Sport

Kós nélkül is több éremre esélyes a magyar csapat Lublinban

Rövidpályás úszó Eb előtt

Keddtől vasárnapig a lengyelországi Lublinban rendezik az úszók rövidpályás Európa-bajnokságát, amelyen 9 férfi és 13 női versenyző képviseli a magyar színeket.

Kós nélkül is több éremre esélyes a magyar csapat Lublinban
Szabó Szebasztián is éremesélyes tagja lehet a magyar csapatnak
Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

A kontinensviadalról hiányzik majd a jelenlegi legnagyobb magyar sztár, a 200 méter háton olimpiai bajnok Kós Hubert, aki ebben az időszakban az Egyesült Államokban folytatja a felkészülést legendás edzőjével, Bob Bowmannel. A Texas egyetem kiválósága - aki szerdától szombatig a US Openen szerepel - az Eb legnagyobb éremhalmozója lehetett volna annak fényében, hogy a rövidpályás világkupa-sorozat mindhárom állomásán megnyerte a hátúszó számokat, ráadásul 100-on és 200-on is világcsúcsot ért el. Kós mellett a magyar úszósport két másik párizsi ötkarikás bajnoka, Milák Kristóf és Rasovszky Kristóf sem lesz ott Lublinban.

Az ugyanakkor kijelenthető, hogy az ő távollétükben is több számban éremesélyesek a magyar versenyzők. A legnagyobb remények a hosszabb távokhoz fűződnek, Betlehem Dávid ugyanis novemberben az országos bajnokságon a világ idei legjobb eredményével nyert 1500 méter gyorson, Sárkány Zalán pedig a 800 méter aktuális rövidpályás világbajnokaként érkezik az Eb-re.

A nevezési rangsorban Szabó Szebasztián 50 méter pillangón a második, a szám korábbi rövidpályás világcsúcstartóját csak a jelenlegi rekorder, a svájci Noé Ponti előzi meg.

Női 200 méter gyorson három magyar olimpikon egymással is küzd majd azért, melyikük jut a középdöntőbe, erre papíron a második nevezési idővel rendelkező Pádár Nikolett és az ötödik Ábrahám Minna az esélyes, ugyanakkor tavaly nagymedencében, a belgrádi Eb-n Ugrai Pannának sikerült előbbit megelőznie, kiharcolva ezzel a párizsi csapattagságot.

"A három regnáló olimpiai bajnokunk nem lesz ott az Eb-n, de a magyar úszás erejét mutatja, hogy a csapatban így is van olyan, Betlehem Dávid személyében, aki világranglista-vezető. Tőle és Sárkány Zalántól mindenképpen éremre számítok, akár aranyra, mellettük pedig vannak olyan villámgyors specialistáink, mint Szabó Szebasztián vagy Senánszky Petra" - nyilatkozta a Nemzeti Sportrádióban Sós Csaba szövetségi kapitány.

Ellentétben a vb-vel, az Eb programjában kizárólag 4×50-es váltók szerepelnek, így a hölgyek vb-ezüstérmes 4×200-as kvartettje nem pályázhat aranyra, de azért e sprinttávok többségében indul majd magyar négyes.

Két évvel ezelőtt a romániai Otopeniben két ezüst- és három bronzéremmel zárt a magyar válogatott, amely története legjobb szereplését tíz évvel ezelőtt Netanyában érte el, akkor Hosszú Katinka és Cseh László vezetésével 11 aranyat, 3 ezüstöt és 1 bronzot szerzett és az éremtábla élén zárt.

Az Eb-k 1991 óta íródó történetében a magyarok eddig 68 arany-, 42 ezüst- és 34 bronzérmet gyűjtöttek, igaz, az első komolyabb delegációval a 2002-es, riesai viadalon szerepeltek először.

A 10 órakor kezdődő előfutamokat csütörtökig, majd szombaton az M4 Sport, pénteken az m4sport.hu, vasárnap pedig az M4 Sport+ élőben közvetíti, a 19 órától zajló döntőket péntekig a Duna Worldön, szombaton az m4sport.hu oldalon, vasárnap pedig az M4 Sport+-on lehet követni.

A magyarok Eb-kerete: férfiak: Betlehem Dávid (400-800-1500 m gyors), Holló Balázs (200 m gyors, 200 m mell, 400 m vegyes) Jászó Ádám (50-100 m gyors, 50-100-200 m hát), Kovács Benedek (50-100-200 m hát), Márton Richárd (400 m gyors, 100-200 m pillangó), Németh Nándor (50-100-200 m gyors), Sárkány Zalán (400-800-1500 m gyors, 400 m vegyes), Szabó Szebasztián (50 m gyors, 50 m pillangó), Zombori Gábor (100-200-400 m vegyes, 200 m mell)

nők: Ábrahám Minna Lilla (50-100-200-400 m gyors), Fángli Henrietta (50-100-200 m mell), Ilyés Laura (200 m pillangó), Késely Ajna (400-800-1500 m gyors), Komoróczy Lora (50 m pillangó, 50-100 m hát), Mihályvári-Farkas Viktória (1500 m gyors), Molnár Dóra (50-100-200 m hát), Pádár Nikolett (100-200-400 m gyors), Sebestyén Dalma (100-200 m vegyes, 50 m mell), Senánszky Petra (50-100 m gyors), Szabó-Feltóthy Eszter (200 m hát, 200-400 m vegyes), Ugrai Panna (100-200 m gyors, 100-200 m pillangó), Zsebők Laura (200-400 m gyors, 200 m mell, 200 m vegyes).

Kapcsolódó írásaink