Sport

Bánhidi szerint jó eredmény, hogy három váltóból kettő olimpiai kvótát szerzett

Vasárnap ért véget a rövidpályás gyorskorcsolyázók négyállomásos világkupa-sorozata

"Három váltóból kettő kijutott, ez egy nagyon pozitív és jó eredmény, ráadásul egyéniben távonként többnyire két indulási jogot szereztünk" - értékelt Bánhidi Ákos ágazati igazgató. "Azt kevésbé gondoltuk, hogy csapatként a fiúk váltják meg a repülőjegyüket Olaszországba. Úgy véltük, a lányok hamarabb odaérhetnek. Kétszer ők is a legjobb nyolc közé jutottak, de ott kevésbé tudtak jó eredményt elérni, mint a közvetlen riválisok, például a japánok, akiknek a dobogó is összejött".

Bánhidi szerint jó eredmény, hogy három váltóból kettő olimpiai kvótát szerzett
Bánhidi Ákos szerint jó eredmény, hogy a három váltóból kettő, a férfi és a vegyes is kvótát szerzett a milánói téli olimpiára
Fotó: Facebook/HUNSKATE - Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség

Bánhidi kiemelte, nem akarja teljesen a szerencsére fogni, mert a női stafétának voltak rossz váltásai és hibái, de nem kellett volna sok, hogy szintén kvótát szerezzen. Kiemelte, hogy a szerencsétlen negyeddöntős futambeosztások miatt szinte alig versenyzett a vele egy szinten álló csapatokkal. Azt is megjegyezte, hogy az a lengyel csapat, amely szombaton a B döntőben szabálytalansággal elütötte a magyart a milánói kvalifikációtól, szerinte az elődöntőben súlyos bírói hiba által lett továbbjuttatva, amit az is jelez, hogy a kínaiak óvtak a döntés ellen.

"A fiúk elődöntője bűzlött, éreztem az összecsapás szelét, mert a japán, kanadai, holland hármas azonos szinten áll. Nem véletlen, hogy a japánok a kamikaze akciók kitalálói, nem kíméletesek, amikor harcolni kell" - utalt arra Bánhidi, hogy az ázsiaiak előzési kísérleténél velük együtt elesett a kanadai váltó tagja is, ami a magyarok számára a kvótát érő döntőbe jutást jelentette szombaton. "Ez a három váltó jobb mint a magyar, de ott vagyunk, ott lihegünk a nyomukban. Szeretném leszögezni, nincs teljesítmény nélküli eredmény. A fiúk nagyon jól futottak már az előző állomáson is, amikor egy centivel kaptak ki a bivalyerős dél-koreaiaktól, a helyosztón pedig Kanadát is megverték".

Bánhidi arról is beszélt, hogy Nicky Gooch vezetőedzőnek és segítőjének, Knoch Viktornak elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a férfi válogatott ismét javuló eredményeket mutatott az elmúlt évek visszaesése után, ami természetszerű volt a világklasszis Liu fivérek országváltását követően, mivel a két olimpiai bajnok a pekingi játékok óta már kínai színekben versenyez.

"Kiváló, becsületes, nagyon okos és jó ember. De ő sem csodatévő, rengeteg dolog tőle független" - mondta Bánhidi a brit szakemberről, aki erre az idényre vette át a férfiak szakmai munkájának irányítását is. "A női csapatnak lelki törést okozott az Európa-bajnok Jászapáti Petra kiesése, mert vele akár érmes reményei is lehettek volna Milánóban. Egy edzőnek könnyebb dolga van nagyot alkotni fiatalokkal, márpedig a férfi csapatban mindenki fiatal".

A szakember azt is kifejtette, a férfi csapaton Gooch és Knoch mellett szintén sokat lendített a dél-koreai születésű és tavaly honosított Moon Wonjun, mert a személyében egy szorgos, dolgos srác került befejező emberként a sorba, aki ráadásul mindhárom egyéni távon kvótás helyen zárt. Ugyanakkor leszögezte, "a magyar short track olyan, mint futballban a Paks, azaz a magyar versenyzőkre támaszkodik".

"A csapat összetételéről januárban születik döntés. A férfiaknál egyszerűbb a helyzet, csak akkor képzelhető el változás a váltó kvótáját kiharcoló négy emberhez képest, ha valaki sérült, vagy beteg. A nőknél előnyt élveznek, akik több kvótás helyet hoztak, de a távokkal és a vegyes váltó összetételével összefüggő logikai döntést is tükrözni fogja a két versenyző megnevezése" - mondta Bánhidi az olimpiára utazó négy férfi és két női rövidpályás gyorskorcsolyázó kijelöléséről.

A négyállomásos vk-sorozat végén a férfi és női stafétáknál nyolc-nyolc nemzet szerzett kvótát, míg a vegyes váltóknál tizenkettő. Minden egyéni távon - 500, 1000 és 1500 méteren - egy nemzet legfeljebb három kvótát szerezhetett, a két rövidebb távon 32-32, míg a leghosszabb számban 36 résztvevő lesz az olimpián. Ezúttal a Moon Wonjun, Jászapáti Péter, Nógrádi Bence, Tiborcz Dániel összetételű staféta révén négy férfi versenyző utazhat a milánói ötkarikás játékokra, míg a nőknél két egyéni kvótát sikerült szereznie a Somodi Maja, Bácskai Sára Luca, Kónya Zsófia, Sziliczei-Német Rebeka, Somogyi Barbara, Végi Diána Laura alkotta válogatottnak, közülük akiket neveznek a játékokra, azoknak kell szerepelniük a vegyes váltóban is.

A magyar rövidpályás gyorskorcsolyázók a 2018-as, phjongcshangi téli olimpiára a maximális, tízfős létszámmal kvalifikálták magukat. Legutóbb Pekingbe öt férfi és három női versenyző jutott ki, de közülük Varnyú Alex nem lépett jégre.

Kapcsolódó írásaink