Történelem

1956, Köztársaság tér – Munkásmilíciák

Az épület később a rendszernek egyfajta szakrális helyévé is vált. Az események egyéves évfordulóján Kádárék egy megemlékezést szerveztek, amelyen Marosán György mondott beszédet, rengeteg embert a térre csődítettek

„Legtöbb, amire vállalkozhatunk: világosan megírni a homályt” (Mészöly Miklós)

1956, Köztársaság tér – Munkásmilíciák
A pártszékház ostroma, 1956. október 30.
Fotó: Fortepan

Nincs könnyű helyzetben az, aki a forradalom történetével akar foglalkozni, hiszen sok esetben az akkor különösen „felgyorsult idő” forgatagában nem keletkeztek források, az utólag keletkezetteket az emlékezés homálya vagy szándékos torzítás tükrében kell értelmezni, megfejteni, kibontani többszörösen összetett kódokat.

Az 1956-os forradalom kirobbanása rávilágított a haderő, illetve a BM-hez tartozó alakulatok szervezési anomáliáira és szervezeti/személyi összetételére. A fegyveres szervek jelentős részét nem lehetett a tüntetések felszámolására, illetve a gyorsan kialakuló felkelőcsoportok feloszlatására igénybe venni. Sok, korábban elfogult kommunista sem volt képes a saját népére lőni.

„Munkásmozgalmi hagyományok”

A helyzetet igen hamar felismerte a szovjet és a magyar vezetés is, de az ilyen esetekben létrehozni tervezett Honvédelmi Tanács helyett felállították ad hoc módon az úgynevezett Katonai Bizottságot. Ezt a politikai vezetés mellett egy katonai csúcsszervnek szánták, amelynek sok más teendőn kívül az egyik feladata lett volna a munkásosztagok szervezése. A kezdeményezés nem volt új keletű, ugyanis mindennek voltak történelmi hagyományai. Gondolhatunk itt akár az 1917-es kommunista puccsra, vagy a két világháború közötti, a különböző európai országokban lévő párthadseregekre, vagy akár a Magyar Kommunista Párt (MKP) második világháborút követően szervezett úgynevezett Rendező Gárdájára, amely rendezvénybiztosítási feladatai mellett a szervezet párthadseregének is volt tekinthető.

A forradalom kirobbanásakor

Az 1956. október 23–24. éjjelén felállított és október 28-ig vagy 29-ig működő Katonai Bizottság a munkásság mellett a Partizán Szövetségnek és a kerületi pártbizottságoknak is tervezett fegyvereket juttatni. Ezzel kapcsolatban a Magyar Dolgozók Pártjának Központi Vezetősége is hozott határozatot. Ráadásul minderre a szovjetek is utasították a magyar elvtársaikat. Ez lényeges momentum, hiszen a később felállított Nemzetőrségre nem adták áldásukat.

Október 25-én a bizottság tartalékos tisztek bevonásával tervezte kialakítani az újonnan létrejövő milícia szervezetei kereteit. A következő napon az MDP Rendkívüli Bizottságának az ülésén a Budapesti Pártbizottság Köztársaság téren található épületét szemelték ki erre a célra. Ekkor a rádióban is intéztek egy felhívást az üzemekben és háztömbökben felállítandó munkásőrségekbe történő jelentkezéssel kapcsolatban. Október 27-től ezzel párhuzamosan elkezdődött a nemzetőrség szervezése is, ebből a rendőrség és a hadsereg vette ki jelentősebb mértékben a szerepét.

Kellett egy csapat

Láthattuk, 1956 októberének végén született döntés arról, hogy egy katonai törzs települjön a téren található budapesti pártbizottsági épületbe. Az MDP itteni szervezete ekkor még teljes létszámban, közel hatvan fővel működött, meghatározó személyiség volt az objektumban Mező Imre, aki korábban részt vett a spanyol polgárháborúban, és a második világháború alatt a francia ellenállásban milíciákat szervezett. Kádár Jánossal is jó kapcsolatokat ápolt. A forradalom időszakában a pártbizottság egyik titkára volt.

