Történelem
A parfümtörténet nagy izgalmai
Az illatszerhasználat a tizennyolcadik században vált általánossá, napóleonnak például minden héten közel három litert vittek
A szó maga a latin perfumunból ered, jelentése: füstön keresztül.
De mi köze van a füstnek az illathoz? Sok. A parfüm elődjét a tömjént – ez nem más, mint az Északkelet-Afrikában és Délnyugat-Ázsiában honos Boswellia (tömjén) fák kérgéből nyert mézgás gyanta – füstáldozatok bemutatásához, halottak balzsamozásához használták. A tömjén erős, kábító illatú füstöt áraszt.
Az illatszerkészítés nyomait már az ókori Mezopotámiában és Egyiptomban megtaláljuk. Innen átkerült Rómába és Perzsiába.
Egy thébai templomban olyan falfestményekre bukkantak, amelyeken már az illatszerek alkotóanyagai szerepelnek, a fenyőtömjén és a mirha, ami nem más, mint szomáliai balzsamfából előállított szirup. Az ókori Közel-Kelet igen gazdag volt az illatos olajok előállítására alkalmas fában (cédrus, citrom) és növényben (ánizs, gyömbér, ricinus és rózsa).
Az első írásos emlék egy négyezer éves kőtáblán van Mezopotámiában, ahol is egy mai szóval élve kémikusnő, Tapputi virágokat, olajat, palkaszárat desztillált, leszűrte és tárolta az eljárás során kapott aromákat. Cipruson tárták fel 2005-ben a legrégebbinek ismert parfümöket, ezek kora több mint négyezer év. Egy ókori illatszertárban fedezték fel a parfümöket tároló hatvan kisebb palackot. Ezek vizsgálata után kiderült, hogy az emberek az ókorban növényeket és fűszereket használtak illatosításra, koriandert, mandulát, mirtuszt, fenyőgyantát, bergamottolajat, és a legkülönbözőbb virágokat is szerették.
Egy arab kémikus, al-Kindi a 9. században megírta az illatszerek kémiájának és desztillálásának könyvét. Ebben száznál több illatos olaj, gyógyír, aromás víz és drága gyógyszerek utánzatának receptje van. Mindezek mellett al-Kindi leírta, hogy milyen eszközök kellenek az illatszerkészítéshez. Tőle tudjuk, miként lehet lombikot gyártani.
A perzsa Avicenna, az orvostörténet talán leghíresebb alakja találta fel azt az eljárást, amelyben lepárlással a virágokból olajokat vonnak ki. Napjainkban is ez a parfümkészítés legismertebb módja. Avicenna először a rózsával végzett kísérleteket. A rózsasziromból nyert rózsaolaj a korábbi illatszereknél jóval finomabb és hosszan tartóbb hatású volt.
Perzsiában hatalmas rózsakerteket gondoztak, hogy legyen elég alapanyaguk a rózsaolajhoz. Azon a vidéken a rózsavíz még ma is kedvelt ételízesítőként szolgál.
Európában 1221-ből való az első írásos emlék a parfümkészítésről. A reneszánsz korban Olaszország volt az illatszeripar központja.
Medici Katalin udvari illatszerészének, a florentinai Renének a parfümkészítés a lehető legbizalmibb munkát jelentette. Medici Katalin lakosztályát külön titkos átjáró kötötte össze Rene laboratóriumával. Nagyon féltették a drága esszenciákat. Elsősorban Rene mesternek köszönhetően Franciaország vált Európa parfüm- és kozmetikai központjává.
Ezt az is elősegítette, hogy a középkorban a parfümesszenciák alapanyagául szolgáló virágok termesztése meghatározó iparággá vált Franciaország mediterrán vidékein. Nem túl vonzó a tény, de attól még ez úgy volt: a parfümöket ezekben az időkben elsősorban arra használták, hogy a kellemetlen testszagot elfedjék. Abból pedig volt bőven, nem nagyon fürödtek az emberek. A Napkirály, XIV. Lajos például négy év alatt csak egyszer ült kádba.
