A népművészet élő és folyton megújuló valóság
ĀAz Őszi Népművészeti Sokadalmon többek között borkóstoláson és táncházon is részt vehetnek a látogatók
Átadták a Népművészeti Egyesületek Szövetsége díjait
ĀAz Év Mestere 2025-ben Benkő Attila kovács lett
Szent László hagyatéka segít megőrizni nemzeti kultúránkat és értékeinket
ĀA lovagkirály volt az, aki hitet és erőt adott a népnek, megteremtette a rendet és a biztonságot
Szolnok a mai napon különösen fontos szerepet tölt be a magyar színházi életben
ĀAz Országos Színházi Találkozó tanúságtétel a közösség erejéről
Kultúrával a határokon át
ĀElindult Erdélyben is a Déryné Program Határtalan alprogramja
Olyan alternatívát kell az ifjú generációnak mutatni, amelyben hiszünk
ĀNovák Irén: A népművészettel kapcsolatban számos sablonos beidegződés él a társadalomban
Magyar nyelvű színjátszás határainkon túl
ĀA Déryné Program Magyarországon már bizonyított
Versek a peronon
ĀCsaknem hetven állomáson mintegy 300 alkalommal hallhat verseket az utazóközönség a magyar költészet napja alkalmából
Mindent elárul, hogyan bánunk az idősekkel
ĀMinden településen van olyan szakember, aki összefogja és szervezi a közösségi életet
„Ők voltak azok, akik kimondták mindazt, amit mások nem mertek”
ĀNovák Irén szerint a magyarok 1100 év alatt megtanulták, hogy a béke és a szabadság az erős népek kiváltsága
Lezajlott a Kolibri Színházban az átadás-átvétel
ĀAz intézmény továbbra is gyermek- és ifjúsági darabokat játszik majd
A művészet kapaszkodó lehet a fiataloknak
ĀAz Operaház hozzáférhetővé teszi a kultúrát – diákbarát áron
A tanév második félévében indul a KULTKredit program
ĀAzok a hallgatók, akik szabadon választható tantárgyként veszik fel a kurzust, ingyenesen vehetnek részt különféle kulturális programokon
Novák Irén: TehetségPaletta Program indul februárban amatőr művészeti közösségek számára
Ā„Az erős társadalom alapját az erős kisközösségek jelentik”
Novák Irén: A néptánc életre szóló tartást, értéket ad a gyerekeknek
ĀElismerés illeti azokat, akik gazdag kulturális örökségünket generációról generációra átörökítik és továbbadják a fiatalok számára
Novák Irén: A néptánc, a népzene és a néphagyomány életre szóló élmény
ĀAz államtitkár szerint ezek egyszerre adnak tartást és építik a közösséget
Novák Irén: A vallásos könnyűzene közösségeket teremt
ĀHankó Balázs kulturális és innovációs miniszter vasárnap jelentette be, hogy a tárca idén is 350 millió forinttal támogatja a vallásos könnyűzenét
Novák Irén: Zilahy Lajos élete üzenetként szolgálhat mindannyiunk számára
ĀFelelősséget érzett a jövő magyar kultúrája, tudománya, művészete iránt
Élményszerűbb drámaoktatás középiskolásoknak
ĀAnimációs kisfilmekkel teszik befogadhatóbbá a műveket
Novák Irén: Európai és magyar jövőt a helyi értékek megbecsülésén keresztül lehet építeni
ĀA politikus kiemelte, azok a helyi közösségek tudják építeni a nemzetet, amelyek tisztában vannak saját értékeikkel
Vitéz Ferenc kapta az írószövetség Arany János-díját
ĀA szervezet Debüt-díját idén is három ifjú szerző kapta meg
„A gyorsan változó világban egyre nagyobb szükség van a keresztény hitre és az értékekre”
ĀA Tihanyi Bencés Apátságban adta elő Szarka Tamás szakrális művét, a Missa Missiót
Novák Irén: Nemzetépítő munkát végez, aki részt vesz a fiatalok művészeti nevelésében
ĀA Szent István Filharmonikusok még a rendkívül gazdag magyar komolyzenei kínálatban is különlegesnek számít
A gasztronómia meghatározó eleme a nemzet kultúrájának
ĀNyíregyházán zajlik a Tirpák Fesztivál
