Megoldották a kínai sivatagi múmiák rejtélyét

A Tarim-medencei múmiákat 1990-ben fedezték fel, testük és ruházatuk láthatóan ép, annak ellenére, hogy körülbelül 4000 évesek. Arcvonásaik és hajuk színe tiszták, mivel a száraz sivatagi levegő természetes módon konzerválta őket.

A mumifikálódott példányokat csónak alakú koporsókban, marhabőrök árnyékában eltemetve találták meg. Mellettük földműves társadalomra utaló tárgyak voltak – búza, árpa, sajt, valamint haszonállatok, például juhok, kecskék és szarvasmarhák.

A múmiák megjelenése – magasak, gyapjúfilc kalapban, bőrcsizmában, némelyikük pedig szőke hajú – alapján a kutatók először azt hitték, hogy idegen földről származnak. A tizenhárom jó állapotban megőrzött múmián végzett genetikai vizsgálatok azonban kimutatták, hogy a holttestek nem a nyugatról technológiát hozó migránsokéi, ahogy azt korábban gondolták, hanem a környéken mélyen gyökerező helyieké.

Honnan származnak a Kínában talált Tarim-medencei múmiák?

A Nature tudományos folyóiratban megjelent tanulmányban a kutatók elemezték a múmiák genetikai adatait, és arra a következtetésre jutottak, hogy a testek Kr. e. 2100 és 1700 közé datálhatók. Származási helyüket is azonosították.

Úgy tűnik, egy ősi népesség maradványai, amely valamikor az utolsó jégkorszak után tűnt el Eurázsiából, egy olyan kultúráé, amely a ma Szibériában és Amerikában élő őslakosok őse volt.

Még a Tarim-medence két ellentétes végén eltemetett, egymástól 400 kilométerre fekvő testek DNS-e is olyannyira hasonlított, hogy az testvéri kapcsolatra emlékeztetett. Annak ellenére, hogy a múmiák helyiek voltak, és nem keveredtek a szomszédos hegyi völgyek vándorló pásztoraival, kulturálisan nem voltak elszigeteltek.

Körülbelül 4000 évvel ezelőttre már új eszméket gyakoroltak és új kultúrákat fogadtak el, amit az is bizonyít, hogy szőtt gyapjúruhát viseltek, öntözőrendszereket építettek, nem őshonos búzát és kölest termesztettek, kecskéket és juhokat tereltek, valamint sajtot készítette a szarvasmarhák tejéből.

Bár korábbi tanulmányok megerősítették, hogy a Tarim-medence múmiái Kína sivatagában egy oázis partján éltek, továbbra sem tudni, miért temették el őket szarvasmarhabőrrel védett csónakokban, a fejüknél evezőkkel. Ez a gyakorlat sehol máshol nem volt megfigyelhető a régióban, és leggyakrabban a vikingekhez köthető.

A tanulmány szerint a csoport egy ideje lakott már a területen, és jellegzetes helyi származással rendelkezett, ami felülírja azokat az elméleteket, miszerint a dél-orosz fekete-tengeri régióból származó pásztorok, közép-ázsiaiak vagy az Iráni-fennsík korai földművesei voltak.

Christina Warinner, a tanulmány egyik szerzője és a Harvard Egyetem antropológia professzora egy nyilatkozatban elmondta: „A múmiák régóta lenyűgözik a tudósokat és a nagyközönséget egyaránt eredeti felfedezésük óta. Amellett, hogy rendkívül jó állapotban megőrződtek, rendkívül szokatlan környezetben találták meg őket, és változatos és távoli kulturális elemeket mutatnak.”

A tanulmányban részt vevő számos más kutató is megerősítette, hogy lehetséges egy populáció genetikailag izolálni, miközben más kultúrák hatása alatt áll. A kutatócsoport a kínai Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen, északabbra fekvő Dzungarian-medencéből származó öt egyed maradványaiból szekvenált genomok elemzése mellett a Tarim-medence legrégebbi múmiáinak genetikai adatait is megvizsgálta, amelyek 3700 és 4100 év közötti korba nyúlnak vissza - írta meg a Greek Reporter.