Egy eljárás véget vethet az amputációknak

Az értranszplantáció kevéssé vizsgált terület, ám fontosságát és a kutatás jelentőségét mutatja, hogy érszűkülettel világszinten 200 millió ember küzd, akik harmadánál számítanak végállapot kialakulására. Magyarországon évente 4000–4500 amputáció történik – ezek egy része a fenti eljárással kivédhető volna – olvasható a Semmelweis Egyetem honlapján.

Hozzátették, szervdonorból nyert ér – érhomograft – beültetésére leggyakrabban alsó végtagi perifériás érbetegség (érszűkület) végstádiuma esetén van szükség, amikor nem jut megfelelő mennyiségű vér az alsó végtagi szövetekhez. Ez egy idő után olyan súlyossá válhat, hogy vértelenségből adódó (ischemiás) nyugalmi fájdalom, illetve alsó végtagi fekély vagy üszkösödés alakul ki. Mindkét állapot veszélyezteti a végtag életképességét. Az amputáció veszélye ekkor rendkívül nagy. Ezt elkerülendő, az elzáródott érszakaszt egy másik ér beültetésével hidalják át, ami a keringést biztosítja – írták.

Sokszor ez az egyetlen lehetőség a végtag megmentésére, és hogy az érelmeszesedés miatt elzáródott érszakasz körüli szövetekhez vért juttassunk – mondja dr. Garbaisz Dávid, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikájának szakorvosa, a kutatás első szerzője. Testtájéktól, a beültetés helyétől és az ér átmérőjétől függően választják ki a szükséges értípust, amely lehet véna vagy artéria. Kutatásunkban olyan betegeket vizsgáltunk, akiknél érszűkület végállapota miatt volt szükség értranszplantációra – teszi hozzá dr. Garbaisz Dávid.

„A világon először hasonlítottuk össze a combszakaszba ültetett vénás és artériás graftok hatékonyságát azonos betegcsoporton, és megállapítottuk, hogy az artériás graftok nyitva maradása jobb.” A beavatkozást követően a vizsgált betegcsoportnál a végtagmentési arány egy év után 74 százalék, öt év után 62 százalék, az öt év fölötti túlélési arány pedig 53 százalék volt.

Ez főként az artéria tulajdonságaival magyarázható: a vénáknál általában nagyobb átmérőjű, vastagabb falú, ellenállóbb, mivel nagyobb nyomásnak kell ellenállnia. „A gyakorlatban azonban a vénás graftok használata bevett, részben azért, mert eddig nem létezett erre vonatkozó ajánlás” – mondja az érsebész.

Kifejtették, bár a fertőzésekkel szemben ellenállóbb, így a szövődmények kialakulási kockázata is csökken, az esetek kevesebb mint ötödénél van mód érhomograft beültetésére. „Alapvetően minden beteg esetén a saját erek felhasználása az ideális, ám ez sok esetben nem megoldható” – mondja dr. Garbaisz Dávid.

Amennyiben saját ér és homograft beültetésére sincs lehetőség, műeret használnak, amely eltérő anyagból és a fertőzésveszély csökkentésére különféle bevonattal (például ezüstion, antibiotikum) készül.

Ennek ellenére a műerek gyakran fertőződnek el, és sokszor emiatt kerül sor homograft használatára.

A homograft alkalmazása külföldön sem elterjedt, mivel a logisztika és tárolás nagy figyelmet és sok munkát igényel. Itthon a donorok száma és az infrastruktúra korlátozza a terjedést. „A hazai megkeresések 90 százalékát teljesítjük, az országon belül maximum 2–2,5 óra alatt el tudjuk juttatni a kívánt helyre a graftokat” – mondja dr. Garbaisz Dávid. A Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika kezelésében működő érbank jelenleg a főváros környéki kórházait fedi le, de tervben van a hatósugár (donorok számának) növelése és technológiai fejlesztések is.