Sport
Piastri a harmadik szabadedzés leggyorsabbja
Változatlanul reménykedhet a jó eredményben az Aston Martin is

A 24 éves pilóta mögött csapattársa, a pénteki első két tréningen első brit Lando Norris végzett másodikként, hátránya viszont csupán 32 ezredmásodperc volt.
A gyakorlások alapján így a délutáni időmérőn nagy valószínűséggel a McLaren versenyzői csatáznak majd az első rajtkocka megszerzéséért, s az is meglepetés lenne, ha a zelső sorba valaki más tudná magát kvalifikálni.
A harmadik edzést a pénteken mindkét alkalommal ugyanebben a pozícióban végző Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája fejezte be harmadikként, mögé feljött márkatársa, a hétszeres vb-győztes brit Lewis Hamilton.
Javítani tudott a Mercedes is, a 18 éves Andrea Kimi Antonelli ötödik, George Russel pedig nyolcadik lett a tréningen. Változatlanul reménykedhet a jó eredményben az Aston Martin is, a kétszeres világbajnok spanyol Fernando Alonso ugyanis a hatodik, a kanadai Lance Stroll pedig a hetedik pozícióban fejezte be az edzést.
A címvédő és négyszeres vb-győztes holland Max Verstappen csak a 12. helyen végzett a Red Bull-lal, míg csapattársa, a japán Cunoda Juki utolsó előtti, 19. lett.
A Forma-1-es program 16 órától az időmérő edzéssel folytatódik a Hungaroringen.
Eredmények, 3. szabadedzés:
–--------------------------
1. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 1:14.916 perc
2. Lando Norris (brit, McLaren) 1:14.948
3. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:15.315
4. Lewis Hamilton (brit, Ferrari) 1:15.684
5. Andrea Kimi Antonelli (olasz, Mercedes) 1:15.745
6. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 1:15.794
7. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 1:15.828
8. George Russell (brit, Mercedes) 1:15.840
9. Gabriel Bortoleto (brazil, Sauber) 1:15.978
10. Nico Hülkenberg (német, Sauber) 1:16.025
11. Oliver Bearman (brit, Haas) 1:16.127
12. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:16.162
13. Franco Colapinto (argentin, Alpine) 1:16.247
14. Liam Lawson (új-zélandi, RB) 1:16.371
15. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Williams) 1:16.442
16. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 1:16.530
17. Esteban Ocon (francia, Haas) 1:16.531
18. Pierre Gasly (francia, Alpine) 1:16.570
19. Cunoda Juki (japán, Red Bull) 1:16.878
20. Isack Hadjar (francia, RB) 1:16.956
A további program: –----------------- időmérő edzés 16.00 vasárnap futam 15.00