Sport

Molnár Attila országos csúcsot döntött

Az esti program a 400-asok előfutamaival kezdődött

Molnár Attila 44.55 másodperces parádés országos csúccsal bejutott az elődöntőbe, Enyingi Patriknak viszont nem sikerült a továbbjutás a férfi 400 méter előfutamából vasárnap, a tokiói szabadtéri atlétikai világbajnokság második versenynapján.

Molnár Attila országos csúcsot döntött
Molnár Attila (k) a férfi 400 méteres síkfutás selejtezőjében a tokiói atlétikai világbajnokságon 2025. szeptember 14-én. Mellette a román Mihai Sorin Dringo (b) és a dél-afrikai Zakithi Nene
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A férfi 400 mezőnye elképesztően erős, amit jól mutat, hogy Enyingi Patrik 44.84 másodperces egyéni csúcsával csupán a hatodik legjobb volt futamában, míg Molnár 44.74-es országos csúcsa a holtversenyes negyedik „helyet érte” a saját nyolcasában.

A kiírás szerint az elődöntőbe az első három-három helyezettek és a további hat legjobb idő elérője jutott be, ami azt jelentette – tekintve a mezőny erejét –, hogy mindkettejüktől nagyon jó futásra lesz szükség. Kettejük közül egyértelműen Molnár volt az esélyesebb az elődöntőre.

Az idei fedettpályás Európa-bajnok sprinter több világversenyen túlvan már, míg a gödöllői atléta egyéniben most először indulhatott világbajnokságon.

Az esti program a 400-asok előfutamaival kezdődött és már az első futás előtt félórával szinte teljes volt a telt ház.

A hangulat egészen elementáris erejű volt, a futókat pedig érezhetően feldobta a közeg. Már az első nyolcas remekül futott, hárman kerültek 45 másodpercen belülre, de még a hatodik kenyai Brian Tinega is 45.13 mp-et produkált.

Enyingi Patrik következett, aki június végén a madridi csapat Európa-bajnokságon érte el 44.84-es legjobbját, s azóta is rendre kifejezetten jó, 45 másodperchez közeli időket produkált.

Ezúttal a négyes futamban a legszélső, kilences pályát kapta, amelynek hátránya, hogy nem látja vetélytársait, viszont így saját tempót diktálhat.

A rajt után a gödöllői futó keményen bekezdett, az első 200 métert remekül futotta meg, a hosszú egyenes végére azonban négyen is előtte voltak, a célegyenesben pedig nem tudott közelíteni riválisaira és végül az ötödik helyen, 45.25 másodperces idővel ért célba, ami már ekkor biztos volt, hogy nem lesz elég az elődöntőhöz.

„Az az igazság, hogy rengeteget versenyeztem idén, január óta gyakorlatilag alig volt pihenőm és ez most kijött. Meg kell tanulnom, hogy mit enged a testem, mert ilyen állapotban sajnos jobban hatnak az emberre az olyan hátráltató tényezők, mint például az itteni nagyon párás idő” – nyilatkozta Enyingi Patrik az MTI-nek. –

„Viszont nagyon élveztem és ez jó volt, ráadásul az időmmel is meg vagyok elégedve, mert ez a harmadik legjobb eredményem. Ami bennem volt, azt kiadtam magamból.” A 24 éves sportoló most hosszabb pihenőt tervez, viszont már most várja a következő évet. – „Várom a fedettpályás világbajnokságot és a főversenyt, ami a szabadtéri Eb lesz jövőre.”

Rögtön utána következett Molnár Attila. Az FTC sprintere a szabadtéri szezont csak július közepén tudta elkezdeni sérülés miatt, viszont a hosszabb kihagyás után gyorsan formába lendült és augusztus 12-én a Gyulai Memorialon javította 44.74 másodpercre az országos csúcsot. Azaz jó teljesítményre lehetett számítani tőle és ő ennek megfelelően teljesített.

A nyolcas pályán futó Molnár szemre nyugodt iramban futotta meg az első százat, majd gyorsított. Karlik Pál tanítványa a második a kanyarban is könnyednek tűnt, a célegyenesre harmadiknak fordult, s végül maradt ereje a hajára is, így a dél-afrikai Zakithi Nene (44.34 mp) mögött, gyakorlatilag az amerikai Vernon Norwooddal holtversenyben ért célba.

Másodpercekkel később pedig kiderült, hogy ugyan az amerikai jobban dobta magát és megelőzte, viszont 44.55 másodperces idejével ismét óriási országos csúcsot ért el.

„Egy világbajnoki előfutamban jól kell megválasztani a taktikát, másképpen kell futni. A nyolcason én diktáltam az iramot. Márpedig hiába futsz ott egyéni csúcsot, ha a végére szétsavasodsz, a többiek elmennek melletted. Ezért próbáltam óvatosan futni, mert a cél az volt, hogy az utolsó 50-re ne fáradjak el” – beszélt a versenyéről Molnár Attila, majd arra a kérdésre is válaszolt hogy menyire futotta ki magát. – „Hát, most nem hánytam el magam, mint a Gyulain, így feltételezem, hogy ebben van még.”

A 400 méter elődöntőjében Molnár Attila a közép-európai idő szerint kedden 14.35-kor kezdődő első futamban, a négyes pályán fut majd.

A vasárnap esti programban még egy magyar érintett, Takács Boglárka, aki a 100 méter elődöntőjében lesz érdekelt.

Kapcsolódó írásaink