Apjára és anyjára is ütött Andrásfi Tibor

Húszévesen ki akarja vívni Andrásfi Tibor az olimpiai csapatba kerülést (Fotó: Hunfencing.hu)

–  Párbajtőrrel a kezében született 1999-ben?

–  Majdnem. Szüleim vívók voltak. A Szatmárnémetiben született édesapám román válogatott volt, majd az áttelepülés után magyar bajnokságon ezüstérmes. Anyukám, Muzsnay Lilla román színekben indult az 1991-es budapesti világbajnokságon. Még a keresztanyám is vívó volt. Így gyerekkoromban sok időt töltöttem a vívóteremben, és alig vártam, hogy nagyobb legyek és vívhassak.

–  Más sportág nem is vonzotta?

–  Több sportágat kipróbáltam. A lab­dajátékokban elég béna voltam, úszni pedig nem szerettem. Ezért aztán nagyon örültem, amikor kilencévesen elkezdhettem a vívást.

–  Mi szeretnivaló van ebben a sportágban?

–  Először is nagyon változatos. Minden edzés más, nincs két egyforma ellenfél a páston. Verseny közben állandóan gondolkozni kell, hogyan győzhetem le a másikat. A vívás egyszerre szellemi és fizikai sport. Fontos például az állóképesség a hosszú versenyeken, de a mentális erő még fontosabb.

–  Erre szüksége volt a budapesti versenyen is, amikor az első asszóban a kínai Szung Hung-csiével szoros asszót vívott?

–  Párbajtőrben széles és erős a nemzetközi felnőtt élmezőny, ezért nagyon nehéz egy Grand Prix-viadalon a selejtezőből a főtáblára jutni. A gyengébben sikerült junior Európa-bajnokság után nagyon akartam itthon bizonyítani. S amikor túléltem a darálót, ahogyan mi a selejtezőt hívjuk, arra gondoltam: végre megmutathatom, mit tudok. Az első asszó azonban sokszor nehéz, Szung 8:6-ra vezetett, de sikerült döntetlenre mentenem. Aztán a hosszabbításban nyertem.

–  Ettől aztán annyira fellelkesült, hogy meg sem állt az elődöntőig?

–  Igen, a hosszabbításos győzelem nagy lökést adott. Innentől kezdve élveztem a vívást, és változatos tusokat adtam. Amit kiterveltem, azt meg tudtam valósítani. Az elődöntőben viszont a japán Minobe lábbal megfogott. Beragadtam, és volt neki olyan akciója, amivel meglepett. De így is örültem az eddigi legjobb helyezésemnek a felnőtt világkupán.

–  Mindezek után már nemcsak álom, hanem elérhető cél a budapesti világbajnokságon való indulás?

–  Még meg kell küzdenem a csapatba kerülésért. Most ugyan a második vagyok a hazai ranglistán, de nagyon szoros a mezőny. Ezért a további versenyeken meg kell tartanom a helyezésemet, mert az első kettő automatikusan csapattag. Remek lenne hazai világversenyen szerepelni.

–  Előtte, áprilisban junior világbajnokság lesz a lengyelországi Torunban.

–  Szeretnék szépen, érmekkel búcsúzni a junior korcsoporttól. Rá­adásul van javítanivalónk, hiszen az Európa-bajnokságon lemaradtunk a dobogóról. Három junior világkupaversenyen döntős voltam, így egyéniben érmet szeretnék nyerni, a csapatban pedig a címvédés a célunk Torunban.