Agatha Christie rejtélyes eltűnése

1926. december 3-án, pénteken este negyed tízkor Agatha Christie, a feltörekvő krimiíró bepakolt egy kis bőröndöt, a jogosítványát, kislánya fényképét és nagy mennyiségű készpénzt Morris Cowley típusú autójába, és elindult a hideg éjszakába az angliai Berkshire-ben.

Másnap reggel az elhagyott autót, amelyben még mindig benne volt a bőrönd és a bunda, egy krétagödörben találták meg, a fényszórók égve maradtak; a 36 éves írónőt sehol sem találták.

A 11 napon át tartó, egyre kétségbeesettebb keresés globális médiacirkusszá nőtte ki magát, naponta szenzációs címlapokkal és 15 000 önkéntes polgári nyomozóval, akik az angol vidéket pásztázták.

Az öngyilkosságtól kezdve a gyilkosságon át az idegösszeomlásig és a reklámcsalásig sokféle elmélet született az íróról, aki hat év alatt hat krimi regényt adott ki, és szerény sikert aratott, de még nem volt közismert név („Rejtély a regényírónő eltűnése” – állt a Daily Mail egyik szalagcímében).

Christie-t végül mintegy 220 mérfölddel arrébb, a yorkshire-i Harrogate-ben található Swan Hydropathic Hotelben találták meg december 15-én. A nő álnéven jelentkezett be, úgy tűnt, amnéziában szenved, és egy olyan újságot olvasott, amelyben a saját eltűnése volt a címlapon. Amikor a férje megérkezett érte, Christie ismerősnek ismerte fel, de azt mondta, nem tudta hová tenni. Ők ketten egy kínos vacsoránál ültek, miközben a riporterek jegyzeteltek a másnapi címlapra.

„Az eltűnt regényíró rejtélye megoldva” – állt az egyik címlapon. Ennél nagyobbat nem is tévedhettek volna. Száz évvel később a Christie-életrajzírók és a valódi nyomozók még mindig próbálják megoldani a százéves rejtélyt: Miért tűnt el a világ leghíresebb írója 11 napra 1926-ban? – tették fel kérdést az Agatha Christie-t kereső kopók 1926. december 12-én.

1. elmélet: Bosszút akart állni a férjén.

Egy – a leghíresebb alkotásához, Hercule Poirot-hoz hasonló – okos detektív szerint, egy eltűnt személy ügyében kétségtelenül a legvalószínűbb gyanúsított: Christie férje, az I. világháborús repülő tiszt, Archibald Christie, akivel 12 évig volt házasok, és akinek volt egy hétéves lánya, Rosalind.

Vajon boldog volt-e a házasságuk? Archie azt mondta a nyomozóknak igen, akik kezdetben úriembernek és háborús hősnek tartották a férjet, de egyre gyanúsabbá vált.

Archie-nek azonban megerősített alibije volt, mivel azon a hétvégén barátokat látogatott meg egy közeli nyaralóban. Azt nem említette a nyomozóknak, hogy az alkalom egy eljegyzési parti volt, amelyen a szeretőjét és hamarosan új feleségét, egy sokkal fiatalabb családi barátot, Nancy Neele-t ünnepelték.

Kiderült, hogy Agatha tudott a férje viszonyáról, és a házaspár már korábban, az eltűnése napján összeveszett emiatt. 1977-es életrajzában Agatha idézte a férjét: Beleszerettem Nancybe, és szeretnék elválni tőled, amint lehet. Természetesen a rendőrségnek mindebből semmit sem mondott.

Vajon a hamarosan ex-volt Christie asszony, akit feldühített férje viszonya és megalázott annak „eljegyzési” partija talán kitalált-e egy tervet, hogy szabotálja az ünnepséget, és gyilkossággal vádolja meg? Az évek során minden életrajzíró gondolt erre. Ez a tökéletesen időzített eltűnés megkövetelte Archie azonnali visszatérését, és közben gyanút vetett rá, így kénytelen volt nyilvánosan a boldog házasságot Agathaval színlelni.

2. elmélet: Öngyilkosságot kísérelt meg, majd megpróbálta eltussolni.

A fenti bonyolult tervhez azonban az írónak éles és ép elmével kellett rendelkeznie, ami valószínűleg nem így volt. 1926 nem volt kegyes Agatha Christie-hez: édesanyja meghalt, a legjobb barátnője, Charlotte is elment, és Archie ahelyett, hogy segített volna a feleségének gyászolni ezeket a veszteségeket, inkább több időt töltött a tengerentúlon.

„Életemben először voltam igazán beteg” – írta Christie az életrajzában, és a könnyeket, a feledékenységet, és az álmatlanságot említette „az idegösszeomlás kezdetének”. Az eltűnés éjszakáján egy Charlotte-nak írt, a rendőrségnek átadott levélben Christie azt írta, hogy „el kell tűnnie innen”, mert „ez nem igazságos”.

Christie egyébként leleplező életrajzából teljesen kimarad a különös eltűnése, amelyről csak egyszer beszélt nyilvánosan, hogy megvédje magát a zűrös válása során. Úgy éreztem, hogy nem bírom tovább” – mondta a Daily Mailnek adott rövid interjújában: „Aznap este nagy idegfeszültséggel mentem el otthonról azzal a szándékkal, hogy valami kétségbeesett dolgot teszek.”

