Történelem

Fogolysors

Kapcsolattartás és hazahozatal a második világháború után

Lényeges volt még, hogy többen a kormányon és az MKP vezetőin keresztül kérvényezték, hogy a szovjetek engedjék haza hozzátartozóikat. Közülük a legismertebb személy Dobi István volt, később a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, ekkor még papíron mint kisgazda vezető politikus magától Rákosi Mátyástól kérte fia hazahozatalát a Szovjetunióból.
 

Fogolysors
Rengeteg dokumentum maradt fenn a fogolytáborok és a hazatérés korszakából
Fotó: Wikipedia

A második világháború végét követően több százezer magyar állampolgár tartózkodott külföldön. Voltak, akik Nyugaton, mások Keleten, hadifoglyok, elhurcolt civilek; nagyrészt férfiak, kisebb részt nők. A Szovjetunióban a politikai foglyok a Gulág-, a nem politikaiak úgynevezett GUPVI-táborokban sínylődtek.

A hozzátartozók keresése

Az itthon maradt hozzátartozók legfőbb vágya kezdetben az volt, hogy egyáltalán tudjanak valamit a távolba szakadt szeretteikről, hiszen a háború befejezését követően azzal sem voltak tisztában, hogy életben vannak-e vagy sem. A csonka családok tömegeinek küzdelme heroikus volt a háborút követően, közülük szerencsésebbek voltak azok, akik legalább hazavárhatták a hozzátartozóikat.

A fegyverek ropogását felváltó néma csendben az egyik legfontosabb feladattá vált a távolban lévők felkutatása. Sokan a hazaérkező fogolyszállítmányokhoz kimenve lesték kezdetben szeretteiket, és fényképpel a kezükben próbáltak érdeklődni azzal kapcsolatban, hogy élnek-e, és ha igen, mely táborban vannak. Majd a megjelenő újságokban adtak fel hirdetéseket rokonaik adataival, hogy keresik őket.

A legtöbbet a Vöröskereszt hadifogolylapjában, illetve az MKP 1945-től Hadifogoly Híradó címen megjelenő, 1946-tól Magyar Hadirokkant Hadifogoly Híradóvá átkeresztelt sajtótermékében. Ugyanakkor az említett lapok is igyekeztek minél több fogoly nevét közölni, hogy ki melyik táborban tartózkodik. A szovjetekkel kollaboráló MKP-s lap emellett több hazug cikket is közölt a táborokban lévő állapotokkal kapcsolatban. Ők egyébként a szovjet táborokban megjelenő Igaz Szó című, ugyancsak kommunista újsággal is összeköttetésben álltak, amelynek egyik munkatársa Örkény István író volt.

Tevékenységéről érdemes megjegyezni, hogy hazatérte után megírta a Lágerek népe című könyvét, amely kezdetben az egyik újságban, folytatásban jelent meg, és amelyért később éppen a saját elvtársai bírálták, mivel szerintük túl kedvezőtlen, így nem valós képet festett a kint uralkodó körülményekről. A helyzetet a legjobban viszont az jellemezte, hogy az MKP már említett hadifogoly-sajtóorgánuma is több esetben elszólta magát a hazatérők egészségi állapotával kapcsolatban. Hirdetéseket egyébként nemcsak az itthon lévők, hanem a hazatérők is adtak fel az újságban, elveszett családjukat keresve.

A hazaszállítások az idő haladtával egyre szervezettebben mentek, 1947-ben a Szovjetunióból hazatérő fogolyszállítmányok listáit rendszeresen közölte az MKP Hadifogoly Híradója. Kezdetben megyék, majd később névsor szerint közölték azoknak a neveit, akik a foksányi, illetve a máramarosszigeti, később valamelyik magyarországi átrakodó táborban tartózkodtak. Ezt onnan tudták, hogy az MKP Hadifogoly Irodája, amelyet Sziklai Sándor vezetett, egy hálózatot szervezett a szovjetunióbeli táboroktól egészen a hazaszállításig.