A parfüm használata a 18. századra már széles körben elterjedt, ezért egyre több és több illatos olajra volt szükség. A francia Grasse környékén hatalmas mennyiségű illatos növényt termesztettek, itt alakult ki a parfümipar központja. Máig is ez a város a világ illatközpontja. Ipari méretű gyártás kellett a piac parfüméhségének csillapításához, sorra dolgozták ki az új eljárásokat, a parfümmestereknek pedig meglehetősen nagy kémiai tudással kellett rendelkezniük. Egy adat is elég ahhoz, hogy felmérjük a méreteket: Napóleonnak minden héten 2,72 liter kölnivizet szállítottak.
A 20. század beköszöntével a parfümök használata már nemcsak a gazdagok kiváltsága volt, az illatipar a 19. század végén már a középosztálybelieket is kiszolgálta. Divatossá váltak a virágos illatok és a keleties keverékek, megkezdődött a szintetikus anyagok előállítása – korábban az erős, az emberszagot eltakarni tudó, állati eredetű illatok voltak többségben: pézsma, cibet, ámbra.
Mára mindenki számára elérhetővé váltak az olcsó parfümök. A hagyományos módszereket felhasználó, a szintetikus alapanyagokat mellőző és csak természetes anyagokkal dolgozó, egyedi parfümöket készítő kézműves illatszerészek így is megmaradtak, és a termékeik napjainkban keresettek.
A Cárnő Csokrától a Krasznaja Moszkváig
Ma Magyarország legismertebb illatszerésze, vagy ahogy szaknyelven mondják, parfümőre Zólyomi Zsolt. Franciaországban a Jean Paul Guerlain alapította parfümiskolában tanult. Jól menő üzletei vannak Budapesten. Vele véleményeztették a szocialista Magyarország egyik legjellemzőbb kellékét, a Vörös Moszkva nevű szovjet kölnit. Azt mondja, hogyha mást nem, azt ezzel a kölnivel elérték, hogy majdnem kihaljon a magyar parfümgyártás. Az igazi Krasznaja Moszkva nem az a szovjet katonák által becsempészett, drágán árult kölni volt, mert az itt kapható az alaposan felhígított kölnivíz lehetett. A hatvanas években két-három rubelért meg lehetett venni Moszkvában, és csekély haszonnal lehetett továbbadni itthon. Nálunk nem volt szokás az illatosítószerek alkoholtartalmára figyelni, de a finnek, akiknél akkoriban alkoholtilalom volt, no meg az oroszok is, igen gyorsan rászoktak a kölniivásra. Kellett persze ehhez egy speciális tabletta, amire elég volt egy korty Krasznaja Moszkva, és kóma közeli állapotba került az illető. Pedig nagyon szép történelme volt ennek az illatszernek, egészen 1864-ig nyúlik vissza. Ekkor nyitott ugyanis boltot Moszkvában egy francia illatszerész, Henri Brocar. Másfél évtized elteltével a cári udvar beszállítója lett, többek között éppen a Krasznaja Moszkva elődjének segítségével. Ez az illat a Cárnő Csokra néven jutott ki a piacra. Aztán jött a Nagy Októberi Szocialista Forradalom, a Cárnő Csokrából Vörös Moszkva lett. Természetesen nagyipari módszerekkel készült és árasztotta el később a Szovjet birodalomhoz csatolt kelet-európai országokat is.
Sokat hozott a kölni olasz úr találmánya
Magyarországon még manapság is a kölni a gyűjtőnevük a különböző illatosítószereknek. Az eredetileg kölnivíz nevű, a maga korában a parfümgyártásban forradalmi fordulatot jelentő illatszer összetétele máig titkos. Annyit tudunk róla, hogy mielőtt forgalomba kerül, évekig tölgyfa hordóban érlelik, citrusfélékből kivont illóolajokból, levendulából, rozmaringból és tiszta alkoholból áll össze. Egy bizonyos Johann Maria Farina nevű, Piemontból Kölnbe költözött illatszerész találta fel 1709-ben. Ebben az évben alapította meg a nagy német városban illatszerüzemét, amelyben 1714-re már kikísérletezte azt az új, friss és könnyű illatot, amely nagyon különbözött az addig használt hasonló szerektől.
