Lottó: Nem volt telitalálatos, de a Joker és a négyes is jól fizet
ĀA Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 36. héten megtartották az ötöslottó és Joker számsorsolást
Ezen a héten sincs telitalálatos a Skandin
ĀA Szerencsejáték Zrt. honlapján olvasható tájékoztatás szerint június 19-én megtartották a 25. heti Skandináv lottó sorsolást
Meglepő döntést hozott a lottónyertes
ĀHajthatatlan volt, pedig többféleképpen is próbálták meggyőzni
Hat héttel ezelőtt nyert a lottón, azt állítja, hogy még mindig nem fizették ki
ĀElképesztő balszerencse, milliókat bukott a játékos
110 millió forintos lakást sorsolt ki a Szerencsejáték Zrt.
ĀA Játékoskártya-tulajdonosok száma átlépte az 1,4 millió főt
Valaki elfelejtette felvenni a kétmilliárdos lottónyereményét
ĀA játék történetének harmadik legnagyobb nyereményét bukhatja el
Nem erre vágyott az egykori lottómilliomos
ĀAz egykori régiségkereskedő, Mike Antonucci összesen 2,8 millió angol fontot, azaz több mint 1,2 milliárd forintot vihetett haza
Ezek az adóváltozások jönnek 2024-ben
ĀAdómentes lesz a lottónyeremény, és kiderült az is, hogyan kell adózni azután, hogy az USA felmondta a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezményt
Nem volt telitalálatos a skandin
ĀA Szerencsejáték Zrt. honlapján olvasható tájékoztatás szerint június 28-án este megtartották a 26. heti Skandináv lottó sorsolást
A legszerencsétlenebb lottónyertes
ĀA férfi 4 millió eurót nyert a lottón, de 3 éven belül tönkrement. Hogy vesztette el az összes pénzt?
Rekordközeli, több mint 3,6 milliárd forint az ötös lottó főnyereménye
ĀTovább fokozódik a lottóláz
Minden idők egyik legnagyobb főnyereménye a lottón
ĀAz ötöslottó története során a legrövidebb halmozódás 1 hét volt, a leghosszabb pedig 39 hét
Ma 66 éves Magyarország legismertebb számsorsjátéka, az Ötöslottó
ĀCsaknem hárommilliárd forint várja a játékosokat
A jövő héten már 404 milliót lehet nyerni a skandináv lottón
ĀA Szerencsejáték Zrt. szerda este megtartotta a második hét skandináv lottó számsorsolását
Ha péntek 13, akkor kaparóssorsjegy- és lottóláz Magyarországon
ĀHolnap minden bizonnyal többen próbálnak szerencsét, a 13-as szám pedig szerencseszámként is az egyik legnépszerűbb a hazai játékosok körében a Szerencsejáték Zrt. közleménye szerint
Nem volt ötös a lottón, de a négyesek is mintegy 2 milliót fizetnek
ĀA Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 47. héten megtartották az ötös lottó sorsolását és a Joker számsorsolását is
Nem találta el senki mind a hat számot
ĀA Szerencsejáték Zrt. megtartotta a 46. heti hatos lottó számsorsolást