Aki késik, annak levágják a haját

– Legalább az ötkarikás játékok végéig maradhatott volna.

– Ez az év úgy kezdődött az iráni szövetségben, hogy a korábbiak helyére sok új vezető került. Én pedig velük hatvanöt évesen nem akartam mindent elölről kezdeni. Arról nem is beszélve, hogy már nagyon vágytam haza.

– Gondolom a magyar szövetség is értesült a sikerről. Gratuláltak?

 – A hír biztosan eljutott oda is, de nem kerestek. Az elnököt eddig csak fényképen láttam.

 – Ha másként bánnak önnel, és 2007-ben alig több mint másfél év után a Magyar Súlyemelő-szövetség elnöksége nem szünteti meg szövetségi kapitányi megbízatását azzal az indokkal, hogy nem javult a válogatott teljesítménye, itthon maradt volna?

 – Nem állt szándékomban külföldön munkát vállalni, ez a lehetőség a menesztésem után adódott, de örülök, hogy így alakult az életem. A Nemzetközi Súlyemelő-szövetség elnöke, Aján Tamás segített abban, hogy kijussak Iránba, ahol jól éreztem magam. Azt csináltam amit szeretek, a munkámat megbecsülték. Kezdetben ügyes fiatalok után kutattam, majd kivételesen rám bízták a juniorcsapatot, Iránban ugyanis külföldi vezetőedző nem irányíthat korosztályos válogatottat. Később a világ egyik legjobbjának számító felnőttválogatott másodedzője lettem.

 – Egykor a magyar férfi súlyemelő-válogatott is olimpiai, világ- és Európa –bajnoki címeket szerzett, ezt megismételni egyelőre utópia. Min kellene változtatni?

 – A kíméletet félretéve, nagyobb súlyokkal, sokkal többet kellene edzeni. A siker titka csupán az elhatározás, a legfontosabb összetevője pedig a kitartás. Az irániaknak ez megy, ezért elképesztő teljesítményekre képesek. Az olimpiai aranyérmes, ólomsúlyú Behdad Szalimi 380 kilóval háromszor leguggol, és mint ahogy a többiek is, ordít a fájdalomtól, de tűri és megcsinálja azt, amit elvárnak tőle. Ez a fajta elszántság hiányzik a magyarokból. Nem csoda, hogy fizikai erőben nagyon lepipálnak bennünket. Ám nem mindig volt ez így, hiszen Földi Imre 1972-ben a müncheni olimpián, éppen a címvédő iráni Mohammad Nasszirit legyőzve lett az első magyar súlyemelő olimpiai bajnok.

– Most meg ott tartunk, hogy az ötkarikás játékokon háromszor egymás után egyetlen magyar súlyemelő szerepelt, és a legjobb eredményünk egy tizedik hely volt.

 – Nem meglepő, mert a sportág már jó ideje katasztrofális helyzetben van. Néhány éve a párizsi vb-n lepődtem meg azon, hogy a magyar csapat egyik tagja nem tudta megállni mérlegelés előtt a sörözést, a másik meg lefogyott, hogy tetsszen valakinek. Az iráni szigor töredéke is elég volna ahhoz, hogy ne forduljanak elő ilyen esetek. Ott a súlyemelőt fél évre kizárják a válogatott csapatból, hogyha öt percet késik az edzésről. Ha ezért levágják a haját, az már egy enyhébb büntetésnek számít. Ezt a nevelési módszert sokan abszurdnak tartják, fegyelem nélkül azonban nincs siker. Fontos az edző példamutatása is, mert e nélkül nem tud tekintélyt szerezni. Elhízott, 150-160 kilós, pocakos szakemberek ezzel ne is próbálkozzanak, úgysem fog sikerülni. Pedig a magyar kluboknál ez a jelenség nem ritka. Szomorú, hogy az a sportág, amelyik a tavalyi vb-n résztvevői csúcsot mutatott fel, itthon eredménytelen.

 – Hogyan lehetne megállítani a versenyzők számának csökkenését, és elkerülni, hogy ne csússzon tovább a lejtőn a magyar súlyemelés?

 – Más szemléletre volna szükség. Néhányan állítják, hogy a fiatalok idegenkednek a súlyemeléstől, ha ez igaz lenne, a konditermek bezárhatnának. Vannak tehetségek, de úgy kell bánni velük, hogy ne menjen el a kedvük a súlyemeléstől. A válogatottnál hátrány a folyamatos edzőtáborozás hiánya. Korábban januártól egészen a novemberi világbajnokságig Tatán edzettek a legjobbak, és senki nem kapott ez alól felmentést. A legutóbbi, texasi világbajnokság előtt meg már az is megtörténhetett, hogy ketten, munka mellett, otthon készültek a vb-re. Aztán volt, aki egy időre el is tűnt, mégis utazó csapattag lehetett volna, ha közben nincs a pozitív doppingtesztje. Az ilyen ügyekért, a sorozatos eredménytelenségért nem helyes csak a sűrűn menesztett szövetségi kapitányokat felelőssé tenni, mert ezzel nem jutunk előbbre.

 - Ha hívnák, hogy vállaljon szerepet a válogatott mellett, belemenne?

 – Nem, mert nincs kikből összeállítani a válogatottat, és nem szeretnék olyan embereknek jelentéseket írni, akik még soha életükben nem fogtak kézbe súlyzót.