E mellett a hozzátartozókról is igyekezetek gondoskodni, illetve szemmel tartani őket. A hálózat romániai táborokban lévő tagjai írták össze a hazaérkezők névsorait és egyéb adatait, és továbbították az említett lap szerkesztőségének. Mindez azért is lényeges volt, mivel ilyen módon az MKP rengeteg adatot tudott gyűjteni a foglyokról és családjaikról. Sziklai, aki már az oroszországi polgárháborúban is a kommunizmusért harcolt, az ’56-os forradalom időszaka alatt rejtélyes körülmények között veszítette életét.

Rengeteg dokumentum maradt fenn a fogolytáborok és a hazatérés korszakából
Fotó: Wikipedia

A levelezés

A fogolytáborok lakóival 1945 végétől újraindult a levelezés, nagyrészt a Vöröskereszten, illetve az MKP hadifogoly-irodáján keresztül. A külföldre küldött levelek közül kevesebb maradt meg ugyan, mint a hazaküldött lapok, utóbbia­kat a szovjetek erősen cenzúrázták. A foglyoknak írtak közül egyet, egy Szabó Sándor Józsefnek írottat emelnék ki, amely jól érzékelteti a korabeli állapotokat, problémákat. A levelet külön köszönöm Fellner Jánosnak. „Édes! Írj hosszú levelet, Eger, 1947. nov. 23. Nehéz szívvel írom a levelemet. Igazán nehezemre esik az írás. Azt hittem, ekkor(r)a már régen itthon leszel. Nagyon nehéz az élet, semmi biztatót nem tudok írni.

Eddig mindig bíztam a viszontlátásra, most már semmi reményem nincs. Istenem mi lesz velünk? Nem is merek rágondolni, hogy mivé leszel, ha még egy telet ott kell töltened. A mi helyzetünk nem sokkal jobb, csak mi itthon vagyunk. A gyerek nől, s öltöztetni nem tudom. 290 Ft-tot kapok havonként, s egy kis bundát akartam Tominak venni 590 Ft. Már a régi egyenblúzomból varrtam nadrágot neki mert szörnyen nyúzza a ruhát. Mindennap kell rá varrnom harisnya, cipőfűző, gomb, könyöke stb. Minden ruhácskáját kinőtte. A szívem szakad meg ha ránézek. Szeretnék itt állást kapni, hogy pótoljam valamivel a fizetést, de ez lehetetlen. Sokat nem alszom éjszakánként, töprengek, de hiába.

Már adtam ki szobát, nem fizettek érte. Gyulaiék sem fizettek, pedig ebből tudnák valamit venni. Tüzelőt venni nem tudok, most a konyhában alszunk. Tavaly disznót is öltünk, most nem bírunk venni. 7-10 Ft kilója élve. Honnan vegyünk pénzt! Szörnyű nehéz az életünk, és miattad is sokat aggódom. Marci állandóan beteg veséje, malária. Pali meghalt fogságban. Édes ne haragudj szomorkás levelemért, jót írni nem tudok. Viseld türelemmel sorsodat, majd megsegít a jó Isten. Mindketten sokszor csókolunk és hazavárunk. Lili és Tomika.”  

Mint említettem, a Szovjetunió­ból küldött leveleket cenzúrázták, így csupán általánosságokat tartalmaztak, erre példa az anyai nagyanyám nővérének férje, Szauter József által írott üzenet rövidke terjedelme és taralma is. „Kelt 1946. XI. 7. Kedves feleségem és gyermekem tudatom nektek hogy én is hála Istennek egészséges vagyok, amit nektek is szívből kívánok én Oroszországban vagyok fogságba, a legközelebbi viszontlátás üdvözletemet küldöm mindenkinek választ várok sokszor csókollak benneteket Józsi.”