A „valami kétségbeesett” kifejezés biztosan nem öngyilkosságra utalt, azt semmiképpen sem kísérelhette meg – ez döntő különbség, mivel az öngyilkosság egyszerre bűncselekmény és bűn, ami miatt a hamarosan a válófélben lévő asszony elveszítheti a lánya felügyeleti jogát. Ehelyett a szerző egy drámai jelenetet írt le: „Az autó nekiment valaminek, és hirtelen megállt. A kormánykerékhez vágódtam, és a fejem nekicsapódott valaminek, addig a pillanatig én voltam Mrs. Christie.” És azután a pillanat után? Azt állította, hogy az ütéstől átmeneti amnéziát kapott.

A biográfus Laura Thompson, aki elutazott arra a helyre, ahol Christie elhagyta az autóját, meg volt győződve arról, hogy Agatha öngyilkosságot tervezett. Elég ijesztő és kísérteties hely, vízzel körülvéve, a semmi közepén – mondja Thompson. Agatha autóján volt sérülés, de vezethető állapotban volt, tele tankkal.

3. elmélet: Tényleg az amnézia egy ritka formájától szenvedett?

Mrs. Christie abban a pillanatban eltűnt, amikor a kormánykeréknek csapódott, aki aztán elsétált a vasútállomásra, vett egy jegyet Harrogate-be, és bejelentkezett a puccos Swan Hydropathic Hotelbe?

Agatha Christie végül december 15-én jelent meg a híres Old Swan Hotelben, az észak-yorkshire-i Harrogate-ben. Álnéven jelentkezett be, és úgy tűnt, hogy amnéziában szenved, miközben egy olyan újságot olvasott, amelyben saját eltűnése volt címlapon.

Az összes álnév közül, amit Christie választhatott volna, a férje szeretőjének becenevét választotta, és saját, jellegzetes kézírásával írta alá. Attól függően, hogyan nézzük, a lépés vagy szándékos nyom volt, vagy ostoba tévedés, esetleg értelmetlen cselekedet, amely Christie hivatalos történetét bizonyítja: „Zavarodottság” és „emlékezetkiesés”.

A fent említett, Charlotte-nak írt levélben Christie egy aggasztó fizikai tünetet jegyzett fel, amely egy ritka pszichiátriai jelenségre utalhat: „A fejem szétrobban” – írta.

Heves fejfájást a disszociatív zavarokban szenvedők mintegy 85 százaléka tapasztal, és ezen belül a kevéssé ismert „disszociatív fúga” az, amikor az érzelmi trauma átmeneti amnéziát okoz. A szenvedők gyakran bolyonganak és utaznak, a gyanútlan szemlélők számára normálisnak tűnnek. Ebben az esetben, és nagyon is ellentétben azzal az elképzeléssel, hogy Christie csüggedt volt, „Mrs. Neele” a távol töltött idejét azzal töltötte, hogy vendégekkel vegyült el, Charlestont énekelt és táncolt, aludt, és élvezte az ágyban elfogyasztott reggelit.

Noha látszólag jól érezte magát, Christie mégis „kataklizmikus összeomláson” esett át, amit „akut mentális zavarok” okoztak – mondja Thompson. Bár egyes életrajzírók szerint ez megoldja a rejtélyt, Thompson azt mondja, hogy egy percig sem veszi be az amnéziás történetet. „Egyáltalán nem. Szerintem ezt csak fedősztoriként találták ki. Ha a szerző nem akart soha többé semmit sem megmagyarázni, a memóriavesztés bolondbiztos kifogás volt.”

4. elmélet: Ez volt a legnagyobb és legjobb reklámfogás, amit a világ valaha látott.

Agatha Christie eltűnésének 11 napja alatt Archie a Daily Mailnek adott interjújában egy újabb elméletet szült. A feleségem említette, lehet szándékosan el fog tűnni egy időre… azt tervezte hogy eltűnik, valószínűleg a munkája miatt.

Az eltűnése idején Christie sikeres író volt, de még nem volt irodalmi szenzáció. Nemrég adta ki hatodik regényét, a Roger Ackroyd meggyilkolását, amely azzal a sokkoló fordulatos befejezéssel keltett feltűnést, hogy maga az elbeszélő a gyilkos.

Noha a Fight Club és a Gone Girl modern korában ez nem nagy dolog, 1926-ban a kiszámíthatatlan narrátorok újdonságnak számítottak, és az olvasók úgy érezték, hogy átverték őket.

Egyesek azt állították, hogy Agatha Christie 11 napos eltűnése csak egy trükk volt, hogy reklámot csináljon magának, és mint rejtélyes írónő a felívelő karrierjének. És valóban, a brit bulvárlapok lélegzetvisszafojtva számoltak be az ügyéről – többek között a The Daily News eme írása is arról szólt, hogy a krimiírónő hogyan álcázhatta magát.

Hogy az egész incidens egy hírnévszerző reklámfogás volt, a mai napig népszerű nézet, és még ha igaz is, látványosan bevált: Az újságok az eltűnésének híre mellett a folytatásokban megjelent regényeit is közölték, és a könyveladások azonnal megduplázódtak.

Akár tervezték, akár nem, az eltűnés Christie-t a Worsley által „szerző mint híresség” kifejezéssel illetett jelenség korai példájává tette – ami nem feltétlenül volt jó dolog. Christie-t gazdaggá és híressé tették, de a bolygó harmadik legkelendőbb írója, akit csak Shakespeare és a Biblia előzött meg, azzal a sivár ténnyel élt, hogy mesés karrierje nagyrészt a legrosszabb megaláztatásának köszönhető – írta Worsley.