Sport

Erőtlen volt a Real, az Arsenal jutott az elődöntőbe

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóját a címvédő Real Madrid háromgólos hátrányból várta az Arsenallal szemben

Nem kis meglepetésre Madridban is eredményesek voltak az „ágyúsok”, így kettős győzelemmel jutottak az elődöntőbe, ahol a PSG lesz az ellenfelük.

Erőtlen volt a Real, az Arsenal jutott az elődöntőbe
Óriásit csatázott a Premier League és a La Liga aktuális 2.helyezettje, de csak egyikük juthatott tovább
Fotó: AFP/Oscar del Pozo

Az Arsenal magabiztos, háromgólos előnnyel utazott a címvédő Real Madrid otthonába, ahol ennek ellenére nem védekezésre rendezkedett be, irányította a játékot és veszélyesebb volt a riválisánál, azonban még büntetőből sem tudta végérvényesen lezárni a párharcot, mert Bukayo Saka lövését kivédte Thibaut Courtois.

A továbbjutása viszont nem forgott veszélyben, mert a királyi gárda leginkább csak erőlködött, komoly nyomást nem tudott helyezni az Ágyúsokra. A második félidő közepén ugyan volt egy gyors gólváltás, de a Santiago Bernabeu közönsége sok izgalmat nem élhetett át, sőt a végén Gabriel Martinelli találata a kegyelemdöfést is megadta, így a londoniak nemcsak könnyedén, hanem kettős sikerrel léptek tovább.

BAJNOKOK LIGÁJA - NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Real Madrid (spanyol)–Arsenal (angol) 1–1
Madrid, Santiago Bernabéu Stadion. V: F. Letexier
Real Madrid: Courtois – L. Vázquez, Asencio, Rüdiger, Alaba – Valverde, Tchouaméni, Bellingham – Rodrygo, Vinícius Jnr., Mbappé. Vezetőedző: Carlo Ancelotti
Arsenal: Raya – J. Timber, Saliba, Kiwior, Lewis-Skelly – Ödegaard, Partey, Rice – Saka, Merino, Martinelli. Vezetőedző: Mikel Arteta
Gólszerző: Vinícius Jnr. (67.), ill. Saka (66.)

Az első mérkőzésen: Arsenal-Real Madrod 3-0, összesítésben 4-1-gyel az Arsenal juott az elődöntőbe.

Az elődöntőben az Arsenal a Paris Saint-Germainnel, az Internazionale pedig a Barcelonával találkozik, az első mérkőzéseket két hét múlva rendezik.

Kapcsolódó írásaink