Tech
Ha Messengert használ, erről muszáj tudnia
Sok felhasználót érintő változást eszközöl a Meta: hamarosan már nem lehet SMS-t fogadni Messengeren keresztül

A korábban Facebook néven futó anyacég elsőként 2012-ben tette lehetővé a hagyományos SMS-üzenetek kezelését az appon belül, ám 2013-ban kikerült a funkció, csak hogy 2016-ban ismét visszategyék. A jelek szerint azonban most ismét itt a végső búcsú ideje.
A jelenlegi változás természetesen „csak” az androidos készülékekkel rendelkező embereket érinti, lévén a Messenger SMS-fogadó funkciója iOS-telefonokon soha nem volt elérhető.
A Meta azt javasolja, aki eddig alapértelmezett SMS-appként használta a Messengert, válasszon másik programot a szeptember végi határidőig. Ha valaki ezt elmulasztja, akkor a frissítés után az SMS-ek automatikusan a készülék alapértelmezett üzenetküldőjében, az Android Messages alkalmazásban landolnak.
A Meta nem indokolta döntését, azonban két egészen nyilvánvaló megfontolás is állhat a támogatás eldobása mögött: egyrészt a vállalat talán már nem kíván a funkció megfelelő működésének biztosításával foglalkozni, másfelől az SMS helyét folyamatosan veszi át a chatszerű élménnyel szolgáló RCS üzenetküldési technológia. Ezt viszont a Messenger nem támogatja, műszaki okokból problémás az implementálása, ráadásul még konkurenciát is jelent a Meta alkalmazásának.
A vállalat tájékoztatása szerint a Messengert alapértelmezett SMS-appnak beállítottaknak nem kell aggódniuk, a funkciót kikapcsoló frissítés telepítésekor a mobiljaik maguktól visszaállnak majd a gyári alapértelmezett üzenetküldő app használatára.