalmas ujjnyomokat reméltek felfedezni.

Szarvas István vadászpuskája, amiről megállapították, hogy néhány órával előbb mindkét patronját kilőtték, másnap került elő szétverve a vacsi úton, a revolverét azonban sehol nem találták.

Az amúgy rendkívül jó hatásfokkal dolgozó Magyar Királyi Csendőrség ebben az ügyben bizony a korszerű kriminalisztikai szaktudás hiányával szembesült. Azonban presztízskérdésnek tekintették, hogy ők fogják el a gyilkosokat.

A tárgyi bizonyítékokon túl az addigi tapasztalatok és az elkövetés körülményei alapján feltételezték, hogy cigány elkövetőkről van szó. Ezt megerősítette az a csendőrőrmester, akinek a dánosi mészárlás előtt egy cigányasszony elmondta, hogy a közelben lévő Surányi-karaván tagjai valószínűleg rablógyilkosságra készülnek. A cigány elkövetők gyanúja tehát nem előítéleteken alapult; a tárgyi bizonyítékokon túl ezt éppen az ő köreikből származó információ tette valószínűvé.

Több, mindenképpen komolyan veendő bizonyíték szólt cigányok ellen. Ez azonban nem menti azokat a csendőröket, akik a „minden cigány gyilkos”-jelszóval, országszerte válogatás nélkül fogtak le és vetettek alá sokszor brutális vallatásnak cigányembereket úgy, hogy közben a nemre és az életkorra is alig-alig voltak tekintettel.

Az akkori 322 000 négyzetkilométer területű Magyarországon a 30-40 ezret kitevő vándorcigányok karavánjait szinte nyom nélkül nyelték el az Alföld, a Bánát, vagy a Temes-vidék térségei. Azonban nem kellett a Kárpátokig üldözni a gyanúsítottakat, a Surányi-karaván tagjai ott voltak, szinte karnyújtásnyira. Amikor aztán többüket, utóbb pedig bűntársaikat Kecskemét és Hajdúhadház-Téglás térségében, illetve később Egerszalókon letartóztatták, már csak az ujjlenyomat-vétel kellett az alapos gyanúhoz.

Az elfogottak között ott volt az, akinek a jobb hüvelykujja és mutatóujja lenyomatáról dr. Gábor Béla, Magyarország akkor még egyetlen daktiloszkópus-szakértője kétséget kizáróan megállapította, hogy megegyezik az egyik spritzerpoháron lévővel. Most is bebizonyosodott, hogy a kíméletlenség helyett a módszeresség és a szakértelem a nyomozati munka sikerének egyedüli záloga.

A nyomozás és a bírói eljárás kulcsfigurája így Lakatos Balog János (cigány nevén Sztojka Parnó) és Lakatos József (Kolompár Balog Tuta) lett. Az első volt az, akinek az ujjnyomatát azonosították azon a bizonyos poháron, az utóbbit pedig szabályos tűzharc után fogták el. Ő tett először beismerő vallomást. Igaz, ő is vonta először vissza…

A nyomozást végzők nem voltak könnyű helyzetben. Ezeknek az embereknek még a nevüket és az életkorukat sem lehetett egyértelműen megállapítani, hiszen irataik sosem voltak. Írni-olvasni nem tudtak. A kérdésekre alig-alig adtak egyértelmű válaszokat, érzelmeik és indulataik vezérelték őket. Hangoskodtak, indulatoskodtak, állandóan közbeszóltak, hol sírtak, hol nevettek, hol pedig önnön szerencsétlenségükön sajnálkoztak. Legtöbbször egy kihallgatás eredménye csak annyi volt, hogy visszavonták az éppen legutolsó, vagy az addigi összes vallomásukat is.

Persze, ők tulajdonképpen csak védekeztek a maguk módján, ám Lakatos Balog János jobb hüvelykének és mutatóujjának nyomatát semmiféle mesterkedés nem tudta levarázsolni a fogadós poharáról.

Dr. Gábor Béla a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyilvántartási osztályának vezetőjeként szolgált. Neki köszönhetjük, hogy a helyszínen talált üvegnemük közül az egyik pohárról sikerült azonosításra alkalmas ujjnyomokat rögzíteni. Dr. Gábor Béla szakvéleménye több kriminalisztikai munkában is megtalálható, és alapossága, meggyőző és láttató ereje ma is példaként szolgálhat.

Ám a maga kipróbált módszerei a M. Kir. Csendőrségnek is megvoltak. A könnyebben befolyásolható gyerekekre összpontosítottak, és ez hozta az első áttörést. Pontosan tudták, hogy a cigánygyerekek előtt a felnőttek általában nem titkolják dolgaikat, és a figyelés („sasolás”) feladatát legtöbbször ők kapják. Így vált koronatanúvá a körülbelül 15 éves Lakatos Róza Lina, akivel kezdetben alighanem szintén nem bántak kesztyűs kézzel. Amikor azonban taktikát változtattak, már egyre részletesebb vallomásokkal szolgált, amúgy pedig kimondottan értelmes gyereknek bizonyult. Segítségével már behatárolhatták a tettesek teljes körét: így került a fővádlottak közé bizonyos Német Vrana (Trokár Marcsa), egy meglehetősen agresszív nőszemély, akit a cigánygyerekek sem kedveltek túlzottan.

