Történelem
536-ban az emberiség történelmének egyik legszomorúbb korszaka kezdődött
Bár a világ egyes részein nem minden volt ugyanolyan rossz
Persze voltak bőséges és békés időszakok, de ezek gyakran erőszakosan összeomlottak, vagy ha szerencsénk volt, lassan elsorvadtak és feledésbe merültek. Azonban az emberiség történelmében egy év kiemelkedik a szomorúság szempontjából: 536.
Ez a korszak borzalmas volt – nemcsak a véres háborúk vagy a pusztító betegségek miatt, hanem egy vulkánkitörés miatt is, amely hamut és port okádott az égbe, és lágy, szürke köddel borította be a napot.
Senki sem tudja biztosan, melyik vulkán volt a felelős, bár El Salvador Ilopango vulkánja régóta az első számú jelölt. Egy tanulmány azonban bizonyítékot hozott arra, hogy a kitörés Izlandon történt, mivel az európai jégmagokból kinyert vulkáni üveg kémiailag hasonló az Európában és Grönlandon talált részecskékhez. Lehetséges az is, hogy az úgynevezett „vulkanikus telet” valójában egy szerencsétlen sorozatú robbanásszerű kitörés okozta 536 és 540 között.
Bármi is volt a vulkánkitörés oka, hatása drámai volt. Egy 538-ban írt levelében Cassiodorus római államférfi így írt: „Az emberek megrémültek a rendkívüli jelenségektől az égen, és aggodalommal teli szívvel kérdezik, hogy vajon milyen események előjelei lehetnek ezek. A Nap mintha elvesztette volna szokásos fényét, és kékes színűnek tűnik.”
„Csodálkozunk, hogy délben nem látjuk a testünk árnyékát, és érezzük, hogy a Nap hatalmas ereje gyengeséggé válik [...] A Hold is, még akkor is, amikor teljességében ragyog, elvesztette természetes fényét.”
Procopius, egy bizánci történetíró, aki akkoriban a Közel-Keleten élt, szintén írt a ködös napfogyatkozás okozta „félelemről”.
Ennek a jelenségnek fizikai, tudományos bizonyítékai is bőven vannak. A Dániában kivágott fák mutatják, hogy a 6. század közepén rendkívül keskeny évgyűrűk keletkeztek az 536-ban bekövetkezett „drasztikus éghajlatváltozás” miatt, míg a grönlandi és antarktiszi jégmagok alátámasztják, hogy ebben az időben a légkör „kiterjedt savas porfelhővel” volt teli.
A sötétségben az északi féltekén a hőmérséklet zuhant, és a mezőgazdaság összeomlott. A tudósok úgy vélik, hogy az 536-os vulkánkitörések összefüggésben állhatnak a késő antik kis jégkorszak kezdetével, amely éppen abban az évben kezdődött, és 540 és 547 körül további kitörésekkel erősödött.
A nyári hőmérséklet világszerte több fokkal csökkent, és a Föld éghajlata mélyrehatóan megváltozott. Kínában nyáron havazott, Dél-Amerikát aszály sújtotta, a Közel-Keleten pedig a halálos köd miatt aggódtak.
Elkerülhetetlenül éhínség és nyomor következett. A gael-ír krónikák „kenyérhiányról” beszélnek 536-ban, míg a bubópestis végigsöpört az egyiptomi Pelusium római kikötővárosán.
Ez közel 1500 évvel ezelőtt történt, így nem áll rendelkezésünkre a közösségi média, hogy az egész világ szorongásait dokumentáljuk, sőt, közvetlen források is alig vannak, de sok történész egyetért abban, hogy 536-ban kezdődött az emberiség történetének egyik legsötétebb fejezete, legalábbis a világ egyes régióiban.
Európában és Ázsia egyes részein 536 „az egyik legrosszabb időszak kezdete volt, ha nem a legrosszabb év” – mondta Michael McCormick, középkori történész és régész, a Harvard University Initiative for the Science of the Human Past (Harvard Egyetem Emberi Múlt Tudományi Kezdeményezés) elnöke a Science magazinnak.
A késő antik kis jégkorszak kezdetétől számított öt éven belül a justinianus pestis világjárvány söpört végig a Földközi-tengeren. Konstantinápoly, a Kelet-Római (Bizánci) Birodalom központja különösen súlyosan érintett volt, és az azt követő évtizedekben több millió ember halt meg. Bár több tényező is hozzájárult a birodalom több évszázaddal későbbi végső összeomlásához, egyes tudósok szerint a klímakatasztrófa és a világjárvány halálos kombinációja döntő szerepet játszott dicsőséges napjainak végében.
A hatások messze túlmutattak a Földközi-tenger térségén. A hűvösebb, szárazabb éghajlati viszonyok között Közép-Ázsiában a legelők csökkenése több nomád törzset kényszerített kelet felé, Kína irányába vándorlásra. Ez a vándorlás összecsapásokhoz vezetett a vándorló csoportok és az észak-kínai sztyeppéken élő helyi hatalmak között. Meglepő fordulatként ezek közül a sztyeppei törzsek közül néhány később szövetségre lépett a Kelet-Római Birodalommal. Együtt segítettek megdönteni a perzsa Szászánida Birodalmat.
Azonban a 536-os vulkáni tél talán nem volt olyan rossz hír a világ más részeinek. Miközben a Kelet-Római Birodalom és a Szászánida Birodalom szenvedett, az Arab-félsziget több esővel lett megáldva.
A régi birodalmak válságában az Arab-félsziget – amely az előző évszázadokhoz képest kissé zöldebbé vált – új hatalom felemelkedésének színterévé vált. És fel is emelkedett. Számos más tényező mellett az Arab Birodalom a 7. századra a világ színpadára lépett, és gyorsan a történelem egyik leghatalmasabb és legbefolyásosabb erejévé vált.
