Történelem
Az SS sötét castingja: kiket engedtek be a náci elitbe?
Faji papírok, magánéleti kontroll és ideológiai agymosás a háború előtti SS-válogatásban
Amikor ma az SS-ről beszélünk, fontos kimondanunk már a cikk elején, ez nem „elit különítmény” volt, hanem egy bűnszervezet, amely kulcsszerepet játszott a népirtásban, a terrorban és a háborús bűnökben, ezért a nürnbergi perben az egész SS-t hivatalosan is bűnöző szervezetnek nyilvánították. Épp ezért különösen hátborzongató, mennyire precízen határozták meg, hogy ki léphetett be ebbe a „rendbe” a háború előtt.
A harmincas évek közepén az SS-t Himmler nem egyszerűen testőrségnek képzelte, hanem „faji–politikai lovagrendnek”. Ennek központi intézménye volt a RuSHA, a „Faj- és Telepítési Főhivatal”, amelynek kifejezetten az volt a feladata, hogy az SS „faji tisztasága” felett őrködjön. A jelentkezőnek nem elég volt politikailag megbízhatónak lennie: bizonyítania kellett, hogy felmenői „árja–germán” származásúak egészen 1800-ig, tiszti karrier esetén akár 1750-ig. Ez a gyakorlatban több generáción át visszanyúló anyakönyvi és családfa-dokumentációt jelentett, amit külön SS-hivatalnokok ellenőriztek.
A testi követelmények ugyanilyen szigorúak voltak. A Waffen-SS elődjébe, az SS-Verfügungstruppe egységeibe 1934 körül csak olyan 17–23 éves, nőtlen férfit vettek fel, aki német állampolgár volt, büntetlen előélettel rendelkezett, és megfelelt a „SS-tauglich” orvosi minősítésnek. Ez minimum 174 cm-es testmagasságot, a Hitler-testőrségnek számító Leibstandarténál 178 cm-t, kifogástalan látást és tökéletes fogsort jelentett, még a fogtömések száma is limitálva volt. Aki rövidlátó volt, lyukas fogai voltak vagy „gyengének” látszott, egyszerűen kirostálták. A háború előrehaladtával ezeken a szabályokon lazítottak, de 1939 előtt az SS valóban a fizikai szelekció mániákus terepe volt.
A belépés nem azonnali tagságot, hanem hónapokig tartó próbaidőt jelentett. A jelölt előbb SS-Bewerber, majd SS-Anwärter státuszba került, ebben az időszakban folyamatosan ellenőrizték a hátterét, a magatartását, és már ekkor részt vett az ún. „weltanschauliche Schulungban” vagyis világnézeti, valójában ideológiai agymosásban. A cél nem csak az volt, hogy engedelmes katonát faragjanak belőle, hanem olyan „politikai katonát”, aki belülről, meggyőződésből hisz a náci antiszemita és rasszista világnézetben. Az SS-tiszti iskolákon (SS-Junkerschulen) a hadtudomány mellett kifejezetten hangsúlyt kapott a „Nemzeti Szocialista világnézet” oktatása, az antiszemitizmus, a „fajelmélet” és a feltétlen Führer-hűség.
A magánéletet is szoros kontroll alá vonták. Himmler 1931-es házassági rendelete kimondta, hogy SS-tag csak akkor házasodhat, ha a RuSHA külön engedélyezi a házasságot, vagyis a feleségnek is át kellett mennie a faji szűrőn, igazolva „árja” származását. A zsidókkal vagy „alsóbbrendűnek” minősített népcsoportok tagjaival való kapcsolatot „fajgyalázásnak” tekintették, ami akár az SS-ből való kizárást és büntetőeljárást is jelenthetett. Az SS-tagot a propaganda „új germán férfiként” ábrázolta, fegyelmezett, tiszta életű, alkoholizmussal, adóssággal, „erkölcstelen” viselkedéssel nem hozhatta magát hírbe, legalábbis a hivatalos elvárások szerint.
Mindez persze nem jelenti azt, hogy a valóság mindig igazodott az ideálhoz. Számos háborús bűnös, erőszaktevő vagy köztörvényes múltú ember épített karriert az SS-ben, ha hasznosnak bizonyult a rendszer számára. A csatlakozási követelmények ezért különösen cinikus ellentétben állnak azzal, amit az SS később a megszállt Európában művelt, a „faji elitként” kiválasztott férfiak nagy része a náci terror gépezetének fogaskerekeként vett részt deportálásokban, tömeggyilkosságokban, népirtásban.
Mai szemmel nézve ez tényleg a „tudományosnak álcázott” embertelenség csúcsa volt. Élő embereket redukáltak „anyagmintára”, csak azért, hogy igazolják a saját rasszista rögeszméiket.
„Koponyagyűjtemény” – emberek kivégzése egy anatómiai kollekcióért
Az SS egyik antropológusa, Bruno Beger egy „zsidó koponyagyűjteményt” akart létrehozni „tudományos” célokra. Auschwitzban személyesen válogatott ki zsidó foglyokat, akiket aztán kifejezetten azért öltek meg, hogy a csontvázukból antropológiai múzeumi preparátum készüljön. Ez a projekt az SS tudományos intézményeihez, az Ahnenerbéhez és a RuSHA-hoz kötődött.
Gyerekrablás fajbiológiai alapon – a Lebensborn legsötétebb oldala
Az SS-hez kötődő Lebensborn-program eredetileg „árja” anyák támogatására indult, de nagyon gyorsan összefonódott gyerekrablásokkal és kényszer-„germanizálással”. A megszállt területeken, főleg Lengyelországban, de más országokban is, tízezrével raboltak el gyerekeket, akiket „fajilag értékesnek” minősítettek.
A folyamat lényege az volt, hogy
- a gyereket elszakították a szüleitől,
- „faji vizsgálatokkal” osztályozták (szemszín, koponyaforma, stb.),
- új német nevet kapott,
- német nevelőszülőkhöz vagy intézetbe vitték, és igyekeztek kitörölni az eredeti származásának minden nyomát.
Akikről úgy ítélték meg, hogy „fajilag alkalmatlanok”, azokat gyakran koncentrációs táborba zárták, sokan nem élték túl a háborút. Ez az egész rendszer közvetlenül kapcsolódott ahhoz az SS-logikához, amely az „értékes vért” minden áron meg akarta szerezni a saját „népközösségébe”.
Ha tehát azt kérdezzük, „milyen szigorú testi, lelki, ideológiai feltételeknek kellett megfelelni az SS-hez csatlakozáshoz?”, a válasz lényege az, hogy a rezsim egy rasszista, fanatikus „rendőrsereget” akart felépíteni, amely minden porcikájában, a fogaitól a családfájáig, a sportteljesítményétől a magánéletéig, a náci világnézetet testesíti meg. Nem véletlen, hogy a történelem végül nem „elit alakulatként”, hanem bűnszervezetként tartotta számon őket.