Az egyik gyanúsított unokatestvérénél megtalálták a fogadós revolverét. Ugyanitt előkerültek az áldozatok ékszerei, ruhái, és a fogadós órája. A Tabányit ért lövedékekről megállapították, hogy az egyik Lakatos Balog János (Sztojka Parnó) pisztolyából való, a másikat pedig abból a revolverből lőtték ki, amelyik eredetileg Szarvas Istváné volt.

A bűncselekmény lefolyását egy másik, vélhetően gyermekkorú tanú, Lakatos Murzsa elmondásából rekonstruálhatták.

Azok, akik sötétedés után elindultak a csárda felé, Murzsával együtt kilencen voltak, hat férfi és három nő. A férfiak: Lakatos Murzsa, Lakatos János, Lakatos Lajos és Lakatos Kuna. A további kettő volt Sztojka Bajka és Kolompár „Jóska” Tuta. Két lány Surányi Luterna és Angyalka névre hallgatott, és egy középkorú asszony: Trokár Marcsa, más néven Német Vrana. Murzsának a „sasolók” ősi szerepe jutott: kint az udvaron őrködött. A férfiak bort rendeltek, és amikor elfogyott, szóltak a kocsmárosnak, hogy hozzon még. Amikor a pult felé indult, Sztojka Parnó rálőtt a pisztolyából, erre ugatni kezdtek a kutyák, és Murzsa igyekezett őket elhallgattatni.

A csárdából ekkor már sikoltozás, káromkodás és további két lövés zaja ütötte meg a gyerek fülét. A többiek utólag elmondták Murzsának, hogy a lányon Tuta, Kuna és Bajka tett erőszakot, utána Vrana (az idősebb asszony) elvágta a nyakát. Szarvasnét már előtte megfojtották, a férjét utána verték agyon; Teréz halt meg utoljára.

Ekkor tűnt fel Tabányi Pál – ahogy Murzsa fogalmaz: egy ismeretlen parasztember - akire Parnó lőtt rá kétszer Szarvas István puskájával. Tabányi beszaladt a csárdába, Parnó utána, és a többiekkel együtt agyonverte. Tabányi a kocsmapult mögé menekült, de már mégiscsak két golyó volt benne, és amikor előrebukott, kapott hátulról egy végzetes baltacsapást.

Amikor a gyilkosok kijöttek az épületből, többek kezében ékszerek, kisebb bútorok voltak. Az egyik férfinál volt egy zsebkendő, tele fémpénzzel, és elhoztak két pisztolyt is. Lakatos János (Sztojka Parnó) az öccsével együtt visszament, és a zsúpfedelet két oldalról meggyújtva sorsára hagyták az épületet. Felkaptak a kocsikra, és elporzottak a kecskeméti úton.

A per ügyésze, dr. Gáll Endre így nyilatkozott: „… az a nézet terjedt el, hogy a Lakatos Róza, vagy a Murzsa vallomásán alapszik a vád. Ez ellen a felfogás ellen ünnepélyesen tiltakozom s kijelentem, hogy a vád nem a cigánygyerekek vallomásán alapszik, hanem annak főerősségei a bűnjelek.”

Dr. Gáll elsősorban az ujjnyomokról, illetve a lefoglalt vagyontárgyakról beszél, de van egyéb is: „Elmondták … hogy egyikük belevágott az ajtófélfába. A baltacsapás nyoma látható volt. Tabányi kocsis megöléséről elmondták, hogy ezt baltával vágták fejbe. Az orvosi vélemény kétségtelenül beigazolta …. Elmondták, hogy Sztojka Bajka a rablás után magához vette Szarvas István puskáját s ezzel rálőtt Tabányira … a fegyvert összetörve beledobta a dűlőárokba. A fegyvert összetört állapotban ott meg is találták. A csárda felgyújtását is oly pontos részletességgel adták elő … hogy azt a nyomozat és a vizsgálat mindenben megerősítette.”

Az ítélet megosztotta az ország közvéleményét: Rónay Kamill senkire nem szabott ki halálos ítéletet. A verdikt ugyanis kizárólag azokon a tényeken alapult, amik a bíróság előtt kétségtelen bizonyítást nyertek. Ezek alapján kapott Lakatos Balog János és Lakatos József, valamint Trokár Marcsa életfogytiglant, két bűntársuk 15-15 évet, a többi 8 év és 10 hónap közötti börtönt, Lakatos Róza Linát felmentették.

Az ítéleti indokolás figyelemre méltó: „A királyi törvényszék … nem talált oly megnyugtató és biztos támpontot arra nézve, hogy ezek a csárda belsejében tanúk nélkül lefolyt események alkalmával mily mérvű tevékenységet fejtettek ki s nincs kizárva annak lehetősége, hogy a csárdában lefolyt vérengzésben az esküdtek által szintén bűnösnek felismert többi vádlottak közül épp azok fejtettek ki nagyobb tevékenységet, akikre koruknál fogva a legsúlyosabb büntetési tétel nem alkalmazható.”

A szerző jogász, író

(A cikk a szerző Kriminális történelem – a huszadik század híres magyar bűnügyei című könyvén alapul)