Sport

Sárkány Zalán értékes helyezése 400 méter gyorson

A rövidpályás úszó Eb-n csapott be hatodikként a célba

Az Egyesült Államokban készülő 22 éves magyar versenyző a délelőtti előfutamból 3:38.07 perces egyéni csúccsal a negyedik helyen került be a fináléba, amelyben mások mellett ott volt az írek olimpiai bajnoka, Daniel Wiffen és a szám nagymedencés világcsúcstartója, a német Lukas Märtens is.

Sárkány Zalán értékes helyezése 400 méter gyorson
Sárkány Zalán hatodik helyen csapott a célba 400 gyorson
Fotó: Magyar Üszó Szövetség fb oldala

A táv feléhez szinte együtt érkezett a mezőny, Sárkány - aki tavaly a Duna Arénában rendezett rövidpályás világbajnokságon 800-on aranyérmes volt - a hetedik helyen fordult rá a második 200-ra, végül a hatodik helyen csapott célba, négy századot javítva egyéni csúcsán.

"Azt gondoltam, hogy ennél lassabb lesz az iram, persze az eleje és a közepe még így is nagyon fájt. Ugyanakkor a végén sikerült ugyanazt a tempót tartanom, mint reggel, ez egy nagyon jó jel, amely azt mutatja, hogy megvan a megfelelő állóképességem a többi számhoz. Az időnek nem annyira örülök, de legalább van miből tovább faragni, összességében viszont elégedett vagyok, ez egy jó úszás volt" - nyilatkozta az MTI-nek Sárkány.

A számot a brit Jack McMillan nyerte 3:36.33 perccel.

Eredmények: férfi 400 m gyors, Európa-bajnok: Jack McMillan (Nagy-Britannia) 3:36.33 perc, 2. Lukas Märtens (Németország) 3:36.51, 3. Daniel Wiffen (Írország) 3:37.02...6. SÁRKÁNY ZALÁN 3:38.03.

Kapcsolódó írásaink