A történelem leghosszabb konklávéja – volt, aki belehalt

Csaknem három évig, egészen pontosan 1006 napig tartott a kereszténység történetének leghosszabb konklávéja. Az 1268 és 1271 között pápaválasztás időszaka a politikai széthúzás és a bíborosi kollégium megosztottsága példátlan válságot idézett elő, amely nem csupán megakasztotta az egyház működését, de alapjaiban rengette meg annak tekintélyét is – írja a Múlt-kor.

1268. november 29-én Viterbóban meghalt IV. Kelemen pápa. Szent Péter széke tehát egy kifejezetten politikailag instabil időszakban üresedett meg. Európát ekkor a guelfek és ghibellinek közötti küzdelem osztotta meg, az előbbiek a pápaság, az utóbbiak a Szent Római Birodalom mellett álltak ki.

A viterbói konklávé tragédiája

A pápaválasztás hivatalosan nem sokkal IV. Kelemen halála után kezdődött, de három évbe telt, mire a bíborosok megegyezésre jutottak. Abban az időben a konklávé rendszere még nem volt teljesen intézményesült. Bár 1059-ben II. Miklós megreformálta a pápaválasztási eljárást azáltal, hogy azt a bíborosi kollégiumra korlátozta, még mindig nem voltak olyan szigorú szabályok, amelyek megkövetelték volna a választók szeparálását. Viterboban húsz bíborossal indult a konklávé, akik közül viszont többen meghaltak a hosszadalmas eljárás során. A gyűlések folyamatosak, de eredménytelenek voltak. Három frakcióra küzdött: Anjou Károly támogatói, Károly ellenfelei és egy olyan csoport, amely a kettő között ingadozott.

Példátlan beavatkozás

Viterbo városának lakói, belefáradva a végtelen várakozásba és a döntésre képtelen egyház látványába, radikális lépésre szánták el magukat. A polgárok Raniero Gatti podesztá (magas rangú városi hivatalnok vagy bíró volt az itáliai városállamokban a 12–14. században) vezetésével szó szerint lezárták a Püspöki Palota ajtaját. Ez a gesztus az egyik első precedensét jelentette annak a kötelező zárlatnak, amely később a konklávékat jellemezte.

Ezt a kényszerű bezárkózást más szélsőséges intézkedések is kísérték. Csökkentették az élelmiszeradagokat, a palota tetejét eltávolították, hogy a bíborosokat kitegyék a zord időjárásnak, és megtiltottak minden kapcsolatot a külvilággal. Mindezzel a döntést akarták siettetni.

Egy „meglepetéspápa” a Szentföldről

Végül 1271. szeptember 1-én, közel hároméves tanácskozás után a bíborosok a választási jogkört egy hattagú bizottságra ruházták át. Ez a rendkívüli intézkedés a belső patthelyzet feloldását és a konszenzusos jelölt megtalálását célozta. A voksuk egy különösen érdekes jelöltre esett: Theobald Visconti liège-i fődiakónusra, aki nem volt tagja a bíborosi kollégiumnak, és aki abban az időben apostoli legátusként a Szentföldön tartózkodott, így hónapokig kellett várni, hogy visszatérjen Itáliába. 1272. március 27-én Rómában X. Gergely pápává koronázták. Megválasztása nemcsak kompromisszumot jelentett a különböző frakciók között, de egyúttal egy olyan pápát is adott az egyháznak, aki távol állt az európai politikai intrikáktól, és így esélyt teremtett a békés konszolidációra.