Sport

Fury már nem tervez újabb ringbe lépést

A profi nehézsúlyú ökölvívás korábbi világbajnoka, Tyson Fury bejelentette, hogy nem tervezi karrierje folytatását.

Fury már nem tervez újabb ringbe lépést
Tyson Fury végleg visszavonult
Fotó: AFP/Adrian Dennis

„Mikor térek vissza a ringbe? Soha. Túl öreg vagyok már, nézzétek meg a szakállamat, már teljesen ősz. A boksz a fiataloknak való” - nyilatkozta a brit bokszoló a Sky Sportsnak.

Fury alig egy hónapja a közösségi oldalán még arról adott hírt, hogy harmadszor is összecsap a királykategóriában címvédő ukrán Olekszandr Uszikkal, aki abszolút bajnoka a nehézsúlynak, mivel valamennyi jelentős szervezetnél őrzi a világbajnoki övet. A brit ökölvívó a július eleji bejelentésében nagyon is konkrét volt, azt írva, hogy a harmadik Fury-Uszik összecsapásnak az időpontja 2026. április 18., a színhelye pedig a londoni Wembley Stadion.

Mostani visszatáncolása nem az első: idén januárban már előállt azzal, hogy végleg felhagy a boksszal és visszavonul. Fury 36 éves, és 37 profi meccset vívott, 34-et megnyert (24-et kiütéssel), s egy döntetlen mellett kétszer veszített, mindkét alkalommal pontozással. 2020 és 2024 között birtokolta a WBC szervezet világbajnoki övét, melyet tavaly májusban vett el tőle Uszik, aki a múlt év decemberében másodszor is legyőzte őt.

Kapcsolódó írásaink