A neandervölgyieknek saját nyelvük volt

Egy még nem lektorált tanulmány szerzői szerint azonban elődeink képtelensége a Homo sapiens nyelvének elsajátítására megakadályozhatta őket abban, hogy teljes mértékben integrálódjanak hozzánk, ami hozzájárulhatott végső kihalásukhoz.

Bár pleisztocén őseink nyelvi rendszerei továbbra is ismeretlenek, a kutatók megjegyzik, hogy az emberi nyelvet az „ergodicitás” jellemzi, ami arra utal, hogy képesek vagyunk több dialektust kitalálni, amelyek tükrözik a különböző csoportok közötti kulturális különbségeket, de amelyeket mindenki meg tud tanulni. A tanulmány szerzői ezért megpróbálták meghatározni, mikor jelent meg először az ergodicitás képessége, és hogy a neandervölgyi emberek is rendelkeztek-e ezzel a kulcsfontosságú tulajdonsággal.

Ehhez a „polifília” bizonyítékait keresték, amely a helyi szokások diverzifikálásának tendenciáját jelenti a csoportidentitás kulturális jelzőinek létrehozása érdekében. A kutatók szerint ez lehetővé teszi az emberi populációk számára, hogy megőrizzék az „mi” és „ők” érzését, így megkülönböztetve a csoport tagjai és a kívülállók között.

A polifília többféle viselkedési módban is megnyilvánulhat, például a művészetben, az öltözködésben, az étkezési szokásokban és az életmódban. A nyelv azonban a polifília különösen erős hordozója, mivel egy felnőtt számára szinte lehetetlen, hogy idegen nyelven folyékonyan beszéljen, anélkül, hogy külsős akcentusa lenne, ami a beszédet a kulturális identitás kiváló jelzőjévé teszi.

Fontos azonban, hogy egy gyermek bármely nyelven elsajátíthatja a anyanyelvi szintű folyékonyságot, ami arra utal, hogy mindannyian velünk született képességgel rendelkezünk arra, hogy bármely idegen csoport viselkedését, normáit és kultúráját átvegyük.

A rendelkezésre álló régészeti bizonyítékok vizsgálata alapján a kutatók azt feltételezik, hogy a polifília először valamivel kevesebb mint 50 000 évvel ezelőtt jelent meg, amikor az Aurignacian nevű kőipari ágazat elterjedt az eurázsiai Homo sapiens populációk között. Ezen fajszintű jelenség keretében a díszítő tárgyak regionális különbségei arra utalnak, hogy az anyagi kultúrát csoportidentitás jelzőjeként használták.

Ezzel szemben a neandervölgyi eszközök és más tárgyak nem mutatnak ilyen változatosságot, ami arra utal, hogy testvérfajunknak talán nem volt meg ez a csoportspecifikus kultúra iránti képessége. Ezt a következtetést alátámasztja az agy anatómiája is, mivel a modern emberek és a neandervölgyiek prefrontális kéregének szerkezeti különbségei arra utalnak, hogy fajunk nagyobb kreativitással – és így polifíliával – rendelkezik.

Összességében ezek az eredmények arra utalnak, hogy az ergodicitás jóval a Homo sapiens és a neandervölgyi emberek szétválása után jelent meg, és valószínűleg nem volt közös mindkét leszármazási ágban. „Az egyik lehetséges következmény az volt, hogy a neandervölgyi emberek... nem voltak képesek kellőképpen megtanulni sem a kortárs H. sapiens, sem a távoli neandervölgyi csoportok által beszélt nyelveket” – írják a kutatók, számol be az IFLScience.

„A neandervölgyiek valószínűsíthető képtelensége arra, hogy teljes mértékben úgy beszéljenek, mint a sapiens, hozzájárulhatott ahhoz, hogy idegen csoport tagjainak tekintették őket, függetlenül attól, hogy mennyi ideig maradtak a sapiens csoportban” – folytatják a tanulmány szerzői. „Ez a folyamatos „másiknak” tekintés megakadályozhatta a teljes asszimilációt a H. sapiens gyarmatosító csoportjaiban, és hozzájárult a hibridek elleni szelekcióhoz, és végső soron a neandervölgyiek kihalásához” – következtetnek.