Ritka, 2 millió éves csecsemőkoponyák bővítik az őskori emberi gyermekekről szerzett ismereteinket

Egy nemrégiben készült tanulmány szerzői szerint az olyan fajokhoz tartozó felnőtteket, mint a Homo habilis, a Homo rudolfensis és a Homo erectus, gyakran megkülönböztethetők arcvonásaik alapján. A H. habilis például robusztus állkapoccsal rendelkezett, hosszúkás fogsorokkal, míg a H. rudolfensis előrövidített orr alatti régióval, a H. erectus pedig folyamatos szemöldökgerincet ringatott.

Mivel azonban a csecsemő maradványok rendkívül ritkák, a tudósok eddig nem voltak biztosak abban, hogy ezek a fajspecifikus tulajdonságok születésüktől fogva jelen vannak-e. Ennek kiderítéséhez a tanulmány szerzői három töredezett csecsemőkoponyát vizsgáltak meg Dél-Afrikából és Etiópiából, amelyek mindegyike 2,31 és 1,95 millió évvel ezelőttre datálható.

A három példány mindegyike olyan csecsemőket vagy kisgyermekeket ábrázol, amelyek az első állandó premolárisok megjelenése előtt haltak meg, és összehasonlították 15 másik őskori emberi koponyával, amelyek valamivel idősebb fiatal egyedekhez tartoztak. Végül a kutatók azt találták, hogy a csecsemők közül kettőt a H. habilishoz és a H. affinis erectushoz tartozóként azonosítottak - ami azt jelenti, hogy közeli rokonságban állt a H. erectusszal -, míg a harmadikat nem lehetett biztosan egy adott fajhoz rendelni.

Ennek ellenére a szerzők megjegyzik, hogy a harmadik gyermek vonásai egyértelműen megkülönböztethetők a korábbi homininoktól, például a Paranthropustól vagy az Australopithecustól, és hogy a példány könnyen azonosítható Homoként. Ezért arra a következtetésre jutnak, hogy "a korai Homo taxonómiai sokfélesége már csecsemőkorban nyilvánvaló volt", ami azt jelenti, hogy a pleisztocén csecsemők már a fajtájukhoz hasonló felnőttekhez kapcsolódó arcvonásokat mutattak.

Egy ilyen megállapítás hozzáadja a korai homo gyermekekkel kapcsolatos kicsi, de növekvő információt. Például az Ukrajnából származó 400 000 éves mamut elefántcsont darabokat egy ismeretlen kihalt faj gyerekei által használt játékokként értelmezték, míg a Németországban talált 300 000 éves "dobóbotokat" gyakorlófegyverként használhatták a vadászni tanuló fiatalok.

Még arra is van bizonyíték, hogy a 40 000 és 55 000 évvel ezelőtt Spanyolországban élő neandervölgyi gyerekek tengeri kövületeket gyűjthettek, ugyanúgy, ahogy a modern gyerekek matricákat vagy játékautókat gyűjtenek.

A pleisztocén gyerekek arcjellemzőire vonatkozó új felfedezésekkel kombinálva ezek a felfedezések segítenek az antropológusoknak képet alkotni arról, milyen volt a gyermekkor nemzetségünk legkorábbi tagjai számára - írja az IFLScience.