Az október 28-án oda települő katonákat Tóth Lajos ezredes, a HM szervezési és mozgósítási csoportfőnök-helyettese vezette. Az ő beosztottja volt Surányi Jenő is, aki a csoportfőnökségen szervezési osztályvezető volt, majd a katonai akadémiára küldték, október 23-tól a HM belső őrségében teljesített szolgálatot. Később, a forradalom leverését követően a karhatalmat szervezte, majd a ’70-es években hadtudományból kandidált. Tóth politikai helyettese Asztalos János ezredes lett, aki a Szervezési és Mozgósítási Csoportfőnökség politikai helyettese volt, a harcok során életét vesztette.

Halálával kapcsolatban több verzió is napvilágot látott. Papp József a fegyverellátó részleget vezette, ő a 4. hadsereg politikai osztályának a vezetője volt. Az ő testvére az a Papp Árpád volt, aki a későbbiekben a Munkásőrség második országos parancsnoka lett. 1962 és 1980 között. Újabb levéltári dokumentumok alapján feltételezhető, hogy Papp József holtteste teljesen szétégett, így feltehetően a harckocsik ágyúzása során vesztette életét. Mindezt azért is lényeges kiemelni, mert ez a tény is rávilágít a rendelkezésre álló források „homályosságára”.

A pártbizottságon a hadtápellátásért Vágó János őrnagy volt a felelős. Ő a HM hadtápszolgálat mozgósítási osztályvezetője volt, az ostrom során megsérült, légnyomást kapott. Rajtuk kívül még Szabó Lajos is a törzshöz tartozott. Ő korábban a MOKAN Komitébe olvadt egyik partizáncsoport szervezője volt 1944 novemberében, így igazolt partizánnak számított, a forradalom előtt az egyik lövészhadtest hadműveleti osztályvezetője volt, a forradalom kirobbanása után a HM-ben jelentkezett.

A pártház ostroma során hunyt el. Utóbbi, Tóth, Asztalos és Papp korábban R-gárdisták is voltak, tehát volt tapasztalatuk az effajta munkában is. Érdekes még Smohai Ferenc is, aki szovjet tolmácsként működött, a HM külügyi osztályvezetője volt a forradalom előtt. A névsorból látható, hogy teljesen komolyan gondolták a szervezést, és más kérdés, hogy mire sikerült jutniuk.

Október 29-én a szakszervezetek képviselői is megjelentek a pártházban, rájuk is számítottak a szervezés során. Lényeges volt, hogy munkájukban a Budapesti Hadkiegészítő Parancsnoksággal és annak fővárosi kerületi szerveivel is együttműködtek. A budapesti hadkiegészítőt ekkor az a Halas Lajos irányította, aki 1945 és 1948 között az MKP Rendező Gárdájának a vezetője, a forradalom leverését követően 1957 és 1962 között a munkásőrség országos parancsnoka volt. Adott volt tehát egy olyan szervezet, amely a milíciaszervezés terén megfelelő tapasztalatokkal rendelkezett.

Lényeges még megemlíteni, hogy október utolsó napjaiban előbb Gerő Ernő, majd Kádár János is ellátogatott a Köztársaság térre. Előbbi október 25-ig, utóbbi azt követően volt a párt vezetője. A kitelepült törzs a HM-mel és a Katonai Bizottsággal is kapcsolatban állt. Előbbi részéről Czinege Lajos későbbi honvédelmi miniszter folyt bele ebbe a munkába.

