Sport
Kosárlabda: Őrült csatában, hosszabbítás után győzte le a DVTK a Sopront
Az Euroliga 10. fordulójában a két magyar Ksztárcsapat fantasztikus meccsel szórakoztatta a szakértő közönséget

A Sopron a múlt héten 7/2-re javította győzelmi mutatóját otthon a török Mersin elleni sikerrel, így a B csoport éléről várta a folytatást. DVTK a sereghajtó belga Mechelen otthonában győzött, így 5/4-es mérleggel hatodik volt a B jelű nyolcasban, ráadásul vasárnap a szintén euroligás Szekszárd csarnokában is diadalmaskodott az NB I-ben.
A csütörtökön pályára lépett magyar csapatok novemberi összecsapását 75–65-re nyerte odahaza a Sopron. A miskolci „visszavágón” a hazaiak csak 6–4-ig vezettek, onnantól Gáspár Dávid együttese került fölénybe, főként a parádézó szerb Jelena Brooks révén. A második negyedben 12 pontra nőtt a vendégek előnye, a nagyszünetben 27–35 volt az állás, Brooks ekkor 16 pontnál tartott.
Térfélcsere után tovább nőtt a különbség, 34–49-nél már 15 ponttal vezettek a zöld-sárgák, a diósgyőrieknél csak az angol Cheridene Green nyújtott átlag feletti teljesítményt. A 43–53-ról induló zárószakaszban rákapcsolt a Puerto Ricó-i Arella Guirantes is, így a házigazdák hat pontra felzárkóztak (59–65), majd fél perccel a vége előtt a karibi légiós triplájával 62–66 állt a nagyórán. Guirantes hat másodpercnél újabb hármast dobott, ráadásul közben szabálytalankodtak is ellene, így az értékesített büntetővel egyenlítettek Völgyi Péter tanítványai (66-66).
Az ötperces hosszabbításban 6–4 után először vezetett a DVTK (68–66), felváltva estek a kosarak, és az izgalmas hajrából az újonc hazaiak jöttek ki jobban. A meccs hőse a 23 pontos Guirantes lett.
KOSÁRLABDA, NŐI EUROLIGA – 10. FORDULÓ, B-CSOPORT
DVTK HUN-Therm–Sopron Basket 77–75 (10–13, 17–22, 16–18, 23–13, 11–9)
A Sopron szerdán a spanyol Gironát fogadja, míg a DVTK egy nappal később a török Mersint látja vendégül.