Történelem
Sorozatgyilkos Cinkotán – Kiss Béla, a bádogos
Kiss Béla ügyében sohasem születhetett ítélet, amely ismertetné a bűneit. Támaszkodhatunk azonban a különböző újságok munkatársaira (például egy Karinthy Frigyes nevezetűre is), hiszen az Újság, Az Est, az Pesti Hírlap, vagy a Népszava tudósításait írók is korrekt és igényes munkát végeztek.
Cinkotán megütközést keltett, hogy bádogosuk felesége 1912 táján viszonyt kezdett egy Bihari Pál nevű zenésszel, ám hamarosan mindketten eltűntek a községből. Kiss Béla hihető magyarázattal állt elő: megszöktek, talán Amerikába, neki aztán nem hiányoznak. Így aztán a mester párja távozása után egyáltalán nem élt szerzetesi életet. A remek partinak számító férfi házában szép számmal fordultak meg a csinos, fiatal nők, igaz, néhány alkalomnál többször egyiket sem látták nála vendégeskedni.
Kiss Béla bádogos volt, így senkinek nem tűntek fel az udvarában tárolt fémhordók. Megemlítette, hogy szerinte háború lesz, ezért a hordókban benzint tart, a szűkebb időkre. A háború valóban kitört 1914-ben, és Kiss jó hazafiként, önként jelentkezett katonának. 1914 kora őszének egy reggelén bezárta házát és műhelyét – és kisétált a kapun, hogy aztán soha többé ne térjen vissza.
Tulajdonképpen ennyi, ami közvetlenül egy létező személyhez – a század legvérengzőbb hazai sorozatgyilkosához – köthető.
Áldozatai felfedezésének körülményei több változatban ismeretesek, ám fellelhető nyomozati iratok híján nyugodtan hivatkozhatunk arra, amit a fiatal Karinthy is ír. Eszerint az események sajátos módon tulajdonképpen azzal kezdődtek, hogy 1915. február 5-én a cinkotai halotti anyakönyvbe 16/1920 folyószám alatt bejegyezték Kiss Béla halálát. A Nemzetközi Vöröskereszt értesítése szerint Kiss szerb hadifogságban halt meg tífuszban, a Valjevo melletti hadifogoly-táborban.
A Kiss Béla lakta ház tulajdonjoga időközben egy Kresinszky Márton nevű férfihez került, aki az elhanyagolt épületet valamennyire rendbe akarta tenni. 1916. május 9-én Kiss Béla házában négy leforrasztott bádoghordót találtak. Gondolták, hátha van bennük valami jó áron eladható karbol vagy benzin.
Ám az első hordóból csak tömény hullaszag érződött. Amikor a benne talált zsákot felbontották, abból egy bomlásnak indult női holttest bukkant elő.
Ezek után a hullát körülálló férfiak értesítették a főjegyzőt és a rendőrséget, és másnap már a rendőrök nyitották ki a többi hordót. A második hordóban egy dús szőke hajú nőt találtak. Utána nyitották meg a többi hordót, és az udvarban levő további hármat is. Mindegyikben egy-egy női holttest volt, ugyanúgy alkoholban tartósítva. Legtöbbjük nyakán csúszóhurokra csomózott zsineg volt, a lehető legszorosabbra húzva.
A tettes kilétét illetően senkinek nem voltak kétségei.
1916. május 12-ére egy kivételével valamennyi áldozat kilétét kiderítették. Ekkor már eltűntként nyilvántartott nők tucatjainak hozzátartozói tolongtak Cinkotán, akik aztán a ruházat maradványairól azonosították a holttesteket. A Monarchia akkurátus hivatalnokai a hordókat számozással látták el, ám a római számok nem csupán magukat a hordókat jelölték, hanem a tartalmukat is.
Az I. számú hordóban Varga Katalin szakácsnőt találták meg, akit 1914 januárja óta senki nem látott. Kiss házvezetőnője visszaemlékezett, hogy a lány eltűnése körüli időszakban látta a vállkendőjét Kiss Béla szekrényében.
A II. számú hordó Peschadik Júliát, Kiss korábbi élettársát rejtette, akivel Cinkotára költözése előtt élt együtt. Júlia gyakran írt egy másik asszonynak, és az utolsó levélben tudatta vele, hogy kivándorol Amerikába – ezt a levél azonban egyértelműen nem az ő kézírásával íródott. Az ő holttestét alsószoknyája és blúza alapján azonosították.
A III. számú hordóban egy végül ismeretlenül maradt nő volt, akinek a kötényén R. V. monogram volt olvasható. Harisnya, alsóing, és két pár cipő ázott még a hordóban vele együtt.
A IV. számú hordóban Fekete Esztert találták, akinek elegáns kosztümjét, gombos cipőit és fűzőjét az édesanyja kétségek nélkül ismerte fel.
