Sport
Nemzetek Ligája: Portugália várja döntőbeli ellenfelét
A luzitánok CR7 véleményes gőljával győztek a németek ellen

Az első félidőben valamelyest veszélyesebben futballozott a négyes döntőben újonc német együttes, azonban gól nem született a szünetig. Térfélcserét követően viszont Florian Wirtz hamar vezetést szerzett a hazaiaknak. Csakhogy hátrányban ritmust tudtak váltani a szeptembertől a magyarokkal azonos világbajnoki selejtezőcsoportban szereplő vendégek, akik teljesen beszorították a németeket, így húsz perc alatt fordítottak. A hátralévő bő húsz percben a németek csak kapufáig jutottak, így végül 2-1-es kikaptak. A győztes gólt a 68. percben a negyvenéves Cristiano Ronaldo lőtte, aki 220. válogatott meccsén a 137. találatát szerezte, mindkettő világcsúcsnak számít.
A Nationalelf vereségével eldőlt, hogy olyan válogatott nyeri meg a negyedszer kiírt sorozatot, amely korábban egyszer már diadalmaskodott. Portugália 25 év és öt vesztes találkozó után múlta felül Németországot.
NEMZETEK LIGÁJA - ELŐDÖNTŐ
NÉMETORSZÁG–PORTUGÁLIA 1–2 (0–0)
München, Allianz Arena. Vezeti: Vincic (szlovén). TV: Arena 4
NÉMETORSZÁG: Ter Stegen – Anton (Nmecha, 71.), Tah, Koch – Kimmich, Pavlovic (Adeyemi, 71.), Goretzka, Mittelstädt (Gosens, 60.) – L. Sané (Gnabry, 60.), Woltemade (Füllkrug, 61.), Wirtz. Szövetségi kapitány: Julian Nagelsmann
PORTUGÁLIA: Diogo Costa – Joao Neves (N. Semedo, 58.), Rúben Dias, Inácio, Nuno Mendes – Rubén Neves (Vitinha, 58.), Bernardo Silva, Trincao (F. Conceicao, 58.), Bruno Fernandes, Pedro Neto – C. Ronaldo (Palhinha, 90.). Szövetségi kapitány: Roberto Martínez
Gólszerző: Wirtz (48.), ill. F. Conceicao (58.), C. Ronaldo (68.)
A másik elődöntő
július 5., csütörtök
21.00: Spanyolország–Franciaország, Stuttgart