Történelem
II. Rákóczi Ferenc feláldozta vagyonát az ország és a nemzet szabadságáért
Egyszerre tudott az ország vezetője, hadvezére és korának nagy gondolkodója lenni

Csáky Csongor II. Rákóczi Ferenc születésének 349. évfordulóján mintegy 400 középiskolás részvételével tartott ünnepségen kiemelte, az erdélyi fejedelem olyan államférfi volt, aki korának egyik legnagyobb birtokosaként feláldozta vagyonát az ország és a nemzet szabadságáért.
Egyszerre tudott az ország vezetője, hadvezére és korának meghatározó, Istenben hívő gondolkodója lenni – mutatott rá az elnök.
Hozzátette, a Rákóczi Szövetség 1989-es megalakulása óta fontosnak tartja a Rákóczi-kultusz ápolását, tagjai büszkék arra, hogy az ő nevét viselve végezhetik tevékenységüket kiemelten a magyar fiatalokért és a külhoni magyarok megmaradásáért.
II. Rákóczi Ferenc fejedelem 1676. március 27-én született. A Magyar Országgyűlés 2015-ben nyilvánította március 27-ét II. Rákóczi Ferenc emléknapjává.