Az V. számú hordóban szintén öltözete alapján ismerték fel Tóth Margitot, a Bristol Hotel szakácsnőjét, akit 1906. április 8-a óta eltűntként kerestek. A nővére azonosította, aki tudta, hogy levelezett Kiss Bélával, és hozzá is költözött. Amikor azon az áprilisi napon utoljára találkozott vele, 1400 korona készpénz volt nála. Azt ígérte, hogy két napon belül visszatér a többi holmijáért, de hiába várták. Kiss szerint összezördültek, és Margit elutazott. Érdekes, hogy ekkor már a bíróságon volt Tóth Margit feljelentése csalás miatt Kiss Béla ellen, aki 900 koronát csalt ki tőle. Tóth Margitot az első tárgyalásra persze már eredménytelenül idézték, ezért 1906 szeptemberében az eljárást megszüntették.
A VI. számú hordóból előkerült holttest Kukán Kataliné volt. A tanúk szerint Kiss körülbelül 1600 koronával könnyítette meg, róla pedig azt mondta: a lány terhes lett, és visszautazott a szülőfalujába.
A VII. számú hordóban a 16 éves Händler Mária szakácsnő, és egy csecsemő holttestét is megtalálták, akiről megállapították, hogy halva született.
A boncolást végző orvoscsoportnak dr. Kenyeres Balázs, a törvényszéki orvostan legnagyobb szaktekintélye volt a vezetője. Megállapították, hogy valamennyi áldozat fulladásos halállal, idegenkezű fojtogatás által halt meg.
Hogy a holttestek közül a IV-es, V-ös, és VI-os számút teljesen felöltözve találták a hordóban, míg a többin csupán egy ing volt, azt igazolja, hogy Kiss Béla az ő nyakukra álmukban csavarta a hurkot, míg a többivel nappal végzett. A legvadabb küzdelmet Varga Katalinnal kellett megvívnia: a szájába fejkendő volt belegyömöszölve, és a kötelet többszörösen ráhurkolták a nyakára. Álmában kellett meggyilkolnia a III. számú hordóban talált áldozatot is, aki erős, magas nő lehetett. Kétségtelen az is, hogy gyilkosuk még a hullamerevség beállta előtt tette a hordóba a holttesteket: e szerint már előre készen állt a koporsó, a vadonatúj bádoghordó. Az emberi ragadozók tényleg semmivel sem kíméletesebbek a zsákmányszerző vadállatoknál…
Az áldozatok temetése május 14-én délután háromkor volt. Déltől egyfolytában zúgtak Cinkota harangjai, a holttesteket pedig a külön sírba tett Tóth Margit kivételével egymás mellé temették.
A holtnak nyilvánított Kiss Béla után elrendelték a nyomozást – annak ellenére, hogy halott ember ellen nem lehet büntetőeljárást indítani, körözést elrendelni, és a fejére ötezer korona vérdíjat kitűzni.
A cinkotai helytörténeti füzetekben ma is olvasható a személyleírása. „Termete középnagy, testes. Arca kerek, piros. Jól táplált. Haja világos, gesztenyeszínű. Bajusza középnagy, szőke, felkunkorodó. Szeme kék.”
Az 1915. február 5-e óta hivatalosan halott Kiss Béla után tehát 1916. május 14-étől élő személyként nyomoztak. Úgy látszik, a sorozatgyilkosok halálát a legnehezebb elhinni.
A házkutatáskor majdnem ötszáz képeslapot találtak: 174 nő válaszolt ezekben Kiss házassági hirdetésére, ő pedig 71-nek tett konkrét házassági ajánlatot. A képeslapok írói között ott voltak a hordókban talált áldozatok is. Megismerhetjük így a Kiss Béla-féle „modus operandit” is: házassági hirdetéseket adott fel, a közös életen túl közös üzletet is ígérve. A nők pedig a stabil párkapcsolat és a stabil egzisztencia reményében, elvakított lepkeként hullottak Kiss Béla hálójába. Hozták a pénzt – és adták önmagukat. A pénzt megtartotta, a nőket pedig eldobta. Egyenesen egy bádoghordóba.
A nyomozáskor előkerült egy Darvas Rózának íródott levelezőlap, amit Kiss, mint hadifogoly küldött: „Kedves Róza! Jelen soraimmal tudatlak, édesem, hogy hadifogságba vagyok és nagyon kérlek, légy szives és postafordultával küldj el ötven koronát, melyre múlhatatlan szükségem van. ölel viszontlátásig Béla.”
A lány azonosította Kiss Béla kézírását, tehát Kiss szerb hadifogságba esése tény. Így valóban semmi hihetetlen nincs abban, hogy tífuszban halt meg a hadifogolytáborban, hiszen semmiféle konkrétum nem mutat arra, hogy 1915. február 5-e után Kiss Béla életben lett volna. Állítólag később találtak egy sírt a valjevói hadifogoly-temetőben, amin Kiss Béla neve is szerepel. A tífuszbacilus sorozatgyilkosokra nézve is halálos lehet.
