Tech

Arcfelismerő rendszert alkalmaz a Metropolitan rendőrség

Valós idejű arcfelismerő rendszer használatába kezdett a londoni rendőrség egyes közterületeken, amely a beérkező adatokat körözési listákkal veti össze, egyezés esetén pedig figyelmeztetést küld. A technológia alkalmazását több közelmúltbéli eset is indokolja, ugyanakkor több szervezetben is aggályokat vetett fel.

Arcfelismerő rendszert alkalmaz a Metropolitan rendőrség
Képünk illusztráció.
Fotó: mh

Megkezdte a napokban a Metropolitan rendőrség Londonban a valós idejű arcfelismerés alkalmazását. Az úgynevezett live facial recognition, azaz LFR technológia a legfontosabb közterületekre telepített térfigyelő kamerák segítségével az elhaladó emberek arcának vizsgálatát végzi el. Amennyiben a rendszer a körözési listákkal való összehasonlításnál találatot érzékel, azonnal figyelmeztetést küld a hatóságnak - írja az engadged.com

A londoni rendőrség döntését egyrészt azzal indokolja, hogy ennek segítségével is kiszűrhetők a különféle súlyos bűncselekmények elkövetői, másrészt a módszernek egyfajta megelőző szerepe is lehet. A technológia alkalmazásának hátterében állhat többek között az tavaly november végi eset, amelynek során egy késes támadó a London Bridge-en három embert megsebesített, ketten pedig bele is haltak sérüléseikbe. A rendőrök a támadást terrorcselekménynek minősítették, a támadót pedig lelőtték.

A londoni hatóság ugyanakkor az arcfelismerő rendszer bevezetése kapcsán kiemelte: a potenciális riasztást ki nem váltó képeket azonnal törlik, illetve az érintett személyek előállításáról a rendőrök döntenek. A technológia egyébként teljes önálló rendszerről működik, és nem kapcsolódik más képalkotó platformhoz, például kültéri kamerarendszerekhez (CCTV) vagy testkamerákhoz.

Ennek ellenére néhány kritikus hang feleslegesnek, sőt esetenként törvénytelennek minősítette az LFR használatát. Például az Essexi Egyetem tavaly áprilisi jelentése alapján a Met LFR technológiája nyolcvanegy százalékban pontatlan eredményt ad. A korábbi évben a dél-walesi rendőrség által használt algoritmus pedig kétezerháromszáz ártatlan embert azonosított potenciális bűnözőként.

A módszert illetően összeurópai szinten is aggályok merültek fel: januárban az Európai Bizottság tilalmat hirdetett az LRF nyilvános helyeken történő használatára öt év időtartamra. Ennek alapján ennyi idejük van a szabályozóknak kitalálni, hogyan lehetne megakadályozni a megoldás kapcsán felmerülő esetleges visszaéléseket.

Kapcsolódó írásaink