A hazahozatal rögös útjai

Lényeges volt még, hogy többen, a kormányon és az MKP vezetőin keresztül kérvényezték, hogy a szovjetek engedjék haza hozzátartozóikat. Közülük a legismertebb személy Dobi István volt, később a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, ekkor még papíron mint kisgazda vezető politikus magától Rákosi Mátyástól kérte fia hazahozatalát a Szovjetunióból. Mindezt Rákosi később éppen azzal az indoklással terjesztette elő a szovjeteknek, egyenesen Vorosilovnak, hogy a velük egyébként is együttműködő Dobi Istvánt így jobban tudják „hasznosítani”: „Tekintettel arra, hogy Dobi a kisgazdapárt balszárnyán áll és jó viszonyban van velünk. Nagyon lekötelezné őket, és közelebb hozná hozzánk, ha a fiát haza tudnnók (tudnánk) hozni. Nagyon kérem, szíveskedjék ebben az ügyben segítségünkre lenni.”

Rákosi maga több, nagyrészt kint lévő MKP-s hazahozatalát sürgette, hiszen a kezdetben „lopakodva” épülő szocializmushoz szüksége volt rájuk. Több esetben viszont a szovjetek nem akarták hazaengedni őket, hiszen a jó elvtársakra nekik is szükségük volt. Több esetben olyan emberek is írtak Rákosinak, akik nem a párt tagjai voltak.

A hazahozatalt nemcsak a szállítási nehézségek és a Szovjetunió munkaigénye korlátozta, hanem a foglyok igazolása is. Az MKP, tehát nem egy állami szerv, 1946 júniusában kérdőívet adott ki, amelyet a hozzátartozóknak ki kellett tölteniük, és a párt hadifogoly-irodájának eljuttatniuk több igazolással együtt.

„1. A helyi rendőrség igazolása arról, hogy a nevezett hadifogoly ellen sem népellenes, sem bűnügyben semmiféle eljárás nincs folyamatban. (Érdekes, hogy a háborús bűntettet nem említették.)

2. A hadifogoly volt munkahelyének üzemi bizottsága vagy az illetékes szakszervezet vezetőségének igazolása, hogy a nevezett hadifoglyot demokratikus érzelműnek ismerték.

3. A(z) MKP helyi szervezetének vagy a Nemzeti Bizottságnak felelősségteljes igazolása ugyanerről.” Később nyíltabban fogalmaztak, 1947-től már kizárólag az MKP helyi szervezetétől is kérhettek igazolást arról, hogy „az illető hadifogoly nem volt nyilas, sem valamely jobboldali szervezet tagja”.

Igazolási procedúra, sok szempontból jogtipróan, de a korszakban törvény szerint szabályozva létezett, és a munkahelyeken működtek igazolóbizottságok is. A jelen esetben a foglyokkal kapcsolatban említett, személyes adatokat tartalmazó igazolásokat, és formanyomtatványt a kommunista párt gyűjtötte be, gyakorlatilag állami feladatokat ellátva, és továbbította a szovjeteknek, többször politikai alapon kiválogatva, hogy ki mikor térhet haza! Gyakorlatilag a hadifogolyügyre is sikerült rátelepedniük, ami a szovjetekkel való jó kapcsolatuk miatt volt lehetséges.

Összesen az MKP-hez 1946 májusáig mintegy kétszázezren fordultak, hogy kutassák fel a hozzátartozóikat, akik közül 85 ezer személyt találtak meg, őket postán vagy a hadifogoly-iroda útján személyesen értesítettek. Sok esetben a kint lévők is rajtuk keresztül keresték itthon maradt rokonaikat. Ugyanakkor mintegy nyolcvanezer levelezőlapot továbbítottak, többeket az újságjuk útján értesítettek. A fent ismertetett lehetőségeket kihasználva rengeteg adatot gyűjthettek a magyar társadalomról. Ugyanakkor a szétszakított családok kapcsolatfelvétele, majd a foglyok hazatérése elemi érdeke volt mindenkinek, egyben az új élet elkezdésének alapvető feltétele is.

A szerző a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár tudományos munkatársa

Kapcsolódó írásaink

Néma főhajtás

ĀDon-kanyar. Röviden csak ekképp rögzült a köztudatban mindaz, ami 1942–1943-ban az akkori Szovjetunió elfoglalt területén a Magyar Királyi Honvédség ott harcoló sereg- és csapattesteivel történt