Több mint száz tanút hallgattak meg; mindenkit, aki érdemi információval szolgálhatott, mi azonban foglalkozzunk csak két olyan tanúval, akiknek vallomásaiban érdekes egyezőségeket találunk. Dr. Kágyi Aladár aljárásbíró egészen Kiss bevonulásáig lakott ugyanabban a házban, Talyiga András cipészmester pedig éveken keresztül ugyanitt volt Kiss szomszédja.
Dr. Kágyi elmondta, hogy a nők sűrűn jártak Kisshez, aki ettől függetlenül soha semmilyen munkájával nem maradt el. Ám éjszakánként többször hallott Kiss lakásából olyan zajokat, mint amikor nehéz tárgyakat húznak a padlón.
Talyiga András három ízben hallott hörgésszerű kiáltásokat és jajveszékelést a fal túloldaláról: a felesége mindhárom alkalommal ezekre ébredt fel.
A katonai hatóságok azonnal munkához láttak, ám a hadilétszámra feltöltött magyar hadseregben rengeteg Kiss Béla szolgált, és a halottak, sebesültek, és az eltűntek között is épp elég Kiss Béla akadt. Kisvártatva már a Monarchia egész katonai elhárítása őrá vadászott. Mindhiába, a „mi Bélánk” nem került elő.
Úgy tűnik, legalább egy ember mindenképpen akadt, akinek kimondottan jól jött az első világháború… Az utókornak pedig, tanulságul, a tettes helyett maradt maga a tett.
Kiss Bélára is érvényes, ami a sorozatgyilkosokra általában: férfi gyilkol – szexuális indítékból – nőket. Szinte biztos, hogy ez az ember egész életében abban az időben megoldhatatlan szexuális problémákkal küzdött. Nem biztos, hogy potencia-zavarokkal, hiszen még a házvezetőnőjével is viszonya volt. Ám áldozatai már nem tudtak Kiss Bélával kapcsolatos szexuális tapasztalataikról nyilatkozni.
A cinkotai bádogos feleségének és szeretőjének gyors eltűnése több mint gyanús. Abban szinte biztosak lehetünk, hogy nem Amerikában végezték ágyban, párnák között. Kiss számára már az első (?) 1906-ban hordóba tett áldozat után viharos gyorsasággal játszódott le a folyamat, ami vérbeli sorozatgyilkossá tette; ő most már „vadászni” akart. Áldozatai becserkészéséhez pedig a legcélszerűbb módszerként választotta a házassági hirdetéseket.
Sok nő kiszolgáltatottá válhat, ha párkereső hirdetésekre válaszol – főleg, ha olyan ember adja fel őket, mint Kiss Béla. A cél érdekében ameddig kellett, a legjobb oldalát mutatta. Hamar megtanulta, mit akarnak hallani áldozat-jelöltjei, és ő végigjátszotta ezt a szerepet is. Persze, esze ágában sem volt megnősülni. Valamennyi nővel azért ismerkedett össze, hogy megölje őket. Otthon pedig kedvére uralkodhatott a hatalmába került szerencsétleneken. Ekkor már nem a felszarvazott, és talán visszatérően impotens férfi volt, hanem a mindenható (omnipotens – hogy játsszunk kicsit a szavakkal…), szörnyeteg. Rendezett típusú sorozatgyilkosként precíz mesterember módjára „dolgozott”. Az ilyenek nem lógnak ki környezetükből, ritkán ejtenek hibát, és sokáig nem buknak le – furcsa ezt kimondani, de egy világháború kellett ahhoz, hogy a cinkotai asszonyirtó lelepleződjön.
Máig nem tudjuk, hány szerencsétlen nő halála száradhat a lelkén. Ha belegondolunk: valamennyi, Budapest környékén eltűnt nő találkozhatott a cinkotai bádogossal…
Természetesen felvetődött Kiss Béla beszámíthatósága is. Idézzük itt dr. Ferenczi Sándor orvos szakértőt: „Én Kiss Bélát illetőleg semmiféle olyan adatot nem látok, amelyik elmebetegségre vallana, és nem hinném, hogy a gyilkos, ha kézre kerülne, mint elmebeteg elkerülné megérdemelt büntetését.”
Kiss Bélát persze még legalább harminc éven keresztül látni vélték házmesterként New Yorkban, légiósként a Szaharában, munkásként a győri vagongyárban – sőt, volt ő moszkvai párttitkár, továbbá a Margithídon sétáló budapesti polgár is.
Eszünkbe se jusson, hogy a cinkotai bádogos a haza védelmében, a harctéren esett el. Legyen ez elégtétel az első világháború oly méltatlanul elfeledett magyar hőseinek.
A szerző jogász, író
(A cikk a szerző Kriminális történelem – a huszadik század híres magyar bűnügyei című könyvén alapul)