Sport
Fornaroli győzelemmel növelte előnyét összetettben a Forma-2-eseknél

Az Invicta Racing tavaly Forma-3-as bajnok versenyzője pályafutása harmadik sikerét aratta a sorozatban, de főversenyt először tudott nyerni: a legutóbbi két állomáson, Silverstone-ban és Spában egyaránt a sprintfutamon bizonyult a legjobbnak a 20 éves pilóta.
Fornaroli sikere azért is különleges, mert a kerékcseréje során túllépte a boxban a megengedett maximális sebességet, emiatt öt másodperces időbüntetést kapott, ennek ellenére is végig vezetve tudott győzni. Az olasz tavaly úgy nyert bajnoki címet az F3-ban, hogy egyetlen futamgyőzelme sem volt.
Mögötte csapattársa, a cseh Roman Stanek végzett másodikként, míg a harmadik helyen az amerikai Jak Crawford ért célba. Utóbbi ezzel a második helyre jött fel összetettben.
Camara nyerte az F3-as főfutamot és ezzel a bajnokságot is
A brazil Rafael Camara nyerte a Forma-3-asok főfutamát a 40. Magyar Nagydíjon vasárnap, ezzel a 20 éves versenyző a Hungaroringen biztosította be a bajnoki címét egy fordulóval a sorozat befejezése előtt.
Camara rajt-cél győzelmet aratott a változó időjárási körülmények között megtartott kora délelőtti viadalon és behozhatatlan előnyre tett szert az összetett élén.
A brazil versenyző mögött a spanyol Mari Boya ért célba másodikként, a finn Tuukka Taponen pedig harmadikként.
A futam még teljesen vizes pályán rajtolt el, de az eső ekkor már nem esett, így a versenyautók körről körre egyre jobban szárították az aszfaltot. A viadalon kétszer kellett pályára hajtania a biztonsági autónak, Camara azonban végig remek teljesítményt nyújtott az élen, komoly hibát egyszer sem követett el és az újraindításoknál is kézben tartotta az irányítást.
Camara 2022 óta a Ferrari versenyzőakadémiájának a tagja, a Forma-3-as bajnokságot a Trident istálló versenyautójával nyeri az idén.
A hétvége leginkább várt versenye, a Forma-1-es Magyar Nagydíj 15 órakor rajtol Mogyoródon.