Sport

Botrány a női kosarasoknál: a törökök szerint a spanyolok megmérgezték játékosaikat

November 2-án, szerdán a Mersin a címvédő Sopron Basket csapatát fogadja az Euroliga második fordulójában

A női kosárlabda Euroliga újonca, a török szupergazdag Mersin együttese a meccs előtt elfogyasztott ebédet követően verte ki a balhét – írta meg az Origo.

Botrány a női kosarasoknál: a törökök szerint a spanyolok megmérgezték játékosaikat
A fehér mezes Salamanca magabiztosan győzött a Mersin ellen
Fotó: fiba.com

A 2022–23-as szezonban az Euroliga 1. fordulójában a Mersin ismét Spanyolországba, az Avenida Salamanca csapatához utazott. A Roberto Iniguez edzette spanyolok 83–66-os sikere megdöbbentő volt, mert a Mersin egyetlen pillanatig sem tudta megnehezíteni a Salamanca dolgát.

A török csapat azonnal nyilatkozatot adott ki, amelyben feljelentették ellenfelüket, s a Török Kosárlabda Szövetség bevonását kérték, ami azért érdekes, mert jelen esetben ennek az ügynek semmi köze nincs a török szövetséghez, itt egyedül az Euroliga-sorozatot rendező FIBA Europe lenne az illetékes.

,,A játékosaink közül Jonquel Jones, Gamze Takmaz, Özge Yavas Özisik, Temi Fagbenle és Göksen Fitik olyan panaszokkal jelentkeztek, mint például hányinger, fáradtság és hányás, és ezek valószínűleg a szállodában felszolgált ételekkel kapcsolatosak" – áll a török csapat közleményében. Majd azzal folytatják, hogy a meccs előtt két nappal érkeztek meg Salamancába, hogy a körülményekhez hozzászokjanak. Leírják, hogy a csapattal ebben a szezonban meg akarják nyerni az Euroligát, ők mindent nagyon komolyan vesznek, éppen ezért állnak megdöbbenéssel a történtek előtt. Határozottan elítélik a történteket, és felszólítják a török szövetséget hogy az járjon el az ügyben. Ez utóbbi – ahogy már leírtuk – nevetséges kérés.

A Salamanca vezetősége nem hagyta szó nélkül az ügyet. A klub sportigazgatója, Carlos Méndez néhány mondatban reagált. Azt mondta, hogy a törökök valamennyien egyágyas szobát kértek a salamancai tartózkodás során, s ezért gyanús, hogy a Mersin csapatában esetleg koronavírus-fertőzöttek lehettek. (A csapatok ilyenkor általában kétágyas szobákban laknak, azaz két játékost helyeznek el egy szobában.)

A sportigazgató azzal folytatta, hogy a Mersin nem fogadta el az általuk kínál menüt, hanem azt megváltoztatva teljesen más ételeket kértek. Természetesen vizsgálat indult az ügyben, és most annak az eredményére várnak, hogy a hotel minden szabályt betartott-e a Mersin fogadása során. 

Kapcsolódó írásaink