Sport
A szörnyű gyilkosság sokkolta az országot
Tizennégy éve ölték meg Marian Cozmát, a Veszprém kézilabdázóját

A Bukarestben született Marian Cozma 2006-ban igazolt a Veszprém csapatához, amelyben a kiváló adottságú, 211 centi magas beálló 111 mérkőzésen 329 gólt szerezett, kétszeres bajnok és kupagyőztes lett, és 2008-ban a KEK-győztes csapat tagja volt.
A nagyon sikeres román válogatott kézilabdázó szeretett szórakozni, és 2005-ben Dinamo București játékosaként már egyszer megkéselték. A bukaresti Rapid fanatikus drukkerei felismerték egy szórakozóhelyen Cozmát, és nyolcan rátámadtak. A dulakodás közben egy késsel hátba döfték a kézilabdázót. Szerencséjére a szúrás a gerince mellett érte a sportolót, sérüléséből akkor felépült.
Négy évvel később, 2009. február 8-án hajnalban a Veszprém játékosának már nem volt szerencséje, mert egy lokálban történt dulakodás, verekedés közben Raffael Sándor először késsel vesén szúrta, majd az utcára menekülő kézilabdázót szíven döfte, Német Győző és Sztojka Iván még többször alaposan fejbe rúgta. Németh ezután még a Cozma segítségére siető szerb Zarko Šesumot is fejbe rúgta, majd vesén szúrta Ivan Pesicset.
A veszprémi gyilkosság sokkolta az országot, a 2011-ben első fokon ítélet szerint a Veszprém Megyei Bíróság életfogytig tartó fegyházra ítélte a Cozma-gyilkosság első- és másodrendű vádlottját, Raffael Sándort és Németh Győzőt. A harmadrendű vádlott, Sztojka Iván húszévi fegyházbüntetést kapott. Országos felháborodást váltott ki, amikor 2012-ben a másodfokú ítéletben Raffael és Németh büntetését 18 évre, Sztojkáét 8 évre csökkentették.
Még nagyobb felháborodást okozott, amikor Sztojkát jó magaviselet miatt 2018-ban feltételes szabadságra helyezték. Sokáig azonban nem élvezhette a szabadságot, mert 2019-ben letartoztatták bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett kerítés és kitartottság megalapozott gyanúja miatt. Tavaly emberkereskedelem és felbujtóként folytatólagosan elkövetett pénzmosás miatt nyolc év hat hónap fegyházbüntetésre ítélte a Székesfehérvári Törvényszék, s a korábban elengedett büntetését is le kell töltenie, így 12 és fél évig börtönben marad.

Marin Kozma emléke azonban tovább él, Veszprém örökre visszavonultatta a meggyilkolt sportoló 8-as mezszámát, s közadakozásból három méter magas bronz mellszobrot állítottak neki. A szobor posztamenséhez szükséges, hattonnás afrikai gránitkövet Minya Gábor békési kőfaragó ajánlotta fel. A mellszobrot Mihály Gábor székelyhidi születésű szobrászművész készítette el, és a Veszprém Aréna délnyugati oldala melletti dombon állították fel. Bukarest díszpolgárává avatta, róla nevezték el azt az utcát, ahol korábban élt.
Szíven szúrt ország címmel dokumentumfilmet készített a Cozma-gyilkosságról Kálomista Gábor producer. Marian Cozma szerepét Czapko Antal játssza, kedvesét Oroszlán Szonja.
A szörnyű tragédia 14. évfordulóján kerestünk Ilyés Ferencet, a Veszprém korábbi válogatott játékosát, Marian Cozma barátját, aki azt mondta, hogy nem akar nyilatkozni, csendben, gyertyagyújtással akar emlékezni volt klubtársára, aki még csak negyvenéves lenne.