Farina megjelenése a német piacon nem volt véletlen, hiszen ott élő nagybátyja, Paolo Feminis olasz borbély alkotta meg a ma is ismert Aqua Admirabilis nevű parfümöt.
Abban az időben meglehetősen szigorúan voltak a külföldiek betelepedését előíró szabályok, így az olasz Farina, miután megkapta a német polgárságot, hálából nevezte el az őt befogadó városról, Kölnről a kölnivizet. Hogy miért éppen az eau de cologne, azaz a francia névváltozat terjedt el, annak az a magyarázata, hogy akkoriban ezt a nyelvet beszélte az európai kereskedők többsége.
Új eljárásának talán leglényegesebb eleme, hogy alkoholban oldotta fel az illatanyagokat. Az eau de cologne, ami franciául annyit jelent: kölnivíz, néhány évtized elteltével Európa-szerte népszerűvé vált, a név pedig a kölnivíz márkanevévé. Ma is minden fiolán felfedezhetjük a 4711-es számot, ami valamiféle titkot sejtet. Nem titok ez, hanem a Farina család házszáma volt Kölnben annak idején. Néha ilyen egyszerű a megfejtés, még a kölnik világában is. A Farina cég 1837-ben az angol uralkodó, Viktória királynő udvari szállítója lett. Ez a cég történetében egyáltalán nem ritkaság, hiszen legkevesebb félszáz királyi udvarnak állt rendelkezésére kölnivízzel.
A magyarországi királynévíz világhódító útja
Kevéssé ismert, hogy az illatszergyártásban nevesebb szerek között van egy, amelyet magyarországi víznek neveznek. Ezt 1370-ben Nagy Lajos feleségének, Erzsébet királynénak készítették, akkor már viszonylag korszerűnek mondható eljárással: illatos olajokat kevertek össze alkoholban.
A legendák szerint az özvegy Erzsébet királyné hetvenéves kora körül újból férjhez akart menni. Megbízott egy ügyes alkimistát azzal, hogy készítsen egy olyan szert, amely kellemes illatú, és hatására az arcbőr megfiatalodik. A Quin of Hungary’s Water néven máig forgalomban van külföldön, a kölnivíz megjelenéséig, tehát a 18. századig Európában ez volt a legkedveltebb parfüm. Annyira népszerű volt, hogy például Grimm Csipkerózsika meséjében a főhőst is királynévízzel próbálták felébreszteni.
Nézzük meg, miként készült az eredeti királynévíz. Lepárlással: bort desztilláltak rozmaring és kakukkfű keverékén. Valóságos csodaszer keletkezett, amelyet bármilyen bőrtípusra lehetett használni. Nem hat erőszakosan, összehúzza a pórusokat, nyugtatja a bőrviszketést, sőt, kiváló hajöblítő is. Ez a parfüm természetes összetevőkből áll, az orvosok szájon át szedendő orvosságként is felírták. Mivel a királynévíz receptjét csak 1683-ban írták le először, így az eredeti, pontos összetételt és az arányokat nem ismerjük. Azt tudjuk, hogy később az összetevők listáját kiegészítették citrommal, narancsolajjal, kostusszal, levendulával, majorannával, mentával és zsályával is.
A királynévizet a 20. század elején még olejkároknak nevezett magyar (tót) vándorárusok vitték szét a világban. Ők terjesztették a másik, mára már elfeledett, a magyaroknak köszönhető illóolajokból készült gyógyhatású szert, a Balsamum Hungarycumot is. Ezt például tátrai törpefenyőből csinálták, bőrbetegségek vagy fogfájás kezelésére használták.