Tech
A kisföldalatti a világ legjobbjai között
A CNN szerint forradalmi előrelépést jelentett a városi tömegközlekedésben a budapesti kisföldalatti

Bár Londonban nyílt meg az első földalatti vasút, kezdetben hagyományos gőzmozdonyok működtek a vonalon, így Budapestre hárult az a feladat, hogy megépítse a világ első villamosított földalatti metrórendszerét – írta meg a mandiner.hu.
A millenniumi ünnepségek során átadott M1-es vonal forradalmi előrelépést jelentett a városi tömegközlekedésben, hiszen elektromos világítást vezetett be az állomásokon és a kocsikban, emellett először használtak kétirányú kocsikat és felsővezetékrendszert a vonatok áramellátására a földfelszíni érintősín helyett.
A listán egyébként szerepel a párizsi, a koppenhágai, a londoni, a glasgow-i, a kijevi, és a berlini metró is.