A törzs kitelepülésének napján a kerületi összekötőknek értekezletet tartottak, majd a kerületi pártitkároknak is, de pártvonalon nem tudták megoldani a szervezést. Így Mező Imre, Földes László későbbi belügyminiszter-helyettes és Tóth Lajos elhatározta, hogy a kerületi pártbizottságok megbízottjaiból, a kerületi kiegészítő parancsnokságok parancsnokaiból és a minisztériumból kivezényelt kiképző és összekötő tisztekből a kerületi kiegészítő parancsnokságokon szervezőcsoportokat hoznak létre. A kiegészítő parancsnokságok több tartalékos tisztet és tartalékos politikai tisztet hívtak be, de közülük többen nem akartak részt venni a tervezett munkában.

Az ostrom

A szervezés nem igazán volt sikeresnek nevezhető, bár több kerületben fel tudtak fegyverezni 100–300 fős milíciákat, de olyan jelentős erőt, amelyet a felkelőcsoportok felszámolására be lehetett volna bevetni, nem tudtak felállítani. Sok behívott tartalékos tiszt sem vállalta a szolgálatot, ugyanakkor a fegyverrel ellátott személyek közül sokan egész egyszerűen nem voltak hajlandóak fellépni saját népük ellen. Több felfegyverzett munkásosztag a későbbiekben a nemzetőrségbe olvadt bele. A szervezkedésnek az vetett véget, hogy 1956. október 30-án a felkelők megostromolták a pártházat és az oda rendelt harckocsik segítségével elfoglalták.

Czinege Lajos visszaemlékezése szerint azért, mert híre ment a munkásalakulatok szervezési tervének. Ám e mellett azt is ki kell emelni, hogy a pártház védői az ostrom előtti napokban járőröztek a környéken, és több foglyot is ejtettek. Így elterjedt, hogy a pártház alatti kazamatákban foglyokat őriznek, akik után az ostromot követően keresés is indult. Az tény, hogy az épület rendelkezett légoltalmi pincével. Máig nem tisztázott, hogy ez esetleg rendelkezett-e a 2-es metróval, amelynek szintén légoltalmi szerepe is volt, összeköttetéssel. Azt is meg kell említeni, hogy az ostromot követően a téren elszabadultak az indulatok.

Tanulságok

Bár „első blikkre” marginálisnak tűnik a munkásmilíciák szervezési terve, mégis ki kell emelni, hogy e mögött komoly szovjet és magyar szándékok voltak. Mindez akkor indult meg, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a magyar belügyi és katonai szervekkel nem lehet a felkelést elfojtani. A szovjetek nyilvánvalóan tisztában voltak azzal, ha ők verik le a forradalmat, az sem nekik, sem pedig a kommunizmus imázsának nem fog jót tenni, így jobb lett volna a piszkos munkát a magyar elvtársakkal elvégeztetni. Ehhez azonban 11 évnyi agymosást követően sem találtak megfelelő számú embert. Ki kell emelni azt is, hogy a szervezés körül olyan emberek bábáskodtak, akik a Kádár-érában jelentős politikai vagy katonai karriert futottak be.

Így természetesen a fentiek tükrében felmerül a kérdés, hogy Kádárral valóban csak a moszkvai tartózkodását követően és már nem korábban számoltak-e vezetőként? Hiszen a csapat megvolt. Tóth Lajossal kapcsolatban azt sem szabad elhallgatni, hogy a rendszerváltoztatást követően is több alkalommal különböző jutalmakban részesítették, és a hozzá hasonló szerepet játszó személyek közül még jó párat! Akik az ostrom során elhunytak, azok köré jelentős kultuszt építettek. Intézményeket, közterületeket, munkásőregységeket neveztek el róluk. Asztalos Jánosné például még Kádár temetésén is beszédet mondott.

Az épület később a rendszernek egyfajta szakrális helyévé is vált. Az események egyéves évfordulóján Kádárék egy megemlékezést szerveztek, amelyen Marosán György mondott beszédet, rengeteg embert a térre csődítettek. A kádári történetírásban és propagandában persze a maga torz módján, az épület bevétele kiemelt szerepet kapott. Több személyt ítéltek el bosszúból ezzel kapcsolatban a megtorlás során.

A szerző a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár tudományos munkatársa

Kapcsolódó írásaink